Az atlatszo.hu nemrég próbált annak utánajárni, hogyan lehetséges az, hogy 74 éve tűnik lehetetlennek megtalálni a magyar határhoz közeli Rohoncon brutálisan lemészárolt magyar zsidó munkaszolgálatosok tömegsírjait. A közelmúltban tizenhatszor ástak, kilenc L alakú tömegsírt, több száz ember földi maradványait keresik az osztrák-magyar határnál, mindeddig eredménytelenül. Máig tisztázatlan kérdés, hogy a rémtett elkövetésében mennyire érintett a Thyssen-Bornemisza család, jelentős vagyonuk és a nemzetközi befolyásuk mennyire hátráltatta a tények feltárását.
Az, hogy mennyire aktuális a téma, mi sem jelzi jobban, minthogy az 1945-ös rechnitzi tragédiáról május 9-én és 10-én nemzetközi konferenciát rendeztek Szombathelyen.
Már az osztrák-magyar tudományos tanácskozás legelején elhangzott az a közös kívánság, mennyire jó lenne, ha jövőre, a kegyetlen gyilkosságsorozat 75. évfordulójára megoldódhatna a rohonci sírhantok rejtélye. De, mint később szólunk róla, a magyar oldalon is lenne bővebb teendő, hiszen nem egy feltáratlan tömegsírt rejt a magyar oldal is.
A Szombathelyi Zsidó Hitközség által szervezett konferencia fővédnöke Dr. Székely János megyéspüspök volt, támogatója a Szombathelyi Egyházmegye és az EMMI. Célja egyfajta összegzés volt, a meghívott neves magyar és osztrák tudósokkal, ásatási vezetőkkel és régészekkel, kutatókkal próbálták összefésülni mindazt az információt, amit a rohonci mészárlásról és a nyugati határszélen található tömegsírokról évtizedek óta tudni lehet. Számos kérdés tisztázatlan, sok a kétely, rengeteg téves információ jelent meg az évek során – ideje lenne hát tisztázni őket – fogalmazódott meg.
A tanácskozás szembenézés lett a több évtizedes mulasztásokkal
A kétnapos konferencián többször is foglalkoztak azzal a ténnyel, hogy az 1944-1945. évi határ menti német állásépítés (Südostwall – úgynevezett Dél-Keleti Birodalmi Fal) a magyar férfi és női kényszermunkások, munkaszolgálatosok ezreinek életét követelte.
A nyugati határszélen korántsem Rohonc az egyetlen tragikus helyszín, Kőszegtől lefelé, egészen Grazig, több erdei tömegsírt találni, ahol a háború utolsó hónapjában hasonló gyilkosságokat követhettek el. Az áldozatok maradványai pedig azóta is jeltelen sírokban várnak a megnyugvásra.
Az egyik legfontosabb botrány: a kőszegi tömegsírok borzalmas állapota
A kutatók több előadásban is foglalkoztak a kőszegi Gubahegyen, a Lovagló-dűlőben, a volt határsáv erdősült részeiben tapasztalható áldatlan állapotokkal.
Ezen a dűlőn egykor dögtemető volt, ahova a fuvarosok szekereken szállították az állati tetemeket. Itt 1947 márciusában több száz áldozat maradványait exhumálták, aztán Budapesten, a Kozma utcai temetőben temették el őket (760 koporsóról tudni, amit Budapestre szállítottak, amelyekben 2500 halottat helyeztek el).
A kőszegi terület teljes feltárása azóta sem történt meg. Sok száz ember maradványait a helyszínen hagyták. A területet határsávnak nyilvánítottak, és erdőt telepítettek rá.
A kőszegi dűlő egy részét, miután 2004-ben emberi koponyákat találtak, 2008-ban részben aztán feltárták. Az Igazságügyi Szakértői és Kutatóintézet munkatársai akkor megállapították, hogy további sírok is lehetnek a helyszínen, és az egyikbe visszatemették a maradványokat. Akkor abban bíztak, hogy a Lovagló-dűlőt emlékhellyé nyilvánítják, de ez azóta nem történt meg.A szakemberek még mindig ott tartanak, hangzott el a konferencián is, hogy: felhívásokkal szeretnék sürgetni a kőszegi dűlőben található tömegsírok hadisírrá nyilvánítását, kegyeletes megjelölését, erdei emlékpark kialakítását.
Kőszegen az utolsó időszakban szervezett népirtás folyt
Kőszegen legalább öt helyen (a sörgyárban, a Czeke-féle téglagyárban, a városi téglagyárban, a Wechter-féle fenyőmagpergető üzemben és a Weidl-malomban) „szállásolták el” az 1944 novemberétől a városba szállított több mint nyolcezer zsidó munkaszolgálatost. Akik, mint fentebb említettük, több ezren aztán a birodalmi védelmi vonal megépítésében is segédkeztek. A kőszegi munkatábort 1945. március 23–24-én ürítették ki, a munkaszolgálatosok egy részét hajtották aztán, részben gyalog, részben vonattal Rohoncra.
