Esett az eső >>>>> Víz alatt van a szombathelyi Sportliget

Farkas Bazsi 2020-08-19 08:14:39
De most nem úgy ahogy szokott, szóval újabb meglepetés 1,2 milliárdból. 

Talán kevés olyan állatorvosi ló van Szombathelyen, mint a Sportliget. Egy csomó pénzt, egészen pontosan 1 milliárd 200 millió forintot kapott a terület teljes felújítására a város az Európai Uniótól. A közbeszerzést a Homlok Építőipari Zrt. a Prenorral konzorciumban nyerte el. A rekonstrukció még véget sem ért, már használatba adták a liget focipályáit. Lehet nem kellett volna. A salak ugyanis egy kiadósabb eső után használhatatlanná vált, a víz megállt rajta, sportolásra alkalmatlan volt. A városi kispályás labdarúgó bajnokság csapatai bosszankodtak is eleget. Végül a Király Sportlétesítmény fogadta be őket. 

De nem ez volt ez egyetlen probléma. 

A teniszpályákra a kivitelező levonulása után utólag 25 tonna salakot kellett felhordani. A sportolók pedig arra panaszkodnak, hogy a teniszpályák alapvonalaitól alig pár méterre helyeztek el kapcsolódobozt, ami szinte lehetetlenné teszi a játékot. 

Nemrég írtunk róla, hogy a mai napig nem tudták hivatalosan átadni az új kiszolgáló épületet, mivel azt úgy sikerült megépíteni, hogy nincs helyrajzi száma. 

 

Hiszed vagy sem, de szándékosan ér égig a fű a szombathelyi Sportliget egyes területein

A napokban kezdték meg az első fűnyírásokat a városban, így a nemrégiben 1 milliárd 200 millió forintból felújított Sportligetben is. Az azonban lassan mindenkinek szemet szúrt, hogy a ligetben nem egységes a fű hossza, vagyis vannak olyan területek, ahol lassan égig ér a zöld. De mi ennek az oka?

 

Olvasóinktól kaptunk friss fotókat a Sportliget Arany-patak melletti sétányáról. A sétányt úgy tervezték, hogy annak egy része közvetlenül a patak mellett húzódjon. Azt pedig, hogy a patak ne öntsön ki a dozmati víztározónak kellene biztosítania. A fotókon pedig most az látszik, hogy az elmúlt napok esős időjárása igenis nyomot hagyott a passzázson, valami kivitelezési hiba következtében a sétány egy rész használhatatlan, arra ugyanis kiöntött az Arany-patak. 

Fotók: Ugytudjuk.hu olvasó

Kíváncsiak vagyunk milyen egyéb hibákat tárt fel az a független szakértői vélemény, amit az új városvezetés rendelt meg, és amelynek információink szerint hamarosan el kell készülnie. 

Horváth Attila (Éljen Szombathely!) korábban ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az nem lehet, hogy a szombathelyiek közpénzen elkészült silány munkával készült Sportligetet kapjanak használatba. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.