Bravúr döntetlen a Viditől a Chelsea ellen

Farkas Bazsi 2018-12-13 20:51:00

Bravúros döntetlennel búcsúzott a Vidi FC a labdarúgó Európa-ligától: a magyar bajnok 2-2-őt játszott az angol Chelsea csapatával, de így is kiesett, mivel a fehérorosz BATE Boriszov nyert a görög PAOK vendégeként - írja az MTI.

A Chelsea veretlenül, 16 ponttal végzett a négyes élén a kilencpontos BATE-t megelőzve. A Vidi hét, a PAOK három ponttal zárt. A magyar csapat akkor jutott volna a kieséses szakaszba, ha több pontot szerez a zárókörben, mint a BATE, de mivel a rivális győzött Szalonikiben, a még nagyobb bravúr is kevés lett volna a Vidinek.

A mérkőzés elején nem úgy tűnt, hogy más meccset láthatnak a Groupama Arénába kilátogató nézők, mint amilyet a Stamford Bridge-en, ugyanis a Chelsea sokkal többet birtokolta a labdát, a Vidi pedig keményen védekezett. Ennek ellenére a magyar bajnok előtt adódtak nagyobb lehetőségek: előbb Boban Nikolov lövése kerülte el a kaput, majd Marko Scepovic alig maradt le Georgi Milanov beadásáról. 

Az angolok sokat támadtak, és a 30. percben Willian húszméteres szabadrúgása után megszerezték a vezetést. Nem kellett sokat várni a fehérváriak góljára sem: két perc múlva Huszti Szabolcs szögletét Ethan Ampadu fejelte saját kapujába. A 42. percben közel volt a második hazai találat is, amikor Scepovic lekészített labdáját Loic Nego bombázta kapura, ám Willy Caballero nagyot védett.

Fordulást követően az első helyzet ismét a hazaiak előtt adódott, amikor Huszti sarokrúgását Stopira tisztán fejelhette kapura, ám a labda fölé szállt. A Chelsea továbbra is nagy fölényben volt, sokat birtokolta a labdát, de a hazai tizenhatos környékén elfogyott a lendülete. A Vidi a gyors ellentámadásokban bízott, amely eredményre vezetett: Milanov indult meg a bal oldalon, pontos beadását Nego bombázta a hálóba. A hátrányba került vendégek óriási nyomást helyeztek a hazai kapura, kétpercenként alakítottak ki ziccereket Kovácsik Ádám kapujánál, ám a 75. percig nem tudtak betalálni. Akkor ismét szabadrúgásból voltak eredményesek, Olivier Giroud húsz méterről védhetetlenül tekert a kapu jobb felső sarkába. A hátralévő időben is inkább az angolok akarata érvényesült, ám gól már nem született.

Vidi FC-Chelsea FC (angol) 2-2 (1-1) 

Európa-liga, csoportkör, L csoport, 6. (utolsó) forduló:


Groupama Aréna, 19 242 néző, v.: Stavrev (macedón)
gólszerzők: Ampadu (32. - öngól), Nego (56.), illetve Willian (30.), Giroud (75.)
sárga lap: Juhász R. (66.), Huszti (69.), Vinícius (73.), Nego (76.), illetve Loftus-Cheek (79.)

Vidi FC: Kovácsik - Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic (Pátkai, 85.), Nikolov - Huszti (Hodzic, 81.), Milanov (Kovács I., 81.) - M. Scepovic

Chelsea: Caballero - Zappacosta, Christensen, Ampadu, Emerson - Barkley, Fabregas, Loftus-Cheek - Willian (Pedro, 56.), Morata (Giroud, 45+1.), Hudson-Odoi

Szólj hozzá!

Közös listát állít Budapesten és az EP-választáson a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz, a lista első négy helyét a DK kapta.

Az önkormányzat bevonásával fog bármi is történni a szombathelyi Nagyszállóval

A parkoló kérdésben is minden segítséget meg fog adni a városvezetés.

Nyakkitekeréssel fenyegette a kalauzt a szombathelyi vonaton egy férfi

Annak ellenére szállított kerékpárt, hogy azon a járaton a kerékpár szállítása tilos volt.

2027-től új villanyvonatok járnak Szombathely és Budapest között

Az óránkénti 160 kilométeres sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható.

Zöld Bajnok díjat nyert Szombathely

Szombathely minden várakozást felülmúlt.

Győrszentivánon két rákkeltő anyag tekintetében veszélyeztetettség áll fenn

Elkészült a civil légszennyezettség-mérés szakmai értékelése.

Homlok ne hazudj! Erzsi takarodj!

Felirat jelent meg a Haladás Sportkomplexum oldalán.

Magyar Péter: Nem úszhatja meg a maffiaállam feje, Orbán Viktor

Több ezer fő vett részt Magyar Péter budapesti tüntetésén.

Átépítik a szombathelyi Sportliget rendre víz alá kerülő sétányát

A tervezésnél a dozmati víztározó kapacitásában bíztak.

Dézsi: Borkai egy tátongó seb Győr lelkén és testén

Mesterséges intelligenciával szerkesztett videók léteznek csak Dézsi szerint, olyan nem, amivel zsarolni lehetne.

A szombathelyi börtönbe akart drogot csempészni a győri férfi

Mobiltelefonok és adathordozók is voltak a csomagban.

„Magukat kihuzatták” – közzétette a hangfelvételt Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszél a felvételen arról, hogy fideszes politikusok kihúzatták a nevüket a Völner-Schadl-ügy irataiból.

Zebrán gázolt a szentgotthárdi nő

A balesetben a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.