A kőszegi sörgyárban hozták létre az egyetlen magyar koncentrációs tábort. E helyen zajlott az elgázosítás. Úgynevezett “finn barakkokat” állítottak fel, ahová egy bécsi rovarirtó céget hívtak, és az ott fekvő 80-90 embert szabályosan lepermetezték és rájuk zárták az ajtót.
Kőszeg határában, a volt téglagyár közelében még 1985-ben állítottak egy emlékművet. De ez helyszín nem azonos a Gubahegyen jeltelenül elföldelt holttestek százainak tömegsírjával.
Hallgatás Bozsokon is – több száz honfitársunk lehet itt is jeltelenül elföldelve
„A bozsoki állásépítés – Zsidódomb” címmel Frisch György történész beszélt arról, hogy levéltári iratokkal bizonyítható, hogy a Rohonctól mindössze 4 kilométerre található Bozsokon, már magyar területen, egy szórványerdőben szintén van egy feltáratlan tömegsír. Amiről a helyi emlékezet is tud.
A helyet is megnevezte a történész, Bozsokon a régi dögkútnál, az úgynevezett Zsidódombon lehet a tömegsír, ahol a történész szerint 400-500 munkaszolgálatos holtteste lehet. Bizonyítékként hozta fel, hogy 1948 decemberében a település jegyzője elismerte. Egy hozzátartozó megkeresésére válaszolta egy hivatalos iratban, hogy Bozsok határában valóban létezik egy tömegsír.
Az ötvenes években azonban hoztak egy törvényt, amelyben elrendelték a dögkutak betemetését, így a bozsokit is felszámolták. Onnantól kezdve erről a tömegsírról sem lehetett már hallani. De nyoma sincs annak, hogy valaha is kihantolták volna a munkaszolgálatosok maradványait, tehát a holttesteknek valahol ott kell lenniük.
A történész azt sem tartaná kizártnak, hogy végül itt földelhették el a rohonci keresztpajtánál legyilkolt áldozatokat is – ezért nem találják 74 éve az ottani tömegsírokat. Hiszen mindössze 4 km-re van a két település egymástól, és az áldozatokat, aztán a tetemeket is – erről is többen beszámoltak- teherautókkal fuvarozták.
Bozsokon – ez is hozzátartozik a történethez, 1956-ban állítólag már lezajlott egy exhumálás. Akkor azon munkaszolgálatosok holttestét hantolták ki, akiket a helyiek végeztek ki. Készültek az akkori exhumálásról fotók is. Mégis Frisch Györgynek egy évébe került kinyomoznia, hogy az exhumálás után a halottak egyáltalán hova kerültek. Állítólag azóta a szombathelyi hősi temetőben nyugszanak.
Az osztrákok sem hagyják annyiban, továbbra is keresik a tömegsírokat Rohoncon
A konferencián felszólalt többek között az osztrák szövetségi műemléki hivatal régésze is, Nikolaus Frans, aki elmondta, a sokadszori eredménytelen kutatás után is folytatni fogják Rohoncon a tömegsírok utáni nyomozást.
Először is további pénzösszegeket próbálnak szerezni a kutatáshoz, de az anyagiakon túl problémát jelent, hogy viszonylag nagy területet kéne átfésülni, legalább 30 hektárt, a régi Battyhány-birtok lehet gyanús.
A területek jó része mára magántulajdonba került, egy része be is épült – ezért is jó lenne legalább az ominózus kereszpajta környékét – egészen a vasútállomásig – tetthellyé nyilvánítani. Mielőtt újra ásatásokba kezdenek, szükségesnek tartanák a korabeli légifelvételeket is újra kielemezni, és újabb szatelit-technikákat is bevetni a kutatásba.
A magyar és a meghívott osztrák szakemberek mindannyian egyetértettek abban, hogy folytatni kell a rohonci mészárlás történetének a tudományos kutatását. Jövőre, a 75. évfordulóig tisztázni kéne végre, mi is történt valójában a Thyssen-Bornemisza család birtokán. El kell végezni a bizonyító dokumentáció feltárását, és azok közös ellenőrzését. Segíteni kell az archeológiai kutatások folytatását, a rohonci vérengzés áldozatainak megtalálását.
Másrészt mind az osztrák, mind a magyar kutatók fontosnak tartották, hogy meg kell kísérelni a vizsgált térségre vonatkozó, a moszkvai katonai levéltárakban őrzött dokumentáció megszerzését, és a sajtóanyag feltárását is.
Pais-H. Szilvia
