Dézsi Csaba András: A Győrben illegálisan szemetelők több mint fele vidéki

Pintér Bence 2020-07-23 16:49:00
A győri polgármester napi jelentést kér a szeméthelyzetről, ebből derült ki, hogy többségében nem a helyiek szemetelnek illegálisan a városban.

Szokás szerint a GyőrPlusz Rádió vendége volt csütörtök reggel Dézsi Csaba András győri polgármester (Fidesz). A polgármestert a viharról, ezzel kapcsolatban a csatornahálózatról és a beteg fákról kérdezték, de szóba került

A vihar kapcsán a polgármester elmondta: egyrészt az biztos, hogy a csatornalefolyókat ennél jóval alaposabban és rendszeresebben kell takarítani. Ehhez karbantartási tervet kért minden olyan szervezettől, amelyik érintett az ügyben.

„Győrben a csatornahálózat karbantartása elégtelen” – mondta Dézsi Csaba András.

Emellett beszélt arról is, hogy vannak olyan részei Győrnek, amelyek az utóbbi években sűrűn beépültek, de a csatornahálózat nem érte utol az építkezéseket; szerinte jelentős túlépítések történtek a városban. Ennek kapcsán kiemelte: változtatási tilalmat rendelt el hét területre a városban, így nem lesz például 16 emeletes ház a Mosoni-Duna partján.

„Ezek az emberek most duzzognak kicsit és mondanak mindenfélét jobbra-balra, de nemet kell mondani ezekre a dolgokra. Nem lehet az, hogy építési vállalkozók határozzák meg Győr város építésének struktúráját” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy ezek a vállalkozók egyébként nem veszik ki a részüket a járdaépítésből és a csatornaépítésből, hanem pusztán a haszonszerzésből.

A fákról is kérdezték a műsorban a polgármester, amelyek közül sok kidőlt a vihar során. Dézsi Csaba András elmondta: a fákat már korábban elkezdték felmérni, tehát a munka folyamatosan halad. Szerinte a beteg fáktól – bár a fakivágás mindig fájdalmas – meg kell szabadulni.

A polgármester szerint a „vidékiek” szemetelnek illegálisan

A polgármester röviden kitért a szeméthelyzetre – külön kiemelve egy illetőt, aki rendszeresen egy-egy zöld szemeteszsákot helyez el egy villanyoszlopnál, megígérve, hogy őt el fogja kapni. „Vannak ilyen bunkók Győr városában” – mondta. Ugyanakkor

a polgármester szerint kiderült, hogy a városban illegálisan lerakott szemét több mint felét „vidékiek” rakják le.

Az egyetem kapcsán elmondta: az új rendszertől azt várják, hogy az egyetem nemzetközi elismertsége növekszik, neki pedig polgármesterként az a feladata, hogy a fiatalok magukénak érezzék a várost, ezen dolgozik.

Színház, strand, fémcsúszda

Szóba került a győri civilek által készített látványterv, arról a parkról, ami a színház helyén lehetne, ha azt végül valóban lebontanák. Ennek kapcsán Dézsi Csaba András elmondta: szerinte nem jó meglátás, hogy a lebontás kapcsán a szakemberek véleménye fontos, mert itt nagyon sok szakmát fel lehetne sorolni, szerinte például ugyanolyan fontos a színház ügyében a nézők véleménye, mint a művészeké és az építészeké.

A polgármester szerint nem csak a színház épületéről van szó, hanem a győri kultúra következő ötven évéről.

Felelevenítette, hogy egy hónappal amegválasztása után járta be az épületet, és ott Forgács Péter igazgató kérdezte meg tőle, hogy ennyi pénzből már nem lehetne-e újat építeni, ezért kezdett el gondolkodni a dolgon. (Emellé érdemes megemlíteni, hogy a színházigazgató legutóbb a rádió műsorán azt hangsúlyozta, hogy ő szereti az épületet.) Hozzátette: Füke Géza, a Győri Filharmonikusok vezetője elmondta neki, hogy a színház akusztikája pocsék.

A győri strand pár év alatt kétszeresére dráguló, 19 milliárdos felújítása, illetve a győri LMP tegnapi vonatkozó felvetése kapcsán elmondta: legszívesebben leállította volna ezt a fejlesztést is, mint ahogy a színház felújítását, de akkor ez is csak elhúzódott volna, és már ki volt írva a pályázat. Tehát ha nem is teljesen szája íze szerint való az élményfürdő terve, de így biztos lesz állami beruházás a városban.

Végül arról esett szó, hogy a győri játszótereken a fémcsúszdákat műanyagokra cserélik, és már kértek árajánlatot napvitorlákra olyan játszóterekre, ahol kevés a fa, de egyelőre egy 23 és egy 26 milliós ajánlatot kapnak, amit sokallnak, de keresik a megoldást.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.

Szólj hozzá!

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében.