25 tonna salakot kellett ráhordani az elvileg már elkészült teniszpályákra a szombathelyi Sportligetben

Farkas Bazsi 2019-12-03 14:48:00
Nem fért bele a közel 1 milliárdos felújításba.

November elején az esős napok után tettem egy sétát a nemrég európai uniós pénzből felújított szombathelyi Sportligetben. Még be sem fejeződött liget felújítása, arról kellett beszámolnunk, hogy a frissen átadott salakos focipályák alkalmatlanok voltak a játékra. Hosszas huzavona után végül a Király Sportcentrum fogadta be a városi kispályás labdarúgókat. 

A választás előtti héten adta át Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester, a program pedig annyira népszerű volt, hogy a fideszes városvezetők alig fértek oda a szalagot vágni. 


A beruházás közel 1 milliárd forintba került és a Homlok Zrt. a Prenorral konzorciumban végezte el a munkát. 

A Homlok Zrt. január 7-én küldött tájékoztatásában az áll, hogy:

A projekt részeként a területen található mind a kilenc sportpályát felújítják. A meglévő három kisméretű salakos labdarúgó pályát kibővítik, valamint a középső pálya nyugati oldala egy lelátóval is gazdagodik. Emellett épül egy teljesen új salakos focipálya is. Ugyancsak megújítják a park teniszpályáit, a meglévő kosárlabdapálya helyére pedig új, korszerű, streetball játékra is alkalmas pályát építenek. Új rekreációs fejlesztésként a területen kialakítanak egy aszfaltozott görkorcsolyapályát, valamint egy 9 street-workout elemből álló szabadtéri fitneszpályáját.


Fontos tehát tisztázni, hogy a kivitelezés részeként a teniszpályákat is megújították. Elvileg. Mert, hogy a kivitelező levonulása és a pályák átadása után a üzemeltető Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola 

25 tonna salakot hozatott, a teniszpályák rendbetételére. 

Ez a múlt heti Gazdasági és Jogi Bizottság ülésén hangzott el. Egy tonna salak egyébként 12 ezer forintba kerül, ez a tétel 300 ezer forintjába került az önkormányzati cégnek. A kérdés persze felmerül, hogy miért kellett a frissen felújított teniszpályákra 25 tonna salakot hozatni utólag.

A tétel téma volt a szombathelyi közgyűlésen is, ahol az a döntés született, hogy vissza fogják hívni a kivitelezőt és minden garanciális munkát elvégeztetnek vele, illetve ahol kell ott kötbér megfizetésére fogják kötelezni. 

Hosszas huzavona után az is kiderült, hogy a Sportliget lesz a Haladás tenisz szakosztályának otthona. A sportolók 15 évre kapták használatba a létesítményt, a Szombathelyi Sportiskola teniszezőit pedig beolvasztják a szakosztályba. 

A Haladás tenisz szakoszálya nemrég 40 millió forintot kapott a BMSK Zrt.-től, amit így a Sportliget pályáinak befedésére fognak fordítani. Ígaz ehhez kell majd némi plusz forrás is, mivel a beruházást 100 millió forintra becsülik. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.