Civilek Dézsiért: az egykori jobbikos civilek a fideszes jelölt mögé sorakoztak fel Győrben

Pintér Bence 2020-01-21 18:55:00
Dézsi Csaba Andrást támogatja a civil szervezet, amely októberben összejátszott az ellenzéki összefogást eláruló egykori jobbikosokkal.

Bár a Civilek Győrért nevű, közgyűlésben két képviselővel rendelkező szervezet vezetője, Kovács László egykori jobbikos politikus lapunknak is többször elmondta tavaly október óta, hogy nem kívánnak belefolyni a pártpolitikába, most mégis meglépték ezt:

Facebookon jelentették be, hogy a január 26-i választáson a Fidesz jelöltjét, Dézsi Csaba Andrást támogatják.

Szerintük „Dézsi konstruktív, kiegyensúlyozott személyiség, aki valóban alkalmas hidat építeni ebben a szétszakadt városban”. Ezen felül több programpontjukat is egyeztették vele, így a nyílt városháza, vagy a közösségi közlekedés ügyében is egyetértenek vele.

A tavasszal alakult Civilek Győrért alapítói részben egykori jobbikos politikusok, míg a csapat másik felét lokálpatrióta civilek adták, akik közül azonban többen kihátráltak már a szerveztből, miután világos lett, hogy az egész civilesdi azért került hirtelen elő Kovács Lászlónál és a többi egykori jobbikosnál, hogy a Jobbikban maradt Fodor Rolanddal összejátszva egy árulással csökkentsék az ellenzéki összefogás esélyeit a győzelemre.

A helyi Jobbik oktüberben a kampány utolsó hetén lépett ki az összefogásból és léptette vissza a jelöltjeit a civilek javára, így négy körzetben a győriek nem is tudtak az ellenzéki összefogás jelöltjeire szavazni, ami nyilván a töredékszavazatok számlálásakor is komoly érvágást jelentett. Emellett azonban Fodor Roland nem lépett vissza az ellenzéki közös listáról (amitől saját elmondása szerint undorodott), hanem felvette mandátumát, és ezt kihasználva az elmúlt hónapokban megakadályozta például azt, hogy az ellenzék különféle külsős bizottsági helyekre tudjon jelölni tagokat.

A visszalépő jobbikosokat végül pont a Civilek Győrért jutalmazta meg, egyértelművé téve az összejátszást: külsős bizottsági helyhez juttaták ugyanis a három, összefogást eláruló jobbikos jelöltet, Weller Ramónát, Horváth Balázst és a Takács Gábort.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.