Firhang, katószeme, tövises kutya - 55 ezer szót tartalmaz az új Nagy magyar tájszótár

Vágvölgyi Bálint 2019-03-23 08:51:00

Ötvenötezer szót tartalmaz a TINTA Kiadó gondozásában megjelent új, 1008 oldalas Nagy magyar tájszótár, amelynek elkészítéséhez 25 korábban megjelent forrás anyagát használták fel.

"Azt gondoltuk, itt lenne az ideje, hogy az 1960-ban lezárt Új magyar tájszótár után hatvan évvel ismét összefoglaló enciklopédikus szótáruk jelenjen meg a magyar tájszavaknak" - hangsúlyozta Kiss Gábor, a kiadó igazgatója, a Nagy magyar tájszótár főszerkesztője az MTI-nek. Hozzátette: a kötet a kiadó A magyar nyelv kézikönyvei elnevezésű sorozatába illeszkedik, amelyben eddig 29 vaskos kiadvány, köztük értelmező szótár, etimológiai szótár, ellentétszótár, szólásszótár és közmondásszótár látott napvilágot.

A tájszótárba az első adatokat az 1990-es évektől kezdve gyűjtötték, amikor a Magyar szókincstár című magyar szinonimaszótár elkészítésén dolgoztak. A kiadó ekkor kezdte el adatbázisba rendezni a tájszavakat, kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint két évtized alatt gyűlt össze a szótár anyaga, a szerkesztésre az elmúlt öt évben került sor.

Az ötvenötezer szót tartalmazó szótár sokéves előkészületei alatt 25 forrás anyagát dolgozták fel: 22 korábbi tájszótárt, 2 általános értelmező szótárt és egy nyelvatlaszt.

Kiss Gábor kiemelte: a Nagy magyar tájszótárnak minden eddigi tájszótárnál nagyobb a merítése, a Kárpát-medence minden régiójából tartalmaz szép számmal szavakat, és csaknem 200 év nyelvállapotát tükrözi.

A szótár érdekességének nevezte, hogy a szavak mellett szerepel az is, hogy melyik szótárból kerültek be az új kötetbe, így minden szó forrása visszakereshetővé válik. A kötet bemutatja a hagyományos paraszti gazdálkodás szavait, de megismerhetők belőle többek között a hajdani hiedelmek, babonák is. Az új szótár a letűnt paraszti világ enciklopédiájának is tekinthető - magyarázta Kiss Gábor.

Hozzátette, hogy a Kárpát-medencében napjainkban tíz nyelvjárási terület különíthető el, de minden olyan dolognak kevés megnevezése volt, amelyet országos vásárra vittek, így például a búzának vagy a kukoricának, hiszen ilyenkor szükség volt arra, hogy távoli vidékeken élő emberek is megértsék egymást.

A függöny népies változata a firhang szó nagyon sok helyen megtalálható volt, ami a nyelvújítás során kialakított függöny szó miatt szorult ki a köznyelvből és csak a nyelvjárásokban élt tovább. A kemence kitakarítására használt, kukoricahajból vagy szalmából készített seprű pemet elnevezése 13 szótárból lett összegyűjtve, az ösztökét vagy az almáriumot (fiókos, üveges szekrény), a latorját (létra) vagy a langallót is sok nyelvjárásban használták. A sündisznónak 21 különféle megnevezése található meg a szótárban: régen például borzdisznónak, tövisdisznónak vagy tövises kutyának is hívták. A búzavirágnak is 14 elnevezése van, többek között a katószeme vagy az égi virág - említette érdekességként Kiss Gábor.

Elmondta azt is, hogy az első magyar tájszótár 191 évvel ezelőtt 1838-ban jelent meg, Vörösmarty Mihály és Toldi Ferenc szerkesztette.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Új szintre emelkedik a kisautók tuningja

Képzelje el, hogy egy ikonikus kisautó formavilágát tapasztalt német tuningmesterek keze formálja még különlegesebbé. Az autótuning világa mindig a kreativitás és a technológia együttműködéséről szól, mely a mindennapi közlekedést teszi különlegessé.

Holttestet találtak Győrben az Ifjúság körúton 

Nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Orbán Viktor amerikai védőpajzsa nem is annyira fényes, mint, ahogy próbálják beállítani

Igazából egy swap-megállapodásról szól a kormány amerikai garanciája.

Festési eszközök: melyik a legjobb választás?

Az otthoni felújítás során fontos, hogy a megfelelő festési eszközök mellett dönts.

Okorn kihagyta a szűkített keretből Váradit

Szombathelyen kezd a magyar férfi kosárlabda-válogatott.

Orbán Viktor szerint ha ő nincs, akkor „rezsicsökkentés nuku”

A miniszterelnök a Kossuth rádióban faragta tovább a saját szobrát. 

Az aglaonema: a beltéri trópusok színpompás lakója

Az aglaonema, más néven rákvirág, a szobanövények közt egy igazán figyelemre méltó darab.

Orbán Viktor engedélyt adott a „firkás” minták felhasználására

Megnyugodhat mindenki, jó fej volt a miniszterelnök. 

Gulyás Gergely a Kormányinfón: megerősíti a kormány a gyermekvédelmet

A miniszter szerint megduplázzák a nevelőszülők járandóságát, új csecsemőotthon épül, és kétszáz gyámügyi állás jön létre.

Orbán firkálmánya letarolta a netet – de hiába, pólóra nem kerülhet

Jogvédett alkotásnak számít a miniszterelnök rajza, a gyártók sorra utasítják el a megrendeléseket.

Továbbra is erősek a külföldi vevők a magyar lakáspiacon – tavaly 309 milliárd forintért vásároltak ingatlanokat

A legtöbb vevő Németországból érkezett, de sok a kínai és a vietnámi érdeklődő is. 

Megállás nélkül dolgoznak - nagy erőkkel gyűjti a lehullott lombot a Győr-Szol

A város több pontján egyszerre zajlik a takarítás, a szolgáltató a lakosság türelmét kéri.

Buborékok bűvöletében: a légpárnás fólia varázsa

Valószínűleg már te is találkoztál a mindennapok során az apró, légbuborékokkal teli fóliával, amelynek pukkanása szinte lezser kikapcsolódást nyújt.

Elkapták a rendőrök a kőszegi becsületkasszák kifosztóit

Két borsodi fiatal nem tisztelte a kisváros hagyományait.

Aláírták - Magyarországon, Kőszegen jön létre az ENSZ Egyetem új oktató- és kutatóintézete

A volt Keleti blokkban elsőként létesülő ENSZ Egyetemi Intézet egyedülálló tudományos központként fog működni.