Folytatódnak a bértárgyalások a győri Audinál

Vágvölgyi Bálint 2019-01-24 15:48:00
Az igazgatóság arra törekszik, hogy mihamarabb mindkét fél számára elfogadható bérmegállapodás szülessen.

A csütörtök reggel hat órakor elkezdődött egy hetes sztrájk ellenére folytatódnak a bértárgyalások az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) között - közölte az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációs osztálya csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az igazgatóság továbbra is arra törekszik, hogy mihamarabb mindkét fél számára elfogadható bérmegállapodás szülessen.

Az AHFSZ szerda délután jelentette be, hogy csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig sztrájkot hirdet a győri gyár egész területére, mert a szeptember óta tartó bértárgyalásokat eredménytelennek nyilvánította.

Sztrájk miatt szinte száz százalékosan leállt a győri Audi-gyár

Vágvölgyi Bálint Egy hetes sztrájkot hirdettek. Reggel hat órakor az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egy hetes sztrájk elkezdődött a győri gyárban - tájékoztatta az AHFSZ elnökhelyettes csütörtök reggel az MTI-t. Csalogány György elmondta, hogy a motor- és a járműgyár szinte száz százalékosan leállt.


Az AHFSZ csütörtök délelőtti tájékoztatása szerint reggel hat órakor a motor- és a járműgyár szinte száz százalékosan leállt.

A sztrájkbizottságot a szakszervezet január 14-én alapította meg, január 18-án - a hét napos egyeztetési időszak alatt - pedig kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Trametes versicolor: az immunrendszer titkos fegyvere

Bizonyára hallott már a különféle gyógyító gombákról, amelyek hozzájárulnak mind az emberek, mind az állatok egészségének javításához

Nem jelentek meg a fideszes képviselők a péntek esti győri közgyűlésen

Az ülést, mivel az nem volt határozatképes, a polgármester elnapolta.

Lezárták a bozsoki határátkelőt

Bucsu, és Kőszeg továbbra is nyitva.

Megjelent a Zaporozsec átalakulásáról szóló dal

Tagcserék történtek a zenekarban.

Gyerekcipő választási útmutató szülőknek

A gyermekcipők kiválasztása minden szülő számára komoly kihívást jelenthet. Ahogy csemetéink cseperednek, lábaik folyamatosan változnak, ezzel párhuzamosan pedig szükségük van arra, hogy a megfelelő lábbelit viseljék.

Február 27-én ismét Szombathelyre érkezik Magyar Péter

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik helyszínen várja majd az érdeklődőket.

Ha nem követed Vámos Zoltán Facebook-oldalát, akkor semmit sem fogsz tudni a hóhelyzetről

A Vas Vármegyei Kormányhivatal sem hivatalos weboldalán, sem Facebook-oldalán nem közölt eddig semmit a hóhelyzetről. A főispán privát oldalán tart one man showt.

A 7,5 tonnát meghaladó járművek 12 órától nem közlekedhetnek Vas vármegye útjain

A rendőrök pihenőhelyekre, parkolókba terelik az érintett járműveket!

Elárasztották a győri bíróságot azok a vélemények, amelyek szerint túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a halálos gázolóval

A bíróság elnöke attól tart, hogy ezzel a közhangulat alkalmas lesz arra, hogy a bíróságba vetett közbizalmat megrendítse.

Változás a pénteki győri programban: TSZV tüntetés lesz, a közgyűlést viszont máshol lehet követni

Az időjárás átírta a terveket, de a részvétel lehetősége megmarad, több helyszínen is élő közvetítéssel.

A Jobbik megnevezte jelöltjét Győr-Moson-Sopron vármegye 2-es választókerületében

A párt önálló indulással készül a 2026-os országgyűlési választásra, a körzetben Pápai Petra lesz az egyéni jelölt.

Íme a legjobb programok erre a hétvégére Győrben

Mollywood, Rammstein Tribute, farsang, hangfürdő, és egy tüntetés.

Havazás és hófúvás várható pénteken - több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

A Nyugat-Dunántúlon jelentős mennyiségű hó hullhat, viharos széllel és hótorlaszokkal kell számolni.

Közgyűlés helyett össz-bizottsági ülés lesz délelőtt 10 órakor a Győri Városházán

Dolgozni, vitázni tehát lehet munkaidőben, de érdemben dönteni valószínűleg csak este 6 után. 

Sárkány Péter nem mond le posztjáról, és jelen lesz a győri közgyűlésen - ha lesz közgyűlés

Az elnök-vezérigazgató újra elmondta, hogy megvan a győriek pénze, kiderült, hogy a Győr-Szol a nyár végére forrás nélkül maradhat, és, hogy feljelentette Pintér Bencét. 

Felfrissülve Karintiában: a szaunakultúra ereje

Karintia sokakat nemcsak az Alpok szépségével vonz, hanem az itt található pihenési lehetőségeivel is.

„Totális erkölcsi mélypont” - Magyar Péter szerint minden határt átlépett a Fidesz kivégzős videója

A TISZA elnöke elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte a gyerekekkel és fejbelövéssel operáló kampányvideót.