Balassa Péter: nem szűnik meg a Jobbik Vas megyében

ugytudjuk.hu 2020-03-03 15:09:00
A szombathelyi politikus szerint csak a várható átalakulások kezdődtek meg.

Balassa Péter (Jobbik) úgy nyilatkozott, hogy a mai kilépések egy előre kidolgozott terv részét képezik, ugyanakkor a volt bajtársainak sok sikert kíván - írja az Alfahír.

Bana Tibor kilépett a Jobbikból

ugytudjuk.hu A Vas megyei kötődésű országgyűlési képviselő a Facebook oldalán jelentette be: függetlenként kíván dolgozni a továbbiakban, cél a 2022-es ellenzéki győzelem. A Jobbik egykori alelnöke Facebook-oldalán tette közzé azt a videót, amelyben beszámol a pártból való kilépéséről - szúrta ki a JövőTV.

A lappal azt közölte, Jakab Péter pártelnök a Kongresszuson már bejelentette, hogy a párt újraszervezése során lesznek olyanok, akik távoznak majd, de ez az ő döntésük, ezzel nem lehet mit kezdeni.

Reggel mi is beszámoltunk róla, hogy a párt Vas megyei szervezete szerint mára a Jobbik vezetésében a diktatórikus szemlélet vált uralkodóvá, ahol a személyi kultusz, a vezetőséghez való feltétlen hűség és a kritikai vélemények elnyomása vált a mindennapok részévé. Emiatt pedig rengetegen felálltak a pártból.

Megszűnt a teljes Vas megyei Jobbik

ugytudjuk.hu Bana Tibor után a párt összes Vas megyei vezetője is kilép a pártból. „Mi, a Jobbik Vas megyei vezetői kijelentjük, hogy a továbbiakban nem kívánunk a Jobbik szétveréséhez asszisztálni, ezért párttagságunk megszüntetését jelezzük az Országos Elnökség és a pártigazgató felé, ezzel párhuzamosan pedig megszűnnek megyei alapszervezeteink" - áll a közleményben, amit a párt megyei tagjai tettek ki kedden.

Balassa Péter, a Jobbik Vas megyei regionális igazgatója ugyanakkor elmondta, már felvette a kapcsolatot a megyei alapszervezeti vezetőkkel, és tárgyalt a változásokról, ugyanakkor hozzátette: hivatalos értesítést nem kapott a kilépésekről.

Az Alfahírnek Balassa leszögezte: Szombathely továbbra is a Jobbik egyik legerősebb szervezete, nincs jelzés arról, hogy bárki kilépne, inkább belépőkről számolt be a politikus. 

Szólj hozzá!

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.

A kormány elrendelte a szennyezett zúzott kő eltávolítását Szombathelyen

A kormány a leginkább szennyezett területen, a szombathelyi Oladi plató városrészben elrendelte az érintett útszakaszokon az azbeszttel szennyezett zúzott kő eltávolítását - jelentette be Szondi Vanda kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.