Bajban van a csepregi focicsapat? Hát van ám Pályaépítési Program!

Farkas Bazsi 2019-07-08 20:00:00
Csak úgy záporoztak a javaslatok a klub megmentésére, de konkrétum sajnos nem hangzott el.

Június elején írtunk róla, hogy csődbe kerülhet a csepregi focicsapat, ami azt jelenté, hogy a most a megyei első osztályban stabil helyen végzett együttes jövőre csak a megye harmadosztályban indulhatna.

Annak ellenére, hogy többször foglalkoztunk a témával, az ügy még mindig elég zavaros. Az egyesület és az önkormányzat egymásra mutogat, mondván: a másik miatt nincsen meg az induláshoz szükséges pénz.


 
Időközben Varga Dániel, csepregi önkormányzat jobbikos képviselője egy Facebook-bejegyzésében egészen hajmeresztő dolgokról írt.


 
"Mára oda jutottunk, hogy az egyesület elnöke csaknem 20 millió forint TAO támogatással nem tud elszámolni. Ezért NAV végrehajtás zajlik az egyesület ellen, de K. Gábor elnökkel szemben is további szankciók várhatók." - állítja Varga.

Továbbra sem tudni, mi lesz a csepregi csapat sorsa, de nem ezt érdemelnék

Az egyesület idén ünnepli a 95 éves fennállását. Kedden írtuk meg, hogy nagy bajba került a Csepregi Sportegyesület, ugyanis információink szerint többmilliónyi TAO-támogatással nem tudnak elszámolni. Emiatt még az is előfordulhat, hogy a csapat csődbe vitelével és újraindításával a megyei I.-ben a stabil középmezőnyhöz tartozó focicsapat jövőre csak a megyei III.


 
Hogy hova és hogyan mehetett el ennyi pénz nem tudni, hiszen a felnőtt csapatban a játékosok fizetés nélkül, lelkesedésből játszottak. A focicsapat - talán pont ezért is - nagyon fontos lett a helyieknek, sokan jártak ki a meccsekre. Szinte mindenkit letaglózott, amikor kiderült, hogy baj van.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője írásban tette fel a kérdést Kásler Miklósnak, az Emberi Erőforrások miniszterének, hogy hogyan kívánják segíteni a vidéki labdarúgó csapatokat, konkrét példaként pedig a csepregi focicsapatot hozta fel.

A miniszter nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki először is örömmel fogadta, hogy ellenzéki képviselő létére Ungár érdeklődik a sport, azon belül is a labdarúgás iránt. Majd hozzátette, hogy a kormány egyrészt a TAO-rendszerrel, másrészt az Magyar Labdarúgó Szövetségen keresztül az utánpótlás nevelést támogató rendszerrel nyújt segítséget.

Rétvári az Országos Pályaépítési Programot is felhozta, mint lehetséges mentőövet. Az államtitkár kifejtette, hogy mű-, és élőfüves pályák is épülnek a programban.

Csepreggel kapcsolatban azonban nem volt infója az államtitkárnak. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.