Győrben és Sárváron újra megalakultak a Jobbik helyi szervezetei

ugytudjuk.hu 2020-06-05 16:47:00
Azt írják, nagy az érdeklődés a párt felé.

Mi is beszámoltunk róla még márciusban, hogy Bana Tibor országgyűlési képviselő kilépett a Jobbikból, és függetlenként folytatja a parlamenti munkát.

Az ezt követő napon már arról kaptunk levelet, hogy az egész Vas megyei Jobbik megszűnt, mivel Banát több pártelhagyó is követte, köztük a Vas megyei Közgyűlés tagja, a kőszegi Rába Kálmán is. Azonban ugyanezen a napon Balassa Péter, a Jobbik Vas megyei regionális igazgatója megírta, hogy már felvette a kapcsolatot a megyei alapszervezeti vezetőkkel, és tárgyalt a változásokról, ugyanakkor hozzátette: hivatalos értesítést nem kapott a kilépésekről, így szerinte nem szűnt meg a Jobbik Vas megyei jelenléte.

Két nappal később ismét levelet kapott a szerkesztőségünk, miszerint Balassa hiába állítja ennek ellenkezőjét, akkor is megszűnt a megyéban a Jobbik legtöbb alapszervezete. Állítólag Szentgotthárdon, Körmenden, Bobán, Jánosházán és Kőszegen is feloszlatták magukat a helyi szervezetek. Majd ismét közlemény Szombathelyről, hogy itt viszont egységes a párt.

Később úgy tűnt, Zalaegerszeg és Lenti is Jobbik nélkül maradt, de aztán Benke Richárd, a Jobbik Zala megyei regionális igazgatója és Zakó László Zala megyei elnök adott ki közleményt, miszerint Zala megyében továbbra is egység van.

A győri alapszervezet egyébként az önkormányzati választások előtt bomlott fel, itt a Jobbik egykori tagja kihátráltak a közös ellenzéki jelölt mögül, és azt mondták, direkt tettek keresztbe a választási szövetségnek; majd felsorakoztak a Fidesz jelöltje mögé.

A Jobbik központi sajtóosztályától most ismét közleményt kaptunk, amit változtatás nélkül közzéteszünk:

Újabb településeken jöttek létre, illetve alakultak újra Jobbik szervezetek. Az önkormányzati választások előtt feloszlatott győri alapszervezet megújult, így ismét van a megyeszékhelynek jobbikos szervezete. Szintén tettrekész konzervatív ellenzéki tagokból alakult újra a sárvári szervezet, valamint Pocsajon és Nyírmeggyesen is létrejöttek a Jobbik helyi csoportjai. A közeljövőben még újabb alapszervezet alakulása várható, ugyanis számos ilyen jellegű megkeresés érkezik a párthoz, illetve Lejer Zoltán pártigazgatóhoz.

Jobbik Magyarországért Mozgalom

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.