Elkészült a PISA jelentés, a magyar diákok a régió sereghajtói között

Nagy Donát 2019-12-03 11:05:00
Megkaptuk a magyar közoktatás bizonyítványát.

Megérkeztek a 2018-as PISA felmérés eredményei, amely sok-sok éve három fő területen vizsgálja a 15 éves tanulók képességét:

  • alkalmazott matematikai műveltség
  • alkalmazott természettudományi műveltség
  • szövegértés

A programot a kilencvenes évek végén hívta életre a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), melynek Magyarország 1996 óta tagja.

A PISA teszt célja elsősorban a mindennapi életben használható tudás vizsgálata. A mérés az iskolai tanulás során elsajátított ismeretekből és készségekből felépülő, az adott tudományterületen érvényes tudásra összpontosít.

Vagyis azt méri, hogy a tanulók milyen mértékben alkalmazzák szövegértési képességüket a hétköznapi helyzetekben, illetve vagy mennyire képesek megérteni, és persze megoldani egy matematikai vagy természettudományi jellegű problémát, ha a való életben ilyennel találkoznak.

No, de akkor lássuk a magyar bizonyítványt! Hát...

Ha röviden akarnánk leírni, akkor egy jó indulattal adott 3-as alá.

Hosszabban pedig:

A mostani jelentés szerint a magyar diákok összességében nem állnak túl jól olvasási képességekben. Az a kisebbik gond, hogy sokaknak az alapmegértés is problémát okoz, de kevesen képesek az olvasmányukból valós tudást építeni, mivel nagyon nehezen ismernek fel összefüggéseket. További gond jellemzően a kritikus gondolkodás hiánya, azaz a szövegből nem tudnak megalapozott ítéleteket alkotni. A tesztben részt vevő országokban átlagosan a felmérésen átesett 15 évesek 90%-a nem tudja megkülönböztetni a tényeket a véleményektől.

Mi a régiónkban egyedül Szlovákiát előztük; a csehek, az osztrákok, a szlovénok mind előttünk, a lengyel diákok pedig fényévekkel jobban teljesítettek a sajátjainknál.

Egyébként a "szokásoknak megfelelően" most is a délkelet-ázsiai, és a skandináv országok végeztek az élen.

A teljes lista:


kép: www.oecd.org/pisa

A legutóbbi, 2016-os felmérés után egyébként Palkovics László, akkori oktatásért felelős államtitkár azt nyilatkozta, hogy ugyan fontosak a mérések, de nem a PISA teszt miatt kell tanulni az iskolában.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.