Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a legutóbbi alkotmánymódosításról a zsák krumpli, illetve a felcsúti kisvasút jut eszembe. És nem pusztán azért, mert mindhárom dolog ugyanazon rendszer alkotása, sőt, hovatovább jelképe is. A folyamatban is van párhuzam, ahogy ezek létrejöttek. Megvádolják a Fideszt, hogy kilóra megvette a válaszást krumplival, az egyik ellenzéki párt elnöke ezt illusztráló egy zsák krumplit akart átadni Orbán Viktornak. S mit csinál ezután a kormánypárt, vagyis az általa vezetett minisztérium? Zsák krumplit osztogat a dolgozóknak. Mintha egyáltalán nem érdekelné, hogy így végleg ráég a voksvásárlást szimbolizáló krumpliszsák, illetve ezen röhög az ország.
Ugyanez volt a felcsúti kisvonattal. Felvetődött a gyanú: a miniszterelnök szűkebb pátriájának kedvez, azért épül ott adóforintokból annyi minden, mert maga (illetve hajdani lakókörnyezete) felé hajlik a keze. S nemhogy próbálná kerülni a látszatot, a gyanú árnyékát, inkább rátesz jó pár lapáttal. „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig” – mondta. Ugyanezen mintába illeszkedik, hogy néhány nappal azután, hogy meleg férfiak járványügyi előírásokat sértő szexorgiáján érték tetten az alkotmány szerzőjét, a kormánypárt alapítóját, Orbán Viktor harcostársát, aki droggal a hátizsákjában az immár mémmé váló ereszcsatornán menekülve bukott le, a Fidesz sokadjára módosította az eredetileg gránitszilárdságúra tervezett alaptörvényt.
S mivel is?„Az anya nő, az apa férfi” Valamint: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.” Ezúttal sem érdekli őket, hogy rajtuk röhög nemcsak az ország, de Európa, sőt az egész világ. (A házibuli szervezője – hogy senkinek ne lehessen kétsége az ott lévők szexuális orientációjáról – elmondta: „...ez támadás volt az LMBTQ közösség ellen”.) Nem zavarja őket, mint ahogy az sem, hogy az alkotmánypasszus jó eséllyel el fog vérezni a belföldi és európai jogi fórumokon. (A Miskolci Törvényszék máris alkotmánysértést vélelmez a nemváltoztatást tiltó jogszabállyal kapcsolatban.)
Úgy tűnik, hasonlóan a korábbi ügyekhez, a Fidesznek ezúttal sincs veszélyérzete. Persze, miért is lenne? – kérdezhetnénk. Hiszen pont ezzel a mentalitással nyert háromszor is kétharmados többséget. Bár az utóbbi hetek fejleményei alapján nagyon is lehetne veszélytudata. Már az IDEA Intézet kutatása is azt mérte, hogy az ellenzéki összefogás támogatottsága meghaladja a kormánypártét. A Medián felmérése pedig szintén arról tanúskodik: a Szájer-ügyet követően az ellenzékre többen voksolnának, mint a Fideszre. De a hatalmon lévők úgy reagáltak Szájer ügyére, mint Borkaiéra. Hogy ez a konkrét politikus egyéni bukása, amely nem fog rendszerszintű üzemzavart okozni. Lehet, hogy a Józsi pórul járt Brüsszelben, a Zsoltit levideózták az Adrián, de mi itthon összezárunk, biztonságban vagyunk. Természetesen azt aligha gondolhatják, hogy csupán ennek a két politikusnak a rejtegetett életmódja üt el ilyen kontrasztosan a párt által képviselt hivatalos elvektől.
Magánéleti, szexuális fronton ugyanúgy nagy a látencia, mint a koronavírusnál. Ahogy a fertőzöttek tényleges létszáma a többszöröse (vagy akár sokszorosa) a hivatalosan regisztráltnak, úgy valószínű, hogy tucatjával ülnek a frakcióban, a minisztériumokban, az önkormányzatoknál, akik hasonlóképp töltik a szabadidejüket, mint Győr korábbi polgármestere vagy a Fidesz EP-képviselője. Kérdezhetnénk tehát: nem öngyilkos politika úgy támadni a szexuális másságot, a valláserkölcsi felfogástól eltérő nemi életet, hogy pontosan tudjuk, ez ránk fog a legjobban visszaütni, hisz a mi sorainkban is vannak jócskán időzített bombák, akik bármikor robbanhatnak? A válasz minderre csak látszólag egyértelmű. Mert egyrészt igen: nagyon sanszos, hogy járványhelyzet miatti gazdasági visszaesés, a költségvetési elvonások, a közelgő választás, az éleződő kampányharc légkörében egymás után jönnek majd a kínosnál kínosabb lebukások, sértett, félreállított emberek pakolnak ki kompromittáló tartalmakat a korábbi párttársaikról.
De ezzel párhuzamosan van egy olyan, ezzel ellentétes hatás is, melyre a Fidesz (illetve a mindenkori hatalom) alappal építhet. Mert ez túllép a pártok, kormányok, szekértáborok határain. Mégpedig, hogy társadalmunkra nem igazán jellemző főáramú attitűdként az önazonos viselkedés, a magánéleti énünk nyilvánosság előtti felvállalása, sőt. Nagyon sokan természetes hozzáállásnak gondolják, hogy valaki magánemberként teljesen más életvitelt folytat, mint amit nyilvánosan hirdet, illetve másokkal próbál betartatni. Ha az illető lebukik, akkor persze botrány van. De az adott közösség (s itt messze nem csak a pártokról beszélek) a tetten érést bünteti, nem pedig a tettet. Borkai Zsoltról és Szájer Józsefről a szűkebb (s a legvégén már valószínűleg a tágabb) környezete is pontosan tudta, hogyan élnek, mit csinálnak. Ám nem adtak nekik ultimátumot: figyelj, ilyen, az elveinkkel ütköző mentalitással nem képviselhetsz bennünket, tehát ha nem hagyod abba, nem fogunk újrajelölni.
Ennek oka pedig az a bibliai történet, amely Karinthy Frigyes is feldolgozott Barabbás című novellájában. Megkérdezik az embereket, ki kapjon kegyelmet, a rablógyilkos Barabbás vagy Jézus? A tömeg kiáltja a nevet, s az emberek rémülten néznek egymásra. Mert egyénként mindenki azt akarta kiáltani: Jézus. De a tömeg mégis azt üvölti: Barabbás. S igen: az emberek jelentős része egy csoport vagy közösség tagjaként elfogad, hangoztat olyan elveket, melyekkel mint egyén valójában nem ért egyet. Én nem hiszem, hogy a Fidesz politikusainak túlnyomó része valóban azt gondolná a homoszexualitásról, amit a parlamentben vagy a válaszókerületében erről mondani szokott. Minden felmérés azt mutatja, hogy az emberek nagyobbik része vallásilag közömbös, illetve csak a maga individualista módján vallásos. Az egyház tanításaiban betű szerint hívők éppúgy kisebbségben vannak a társadalmon belül, mint a magamfajta a következetes ateisták. Aligha valószínű, hogy a Fideszen belül ez nagyon másképp volna, s politikusainak olyan ultrakonzervatív világképe lenne, amelyet Semjén Zsolt törvényjavaslata tükröz.
Igen, gyakran ilyen az ember. A pártgyűlésen Barabbást, a hálószobában Jézust kiabál. „Mindenkinek két élete van ezen a görbe világon. Az egyik az, melynek muszájrobotját haláláig járja az ember. A másik az, melyet vágyaival, énje legelrejtettebb hajlamaival meg szeretne élni. A világ csak az első életünk arcát látja, de mi, ha elmenekült csendben magunk tükrébe nézünk, mi a másik élet szerint való arcunkat látjuk. És ez az igazi arcunk, mert ez a mi igazi akaratunk, ez a tovább segítő valóságunk.” – írta valaki. S ez a valaki nem egy Soros-ösztöndíjas genderguru. Hanem Szabó Dezső. Igen, az a Szabó Dezső, akit tisztelni szoktak a jobboldalon. (Tollam eke és kard volt...Szabó Dezső füveskönyve. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2016. 11. o.) És valószínű: az átlag NER-rohamosztagos is olyan, mint ezek ketten itt a fotón. Előbb-utóbb áttör az, ami a páncél alatt lapul.
Fotó: Pixabay
És most szakadjunk el a homoszexualitástól, mert a nemi másság, a konvencióktól eltérő vágyak nem korlátozódnak a saját nemükhöz vonzódókra. A heteroszexuális közösség jelentős része a magánéletében ugyanúgy elkanyarodik ezektől a tradicionális (de az emberiség története során következetesen soha be nem tartott) normáktól, mint a melegek. Mire gondolok? Úgy vélem, amit Borkai Zsolt csinált, azt az emberek jelentős része ugyanúgy megtette, épp teszi vagy meg fogja tenni élete során legalább egyszer vagy akár többször. A házasságon, illetve párkapcsolaton kívüli szexualitásra gondolok. Erre szintén igaz, hogy jóval több embernek van ilyen, mint ahányról kiderül, illetve amennyien felvállalják. A monogámia normatív rendje éppúgy nem betarthatható általános érvénnyel, ahogy a heteronormatív világ "törvényei" se kérhetőek számon az LMBTQ-személyeken.
