"Azért valahol vicces felfedezni a budapesti dugókat 2020-ban"

Bazsó Bálint 2020-09-09 18:07:01
A Magyar Kerékpárosklub szervezésében és az Aktív Magyarország támogatásával ismét reggelivel, majd uzsonnával várják a kerékpárosokat országszerte. 

A Bringázz a Munkába kampány részét képező eseményen Budapesten 25 helyszínen, vidéken pedig 13 településen - Barcson, Békéscsabán, Egerben, Érden, Fertőszentmiklóson, Gödöllőn, Győrben, Kaposváron, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szentendrén és Vácon -  várják reggelivel és uzsonnával a kerékpárosokat - tudtuk meg Halász Árontól, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettesétől és szóvivőjétől. 

Több száz biciklis vett részt a Bringás Reggelin Győrben

Az ország több pontján szerveztek szerda reggel Bringás Reggelit, például Győrben is, ahol a Dunakapu téren legalább hatszáz kerékpáros fordult meg a reggeli időszakban 6:30 és 9 óra között a Magyar Kerékpárosklub győri szervezetét vezető Tömböly Tamás elmondása szerint, de nem csak ők osztottak reggelit, hanem két másik szervezet is, így a szám magasabb.

Mint kiderült, volt ahol a helyi kerékpárosklub, volt ahol a helyi könyvtár vagy éppen egy helyi kávézó szervezte meg az eseményt.

Happy mass - felavatták a nagykörúti kerékpársávot

"Eredetileg az volt a célunk, hogy az Oktogontól a Podmaniczky utcáig álljunk. Nem számoltuk meg, de sokan voltunk" 

- mondta Halász Áron a hétfőn megrendezett Happy Mass kapcsán, ahol felavatták az évek óta szorgalmazott nagykörúti kerékpársávokat. Mint ismert, a forgalmi változást gyorsan felfedezte magának a nagypolitika is, a kormánypárt szerint ugyanis "káoszhoz" vezetett a sávok felfestése, sőt, Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára már egyenesen - a magyar internet nem kis derültségére - "autósüldözésről" beszélt.

"Érdekes, a Fidelitas 2016-ban még a Bartók Béla úti kerékpársávért állt ki, persze akkor még ezzel nem lehetett Karácsony Gergelyt ütni"

- mondta Halász, aki szerint igen zavaró, hogy egy politikai vitát akarnak belőle csinálni, miközben elvileg Fürjes Balázsnak is fontos ez a téma. Azért érthetetlen az egész - folytatta - mert a fideszes szavazók között is ugyanolyan arányban vannak a biciklisek.

"Azért valahol vicces felfedezni a budapesti dugókat 2020-ban, mintha eddig nem lett volna"

- mondja Halász, aki úgy vélte, már nagyon sokan elkerülik a körutat, hiszen azzal számolnak, hogy ott jóval lassabb lesz az átjutás. Ugye a távlati cél pont az, hogy a Nagykörútra ne jöjjön be az átmenő forgalom. Persze, közlekedjenek sokan, csak ne autóval. Rengeteg tanulmány mutatta ki, hogy a zaj és szmog miatt az emberek elkerülik a körutat is - tette hozzá.

Fotó: Fotó: Magyar Kerékpárosklub

"Még azért nincs kész, hiszen a Szent István körúton még nincs kerékpársáv, pedig ígéret már van rá"

- mondta a szóvivő a további tervekre vonatkozó kérdésünk kapcsán. Mint kiderült, szeretnék befejezni a Tétényi úti kerékpársávot a Dohány és Wesselényi utca Dózsa György útig tartó szakaszát, vagy épp a Gázgyár utcai sávot.

A Váci úti kerékpársávra van ígéret, de meg kell oldani Kelet- és Dél-Pest kerékpáros kapcsolatát, az Üllői úton ugyan megszűnik a sáv a metrópótló buszok miatt, ám egy felújítás után oda is kerékpársávot szeretnénk - mondta.

"Eközben van egy csomó olyan infrastrukturális elem, ami már nem bírja a meglévő forgalmat. Így például a budai rakparton az Erzsébet-híd alatti szűkület is nagy gondot okoz."

Emellett folyamatban vannak a nagyobb, forgalomcsillapítási projektek is. Ilyen volt például az erzsébetvárosi forgalomcsillapítás is, aminek a sikerét jól jelzi, hogy már Ferencváros is ráugrott a témára - mondta Halász.

"Nyilván mindenhol vannak viták, de biztos vagyok benne, hogy maradni fognak ezek a változások, megszokják és megszeretik az emberek".

A külvárosi-belvárosi bevezető utak kiemelt témánk most, szeretnénk, ha a főútvonalak mentén megoldás születne - folytatta a Kerékpárosklub szóvivőja, majd hozzátette: Célunk, hogy legyen egy összefüggő hálózat, hogy ha valaki nem mer a forgalomban tekerni, az is el tudja érni a különböző városrészeket kerékpárral"

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.