Ez rekordgyanús: mintegy 14 milliárd dollár olajozta az amerikai választási kampány fogaskerekeit

Papp László Tamás 2020-11-05 20:19:06
Legalábbis ez derült ki az amerikai közszolgálati rádió (NPR) csütörtöki riportjából.

Az összeg a választásokon induló összes politikusra vonatkozik: képviselő-, és szenátorjelöltekre, valamint kormányzói tisztségért indulókra és az Egyesült Államok elnökjelöltjeire egyaránt. Az elnökségért nemcsak Donald Trump hivatalban lévő elnök és Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje indult, hanem a Zöld Párt és a Libertárius Párt is indított jelöltet, illetve hat egyéni jelölt szintén "bejelentkezett" a posztra – jelenti az MTI.

 A politikusok kampányait megtámogató, mintegy 14 milliárd dollárnyi adomány az NPR értékelése szerint abszolút rekord, kétszerese a 2016-os választásokon felajánlott összegnek. A rádió kiemelte, hogy a támogatások - a nagyságuk ellenére is - nem segítették a kiszemelt politikust a célja elérésében. A Demokrata Párt és adományozói például rengeteg pénzt fektettek abba, hogy megnöveljék a szövetségi szenátusi bársonyszékeik számát, sőt, akár többséget is szerezzenek a törvényhozás felsőházában, a szenátusban.   

Befolyásos republikánus szenátorok vetélytársaiként induló demokrata párti politikusokat támogattak nagy összegekkel. Így például Kentuckyban Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője, Dél-Karolinában Lindsey Graham, szintén befolyásos republikánus szenátor - Donald Trump egyik szoros szövetségese -, vagy Maine államban Susan Collins szenátorasszony kihívóit rekordösszegekkel támogatták, azonban sikertelenül. Mindhárom republikánus szenátor megőrizte ugyanis a választói bizalmát.   

Amy McGrath egykori vadászpilóta Kentuckyban indult, és 88 millió dollárt költött - nagyrészt felajánlásokból - az 1985 óta szenátor Mitch McConnell legyőzésére. Graham szenátor kihívója, Jaime Harrison, aki egyébként a Demokrata Párt dél-karolinai elnöke is, 108 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze, elsősorban Kaliforniából és New York államból érkező adományokból, és mégis nagy arányban maradt alul. Az NPR idézte Lindsey Graham szenátort, aki a választások éjszakáján úgy fogalmazott: "Kalifornia és New York valamennyi baloldalijának üzenem: sok pénzt vesztegettetek el".   

A republikánusok is elkönyvelhettek ilyen jellegű kudarcokat. Mozgósították a párt támogatóit annak érdekében, hogy a választásokon alulmaradjon Alexandria Ocasio-Cortez, a Demokrata Párt balszárnyához sorolt fiatal képviselőnő. Kihívójának, John Cummings volt rendőrnek több mint 10 millió dollárt gyűjtöttek össze, de Ocasio-Cortez 35 százalékkal több szavazatot kapott. A demokrata párti politikusok egyik legnagyobb magánadományozója az amerikai közrádió szerint Michael Bloomberg, New York-i milliárdos, a republikánusoké pedig Sheldon Adelson milliárdos üzletember volt.

Szólj hozzá!

Pliszé szúnyogháló: hatékony védelem a rovarok ellen

Sok gondot okozhatnak a szúnyogok egy nyári estén, amikor a friss levegő miatt szeretnénk nyitva hagyni az ajtót.

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.