A hetero többségen belül éppúgy van egy szegmens, akinek a mononormatív felfogás ugyanúgy nem elfogadható, mint a szexuális kisebbségeknek a heteronormativitás. Vannak (és mindig lesznek) olyan párkapcsolatban élő emberek, akiknek nemcsak a partnerük, de mások iránt is táplálnak szexuális és/vagy érzelmi vágyat. Többféle módon lehet reagálni erre. Mondjuk elfojtással, hogy az illető (miként sok „titkos”, rejtőzködő meleg) maga előtt is letagadja, szégyelli a vágyait. Meg úgy, hogy (mint annyian a történelem során) házastársa, családja, pártja, egyháza előtt titokban tartott viszonyt létesít, kettős életet él, amíg le nem bukik. Illetve van a nyitott (más néven: etikus non-monogám) kapcsolat, ahol a párkapcsolati felek felvállalják és legitimálják egymás felé a vágyaikat. Mely a szexuális nyitottságtól a poliamoriának nevezett többes érzelmi lojalitásig terjed.
Magam sokat foglalkoztam a témával: Rejtőzködő szexualitás, titkolt identitás címmel konferenciát szerveztem róla. A Borkai-ügy idején ugyancsak publicisztikát írtam, melynek a szerkesztő azt a címet adta: nem az zsarolható inkább, aki titkolja életmódját, s nem az kevésbé, aki nyíltan vállalja? És tényleg: kérdezzünk már rá újra. Ki zsarolható jobban? A szervezett bűnözés által, egy külföldi titkosszolgálat által - vagy akár a saját pártja által, hogy a legvisszataszítóbb dolgokat is megszavazza? A comingouton átesett meleg vagy az öngyűlölő, önfeladó homoszexuális, aki titokban jár a szeretőjéhez? A nyitott házasságban élő vagy a partnerét titokban megcsaló ember?
A világ sokszínű, a felnőttkorúak önkéntes, szabad beleegyezésén alapuló kapcsolatoknak rengeteg formája van. Egyik sem tehető általános érvényűvé, „kötelezően ajánlottá”, alkotmányba betonozottá. Se a heteronormativitás, se a mononormativitás, se a „normális, átlagos, rendes” családmodell. Annyifélék vagyunk. Monogám melegek, nyitott, poliamor heterók, és fordítva. Saját nemükhöz vonzódók, akik nagyon szeretnének gyereket, s különnemű párok, akik tudatosan gyermektelenek. Egyedülálló szülők, élettársi kapcsolatban élők, egy-, több-, sokgyerekesek, s így tovább. Van, aki elégedett a nemével, amibe beleszületett, van, aki megváltoztatná azt. S ehhez joga van, úgy, hogy a személyi igazolványában is ezt tünettesék fel, akkor is ha bigott idióták és álszent, önmagukat leköpő cinikusok most épp ezt vésik gránitba.
Maria Georg Hoffmann győri származású, 1956-ban disszidált osztrák írónő A. Galajda, a balkezes költő színre lép című szürreális regénye a Horthy-korszak Győrjében játszódik, s pont arról szól, hogy mennyire nem beskatulyázható az ember. „Az önéletrajzi ihletésű regény hőse Oscar Mazerath ifjabb testvére: különleges, kortársai közé nehezen besorolható, családjának sok kellemetlenséget okozó gyerek. A baj ott kezdődik, hogy nem tudni, fiú-e vagy lány - valójában androgin hermafrodita -, ami környezetének kínos, neki magának sok esetben fájdalmas és megalázó, ám ami egyúttal a kívülálló sajátos helyzetét is biztosítja neki, a kellő távolságtartást férfi és női családtagoktól, hogy jobban átlásson rajtuk.” Borkai Zsolt és Szájer József a rájuk zúduló gúnyos mémzápor miatt kaptak némi ízelítőt abból a megaláztatásból, ami Mazerath fivérének kijutott. Vajon hány NER-funkcionáriusnak kell átesnie hasonlón, hogy rendszerszinten is némi empátiára és toleranciára tegyenek szert?
