Hallott már a kedves olvasó a Labrisz Leszbikus Egyesületről? Amennyiben nem érintett a témában – önmaga, vagy hozzátartozó által –, valószínűleg nem. Egészen három nappal ezelőttig, mikor is Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa vérben forgó szemekkel ledarálta az említett egyesület gondozásában kiadott mesekönyvet, ami a Meseország mindenkié címet viseli.
És hogy mi verte ki ennyire a biztosítékot a középosztály Budaházy Eddájánál? Hát az, hogy a mesekönyvben lévő szereplők „mások”. Vannak köztük meleg karakterek is, de melletük megjelenik roma-, fogyatékkal élő-, örökbefogadott és bántalmazó családból származó szereplő is.
Én magam liberális vagyok, de az a régimódi fajta: nem feltétlen értek egyet azzal, amit mondasz, de mindent megtennék azért, hogy kimondhasd. Ez az alaptételem azonban nem vonatkozik erre az akcióra:
Dúró Dóra ugyanis csak a saját szűklátókörűségéből fakadó ostobaságát írta ki egy villogó neontáblára a darálással, mindezt azzal a felkiáltással, hogy „megsemmisíti a homoszexualizmus (sic!) propagandakönyvét, ami a gyerekek egészséges fejlődése és a magyar kultúra elleni támadás”.
Valóban gátolja egy gyermek egészséges fejlődését, ha egy gyerek a maga szintjén találkozik azokkal a kisebbségi rétegekkel, akiket összeadva a magyar lakosság többségével találjuk szembe magunkat? Ugyanis nézzünk körbe nyugodtan, mindenki fog a saját környezetében olyan embereket találni, akik érintettek. Be kell látni ugyanis, hogy az a világ, amit Dúró Dóra és párja vizionál, csak egy nagyon szűk rétegre húzható rá Magyarországon. A Mi Hazánk által megálmodott nemzeti összetétel ugyanis nem csak most, hanem soha nem is létezett, hiszen melegek mindig voltak, a romák évszázadok óta itt élnek, a családon belüli erőszak keretében az asszonyverés pedig Magyarország nemzeti sportja – ez utóbbinál nagy szégyen, hogy a helyzet itt is változatlan.
A nagy probléma itt az, hogy a XXI. században még mindig vannak olyan politikusok, akik milliókat keresnek azzal, hogy főállásban gyűlölködnek. Tényleg az a legnagyobb probléma ma az országban, hogy egy mesekönyvben kisebbségi szereplők vannak? Nem inkább az, hogy sokan egyébként meg sem engedhetik maguknak ezt a könyvet, mert olyan szintű az infláció, hogy lassan a gyümölcs is luxuscikké válik? És itt nem említettük Magyarország mélyszegénységben élő rétegeit, ám mivel ők is többségében a kisebbséghez tartoznak, jó struccpolitikushoz mérten nem is látják őket.
Érdemes azonban kitekinteni arra, hogy ismét a homoszexuálisok lettek kiragadva, ami azért is érdekes, mert Dúró férje, a szintén politikus Novák Előd a Pride-hónap alatti zászlólopásaival olyan gerillamarketinget nyomott az LMBTQ egyesületeknek, amilyet milliókért sem tudtak volna megvásárolni a legmenőbb ügynökségektől sem. (Tudna bárki egyébként mondani egy programot is a Pride-hónap alkalmából? Találkozott akár csak egy hirdetéssel is?)
Épp ezért nehéz eldönteni, hogy Dúró a saját exhibicionizmusától elvakulva csinált-e egy ekkora marketingfogást ennek a könyvnek, vagy épp csak egy túltolt levendulaházasság mindennapjait nézhetjük végig.
Mindazonáltal remélem, a Dúró-Novák házaspár kap egy szivárványszínű oklevelet a homoszexuális egyesületek munkájának reklámozásáért. Akkor legalább lenne egy papír, ami megőrzi majd emléküket az későbbi nemzedékeknek. Ugyanis senkiben ne legyen kétség afelől, hogy a főállású gyűlölködők emléke nem marad meg az utókornak. Azok a papírra vetett gyerekmesék viszont már akkora példányszámban fogytak el, amennyihez nem lesz elég egy szélsőjobbos daráló sem – biztos eljut egy-két darab majd a dédunokák kezébe is.
