A Zala megyei Jobbiknál is hasonló a helyzet, mint Vasban

ugytudjuk.hu 2020-03-10 19:34:00
Vagy megszűntek, vagy nem.

Az Ugytudjukon is megírtuk néhány nappal ezelőtt, hogy Bana Tibor, a Jobbik Vas megyei elnöke és országgyűlési képviselő elhagyta a pártot és annak megyei szervezetét, a jövőben pedig függetlenként folytatja munkáját az országgyűlésben.

Másnap Vas megyéből többen is felálltak, és hagyták ott közösen a pártot, közleményükben pedig azt írták, ezzel meg is szűnt a Jobbik Vas megyében.

Megszűnt a teljes Vas megyei Jobbik

ugytudjuk.hu Bana Tibor után a párt összes Vas megyei vezetője is kilép a pártból. „Mi, a Jobbik Vas megyei vezetői kijelentjük, hogy a továbbiakban nem kívánunk a Jobbik szétveréséhez asszisztálni, ezért párttagságunk megszüntetését jelezzük az Országos Elnökség és a pártigazgató felé, ezzel párhuzamosan pedig megszűnnek megyei alapszervezeteink" - áll a közleményben, amit a párt megyei tagjai tettek ki kedden.

Erre először az országos vezetés reagált, akik azt írták: akik távoznak a frakcióból, 2022-ben nem lesznek közös ellenzéki jelöltek.

Később megszólalt Balassa Péter szombathelyi politikus is, aki elmondta, pusztán kilépésekről van szó, de nem omlott össze a helyi szerveződés. Ezt viszont határozottan megcáfolta a szentgotthárdi szervezet, miszerint a Jobbik Szentgotthárdi Alapszervezete a keddi napon több másik helyi szervezettel együtt igenis megszűnt, és minden tagja elhagyta a Jobbik Magyarországért Mozgalmat.

Balassa Péter hiába mondja, akkor is megszűnt a Vas megyei Jobbik nagy része

Farkas Bazsi Szentgotthárdon, Körmenden, Bobán, Jánosházán és Kőszegen is feloszlatta magát az alapszervezet. Közleményt jelentettet meg Facebook-oldalán a szentgotthárdi Jobbik alapszervezete, ezt most változtatás nélkül közüljük: Tisztelt követőink. Mivel ellentmondásos hírek terjednek, ezért szeretnénk megerősíteni a hírt, hogy a Jobbik Szentgotthárdi Alapszervezete a keddi napon megszűnt és minden tagja elhagyta a Jobbik Magyarországért Mozgalmat.

Úgy tűnik, hasonló mozgolódás zajlik Zala megyében is, hiszen ott is elkezdődött a kilépés / megszűnés. Közleményük szerint:

mi, a Jobbik Zala megyei tagjai, kijelentjük, hogy nem vagyunk hajlandóak tovább nézni a Jobbik szétkaszabolását, ezért jeleztük az Országos Elnökségnek, és a pártigazgatónak, a tagságunk megszüntetését.

Most azonban Benke Richárd, a Jobbik Zala megyei regionális igazgatója és Zakó László Zala megyei elnök adott ki közleményt, miszerint a megyében egységes a párt, mind a három választókerületben ugyanazokkal a középvezetőkkel és szervezeti vezetőkkel folytatják a munkát, akikkel már a 2018-as kampányban is találkozhattak a zalai emberek. 

Security Check Required

null

A kilépők rendszerint azzal magyarázzák a Jobbik elhagyását, hogy Jakab Péter elnök, és a párt jelenlegi vezetősége kiépítette a saját autoriter rendszerét, ahol nem tűrnek meg semmilyen kritikát, ellenvéleményt sem.

A pártban maradtak ezzel szemben azzal védekeznek, hogy a Jobbik most szerveződik újjá, így természetes, hogy lesznek olyanok, akik távoznak majd.

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést