Bronzérmesek a sárvári műszaki mentők

ugytudjuk.hu 2018-10-04 14:34:00
Ez elég menő.

Első alkalommal rendezték meg október 2-3-án a hivatásos tűzoltók számára az Országos Tűzoltó Műszaki-mentő Versenyt. A Tatán megtartott vetélkedőn a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által delegált Sárvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata a versenyen a harmadik helyet szerezte meg.

A tűzoltósági szakterület a versenyt azzal a céllal hívta életre, hogy a szervezet bemutassa és fejlessze a beavatkozói, irányítói állomány műszaki mentési ismereteit, emellett versenykörülmények között nyíljék lehetőség a műszaki mentési eszközök használatának gyakorlására. A verseny célja továbbá az, hogy a beavatkozó állomány gyakorolja a közlekedési baleset sérültje kimentésének, kiemelésének, ellátásának a menetét, de a vetélkedőn fontos szerep jutott az állomány csapatmunkájának, kommunikációjának is.

A versenyen minden megyét és a fővárost egy raj képviselte, a csapat egy kizárólag irányítói feladatokat végző irányítóból, egy, az alapvető egészségügyi ellátásért felelős (optimális esetben disaster medic képesítéssel rendelkező), illetve négy beavatkozó tűzoltóból állt. Feladatból húszat állítottak össze a szervezők, sorsolás döntötte el, hogy melyik csapatnak melyik beállított szituációt kellett megoldania. Valamennyi „autóbalesetnél” megsérült valaki, mindegyik helyzetnél nekiütközött a jármű valaminek: másik kocsinak, betonpillérnek, vagy éppen szalagkorlátnak, a legtöbb esetben valamelyik autó fel is borult – a beállítások mindegyike olyan balesetet szimulált, amellyel a tűzoltók nap mint nap találkoznak az utakon.

A feladat megoldására húsz percük volt a csapatoknak. Az indítás előtt egy kijelölt zónába kellett elhelyezniük a versenyfeladat során használni tervezett felszereléseket. Már itt fontos volt, hogy miként döntenek, hiszen később csak azokat a felszerelések használhatták, amelyek bekerültek a zónába. A csapattagoknak teljes védőruházatban kellett megoldaniuk a feladatokat.

A pályabírók számos szempont figyelembevételével értékelték a csapatok munkáját. Számított egyebek mellett, hogy helyes-e a beavatkozás taktikája, milyen az irányítói munka, hogyan zajlik a felderítés, milyen jól választották meg a kollégák a sérült kimentésének útját, hol jutottak be az érintett járműbe, milyen színvonalon használták a műszaki mentő felszereléseket, mennyire gondoskodtak maguk és a sérült biztonságáról, hogyan látták el a sérültet, felismerték-e, és helyesen ismerték-e fel a sérüléseket, hogyan kommunikáltak a bajba jutott emberrel, illetve csapaton belül.

A versenyt végül a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata nyerte. Második helyen a fővárosi, míg harmadik helyen a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot képviselő sárvári hivatásos tűzoltókból álló csapat végzett, melynek tagjai Paor-Smolcz András tű. főhadnagy, Veiczer Vilmos tű. főtörzsőrmester, Dénes Bálint tű. őrmester, Tóth András Géza tű. őrmester, Takács Bálint tű. zászlós, Kránitz Gábor tű. törzsőrmester voltak. A legjobb helyezetteknek járó díjat dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója adta át.

Szólj hozzá!

Praktikus és stílusos megoldások az előszobában

Az előszoba az otthonok egyik legfontosabb területe, hiszen az első benyomást formálja vendégeinkben.

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.