Az utólagos kútengedélyeztetés úgy ingyenes, hogy akár 150 ezer forintba is kerülhet

ugytudjuk.hu 2020-07-30 08:49:00
Egyre idegesebbek a falun élők emiatt.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Több százezer ingatlantulajdonost érinthet az engedély nélküli, de korábban ehhez nem kötött működő fúrt vagy ásott kutak utólagos engedélyeztetése. Az uniós eredetű jogszabály végrehajtását az Orbán-kormány már másodszor halasztja el és ennek politikai okai is lehetnek.

1992 előtt nem kellett engedély, illetve bejelentés a kútfúráshoz. Maga az engedélyezési eljárás illetékmentes, de amint azt a hivatalos verdikt megfogalmazza, „A megadásához szükséges a kút összes lényeges paraméterét rögzítő szakvélemény képesített és hivatalosan regisztrált vízmérnöktől vagy kútfúrótól. Ennek ára helyszíntől és vállalkozótól függően 50 ezertől akár 150 ezer forintig terjedhet".

Mivel az érintett kutak döntőrészt falvakban, tanyákon találhatók, ott, ahol a legnagyobb a szegénység, érthető az idegesség. A 2020. december 31-ig szóló türelmi időt nemrég meghosszabbították - a kormánypárt javaslatára és képviselőik parlamenti szavazatával - 2023. december 31-ig. Vagyis a választások utánra. Úgy tűnik, a politikusok is érzékelik a vidéki közhangulatot, nem szeretnének szavazatokat veszíteni. Ugyanakkor vizeink védelmében cselekedni kell, még ha ez népszerűtlen is.

Több falusival beszéltünk, ők az ásott kutat kerti öntözésre használják. Egyikük elmondta, hogy inkább betemeti, mintsem fizessen miatta. „Nézze, az én kutam legalább ötven éves, azt sem tudom, ki ásta ki. Miért rajtam kérik számon az engedélyt? Az, hogy ingyenes, nem hiszem el. Ebben az országban semmi sem ingyenes", dohogott a szőcei gazda.

Az is nagy kérdés, hogy a felmerülő költségeket miként tudja majd állni az a falusi réteg, amely havi 60-70 ezer forintos nyugdíjból él és átlagéletkora hetven év feletti. Sokan közülük nem is értik, mi ez az egész. „Apám, nagyapám is használta a kutat, senki nem zargatta. Olyan ez is, mint az a gázügy volt városon: valakiknek megint pénz kell", fakadt ki egy vasvári férfi.

Dr. Ipkovich György országgyűlési képviselőként egy időben gyakran utazott Brüsszelbe, uniós ügyekről tárgyalt. A többi között a vizek védelmével is foglalkozott. „Alapvetően nem elvetendő a dolog, mivel a vízvédelem és az átláthatóság fontos szempont. De nem mindegy, hogyan nyúlunk a témához. Személy szerint nehezen hiszem el, hogy a lakosságra kellene hárítani a felmerülő költségeket.

„Ismerem az uniós gyakorlatot. Ez alapján mondhatom, hogy egy ilyen horderejű ügyhöz biztosan csatol pénzt, azaz támogatást is. Amikor majd élesedik a jogszabály, fontos lesz ezt a szempontot is vizsgálni. Meg kell nézni, hol van uniós pénz?" - fogalmazott a politikus. Aki jól ismeri a falusiak véleményét, mivel maga is jelentős időt tölt közöttük. Állítja, a vidéki ember nincs a változtatások ellen, de azt nem szereti, ha „palira veszik".

Az engedélyeztetési eljárás értelmében a települési önkormányzat jegyzőjének  fennmaradási engedélye szükséges az olyan ásott és fúrt kutakhoz, amelyek együttesen teljesítik az alábbi feltételeket: a kút helye nem érinthet vízbázisvédelmi védőterületet: a kút nem érinthet karszt- vagy rétegvizet, évi 500 köbméter alatti a vízkivétel. A kút épülettel rendelkező ingatlanon van, magánszemély a kérelmező, a vízkivétel házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja. Végül: a kút nem gazdasági célú vízigényt szolgál.

Amennyiben a fent felsorolt feltételek közül bármelyik nem teljesül, akkor a területileg  illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mint vízügyi hatóság hatáskörébe tartozik a kút fennmaradási engedélyezési eljárása.

A jogszabály szerint az ásott vagy vert kút engedélyezéséhez, elkészítéséhez, a fennmaradási engedély ügyintézéséhez nem kell kútfúró végzettség. Ezen kutakat a tulajdonos is engedélyeztetheti és aláírhatja, miután egyeztetett a szakmai jogászokkal.

Itt viszont aggályos, hogy elfogult lehet a tulajdonos. Egy vízügyi ellenőr elmondta, hogy „Már találtunk döglött macskát, egeret, patkányt és egyéb oda nem való dolgokat a kútban. Félő, hogy a tulajdonos ezeket jól nem fogja majd megtalálni! Ha benne marad a döglött állat a kútban, akkor az is jó lesz majd...És jól elfertőzi a felszín alatti vízkészletet, így a szomszéd kútját is."

A fúrt kutaknál jóval gyakrabban fordulnak elő hazánkban az egyszerűbb technológiával készült ásott kutak, melyek ki tudja mióta állnak az ingatlanon. A legtöbb esetben az ingatlan tulajdonosa már azzal együtt vette a telket, és érthetően tanácstalan, hogy a kút engedély birtokában épült-e.

A nevem Inigo Montoya. Megölted az apámat. Készülj a halálra!

„A probléma több kérdést vet fel", fogalmazta meg egy szakjogász. „Egyrészt, hogy az engedélyezési eljárás, és így a fennmaradási engedélyezésre vonatkozó szabályok kiterjednek-e az ásott kutakra. Másrészt, hogy kell-e fennmaradási engedélyt kérni az olyan kutakra is, amelyek építésének idejéről és körülményeiről nincs tudomásunk, tekintve, hogy az már akkor a telken állt, amikor megvettem az ingatlant.

„Végül, hogy az idő múlása figyelembe veendő tényező-e ebben az eljárásban, azaz, hogy egy több évtizede álló kút esetében – amely szinte teljesen biztosan engedély nélkül létesülhetett – is kötelező-e a fennmaradási engedély kérése".

A Belügyminisztérium tájékoztatója alapján az ásott kutakra engedélyezési eljárás lefolytatása épp úgy kötelező, mint a fúrt kutakra.1992. február 15. napját követően ugyanis mindenféle kútépítés engedélykötelessé vált. A fentiek alapján tehát, amennyiben a kút 1992 előtt épült, akkor valószínűleg jogszerűen épült, tekintve, hogy akkor nem kellett rá engedély.

„Bár a törvény nem rendelkezik róla, ezt úgy is értelmezhetjük, hogy ami jogszerűen épült, arra fennmaradási engedély sem kell", mondta a szakértő. „Sajnálatos módon azonban nem minden esetben egyértelmű, hogy az ingatlan előző tulajdonosai mikor építhették a kutat, ezt kideríteni és bizonyítani is nehéz az idő múlása következtében. Így tehát amennyiben a kútépítés jogszerűsége nem bizonyítható kétséget kizáróan, fennmaradási engedélyt kell kérni az illetékes hatóságtól".

Az újabb céldátum tehát 2023, addig van még idő idegeskedni és leginkább felkészülni.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.