Főnöke autójában próbálta kicsempészni a szajrét a győri üzemből

Papp László Tamás 2020-11-11 08:34:00
A Járási Ügyészség vádat emelt a 45 éves férfi ellen, aki a munkáltatójától próbált meg két gépkocsilámpát ellopni.

A vádirat szerint egy győri gépjárműgyártó cégnél műszakvezetőként dolgozó férfi a munkahelyéről próbált meg két autólámpát ellopni. Először a cég készletéből megrendelte a lámpákat, majd azokat a főnöke autójába tette, és azzal a gyár területéről kihajtott. A dolgozói parkolóban átpakolta a lámpákat a saját autójába és visszaindult dolgozni. Ekkor azonban a cég biztonsági szolgálata megállította, és visszavette a lámpákat – közölte a megyei főügyészség.

A terhelt kihallgatása során azt mondta, hogy a lámpákat a cégétől használatra kapott autóra akarta szerelni, hogy „jobban nézzen ki”. Az értéknyilatkozat szerint a két lámpa értéke több mint egymillió forint volt, mely a visszavételükkel megtérült. A vádlott ellen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három év büntetés is kiszabható. 

Szólj hozzá!

A bozsoki polgármester megfestette, Gagyi Levente átvette Trump portréját

Nem lehet azt mondani, hogy egy brutál realista alkotás született.

Új néven jöhet a boltokba egy csomó tejföl 

Sok termék tűnhet el a polcokról a régi formájában.

Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP az ATM-törvény miatt

A kormány egyik vidékfejlesztésnek mondott látvány intézkedésével mennének szembe a bankok. 

Vasárnapig pattog a műanyag labda a Schaeffler Arénában

Nemzetközi Asztalitenisz Bajnokságot rendeznek Szombathelyen.

Októberben sem csökkent az infláció

Harmadik hónapja 4,3 százalékon toporog az árindex.

Győri NAV-osok buktattak meg egy e-cigi árust

Füstbe ment a terve: az áruját lefoglalták, és milliós bírságot fizet. 

Kezdődik a krízisidőszak Győrben is

Fokozottan figyeljünk a hajléktalan emberekre!

Elesett Szombathely egyik fő közlekedési ütőere

Csőtörés miatt van forgalomkorlátozás a Szent Gellért utca és Rumi út kereszteződésében.

Magyar Péter: "Gazdája az állatoknak van"

Válaszolt a TISZA Párt elnöke a miniszterelnök megszólalására.

Szijjártó Péter állítja: a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer ember adatait 

A külügyminiszter súlyos vádakat fogalmazott meg, de bizonyítékot továbbra sem mutatott.

Idén 4 milliárd 400 ezer forintot fordít Győr útfelújításokra

Sáráson és Szentivánon mart aszfalttal és bitumenes bevonattal dolgozik az Útkezelő.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.