A mostani népnemzeti buzgalom/mozgalom egyik reménye volt Ausztria 20 éves előnyének gyors behozása, majd a jóindulatúan sógoroknak, kevésbé barátságosan labancoknak titulált osztrákok lehagyása. Mármint életszínvonalban. Matolcsy György bankár konkrét fordulatot vizionált, ám egy ideje beszédesen hallgat. Hát igen, a „labancok" már 30 évvel húztak el a magyar rögvalóságtól.
Azért mindig elő lehet valamit húzni a varázsdobozból. Mondjuk a rettenthetetlen Eke Mátét, aki úgy elpüföli a gaz labancokat, hogy azt öröm látni! Nem is csoda, hogy folyamatosan műsoron tartja a közszolgálatinak nevezett médiatér a Tenkes kapitányát, most éppen a Dunán fut. Hősünk a legnagyobb és legteljesebb magyar győzelmet aratja már 57 éve a labancság felett.
Ezt még az sem homályosítja el, hogy mindez annyira igaz, mint Matolcsy jóslata. Vagyis sehogy. De maradjunk az alternatív valóságban, ami, lám-lám, már 1963-ban, a Tenkes forgatásakor is létezett. Nem sokkal vagyunk ötvenhat után, a Magyar Televízió múltja nyúlfarknyi. Pénzt nem ad neki a munkáshatalom, mert a mozi sokkal hatásosabb propaganda eszköz. Nem mellesleg az is.
De kell valami biztató az éhes népnek, ha üres a krumplileves. Valami, ami büszkeséggel tölti majd el dagadó keblét és elfelejti napi gondjait. Persze, csak módjával, semmiképp nem érintve a tabukat, a szocialista tábor érzékenységét.
Mint minden rendszer, a kádári is pontosan látta, hogy a nacionalizmus nyerő kártya. Még akkor is, ha inter az előtagja. A tévések aztán megkapták a feladatot: készítsenek kevés pénzből egy olyan sorozatot, amely szórakoztat és nevel. Olyat, amely a népből jött hősökkel operál és benne megvalósul a munkás-paraszt egység (az értelmiség Kádáréknak sem kellett).
Örsi Ferenc forgatókönyvíró nem kevés éjszakán át töprenghetett, mígnem felragyogott a megoldás: - Üssünk oda a labancoknak! Az ötlet több szempontból is nyerőnek bizonyult. Az akkori politikai irányvonal szerint Ausztria kapitalista, ellenséges ország, ahol elnyomják a munkásokat. A nyugati határt aknazárral és katonákkal kell tőlük védeni. Ráadásul 200 ezer ellenforradalmárt fogadtak be 56 után és még azt hazudták, hogy menekültek.
Szempont volt még a történelmi mező. 1848-al nem volt mit kezdeni, mert azt végső soron az oroszok verték le. Viszont kapóra jött a Rákóczi szabadságharc. Régen volt, a Rákóczi hadnagya című film sikeres előzmény és a fejedelem számos csatát nyert. A végén az orosz cárhoz fordult segítségért (persze nem kapott).
Így minden együtt állt egy ideológiailag feddhetetlen sorozathoz. Ez lett a 13. részes Tenkes kapitánya, ami Dél-Baranyában játszódott. A parasztságot, amely ekkor már a téesz-tagság el nem múló előnyeit élvezte államosított és elkobzott javaival, Buga Jakab hozta (Szabó Gyula). A kapitány Eke Máté (Zenthe Ferenc) státuszát lebegtették, így simán elment akár munkásnak is. A zene viszont nem ismert határokat: Vujicsics Tihamér aranyrögöt dobott a szellemi laposföldre.
Örsiék a kötelezőkkel terhelten is népszerű filmet forgattak. Olyat, amelyben a mindig találékony, nagyivó és zsíros bajszú magyar túljár a vasalt nadrágos, parókás, több nyelven karattyoló labancok eszén. Különösen Eberstein ezredesén (Ungvári László), aki maga a megtestesült balfácán, bár a feleségét, Amáliát azért fekete-fehérben is irigyeltük (Krencsey Marianne). Meg persze Eke (micsoda nyelvi lelemény!) szerelmét, Veronikát (Vajda Márta). Ő az akkori hivatalos nőideált jelenítette meg: kevés beszéd, azt is halkan, duzzadó szőkeséggel.
A Tenkes kapitánya rejtett nacionalizmusa okán lett internacionalista, példakép a testvéri szocialista országokban. Megihlette például az NDK-s A lelkiismeret lázadása, vagy a szovjet Tavasz 17 pillanata sorozatokat, aztán jött Surda, a Négy páncélos és a többiek. Egyedül a románok mondták ki nyíltan azt, amit mi bohózatba csomagoltunk: ők a legjobb, legokosabb nemzet. A Dákok és a Traianus oszlopa filmes eposzokkal az amúgy nem létező közös római gyökerekig mentek vissza...
Ma is jót derülünk azon, amidőn Eberstein ezredest iszappal kenik, liszttel hintik, gatyára fosztják. Még fel is robbantja magát, hős kapitányunk pedig gyakran fenéken billenti. Amúgy a történelem sokkal inkább minket billentett fenéken, mintsem a „labancokat". Ma Ausztria jóval gazdagabb és a demokráciája is kiérleltebb, mint a miénk. Akár egy Ebersteint is megengedhet magának.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Tenkes kapitánya című táncjátéka a MÜPÁ-ban
Fotó: Várady Levente