„Hogyan tudtuk volna odaadni az igazolványainkat, amikor alsónadrág sem volt rajtunk?"

Székely Zoárd 2020-12-02 10:14:00
Megszólalt a brüsszeli szexparti szervezője.

Tegnap óta hangos az internet attól a hírtől, miszerint a a brüsszeli rendőrség egy szexpartira csapott le péntek éjszaka. A Brussels Times arról írt, hogy drogokat is találtak a helyszínen. Szájer József, a Fidesz mára lemondott EP-képviselője elismerte, hogy ott volt a – megfogalmazása szerint – házibulin, amit a belga tudósítók inkább orgiának tituláltak.

Állítólag huszonöten tartózkodtak a helyszínen, főleg férfiak, köztük több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is. A szexparti résztvevőit a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg. Azt is megjegyezték, hogy a magyar politikus az ereszcsatornán akart elmenekülni. A belga HLN előbb megnevezte Szájer Józsefet, majd törölte a nevét a cikkből.

Az esemény szervezőjével a Blikk készített exkluzív interjút, aki egyértelműen úgy fogalmazott, hogy szexpartiról volt szó. A 29 éves doktori hallgató, David Manzheley beszámolója alapján

Szájer nem volt meghívva az orgiára, a házigazda saját bevallása szerint nem ismerte őt korábban.

Eredetileg csak tíz vendéget hívott meg a korlátozások miatt, arra kérve a barátait, csak olyanok jöjjenek, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, hogy nagyobb biztonságban legyenek. Végül összesen huszonöten jelentek meg, mert sokan hozták a szexpartira a barátaikat is.

„A rendőrség kopogtatás nélkül törte ránk az ajtót. Nagyon gorombán viselkedtek, sértegettek minket. Mégis hogyan tudtuk volna odaadni az igazolványainkat olyan gyorsan, amikor alsónadrág sem volt rajtunk?"

– fogalmazott David Manzheley a belga HLN hírcsatorna riporterének, aki a megjelenés előtt a Blikkel is megosztotta a hallottakat.

A szervező egy percig sem leplezte, hogy a vendégek egy szexpartira jöttek. Számos nemzet tagjai voltak a vendégek között, mert – mint mondta – a közösség igen kiterjedt. Azt azonban tagadta, hogy drogot is fogyasztottak volna.

„Csak iszogattunk, mint egy kávézóban, és persze, közben a vendégek egymással szexeltek. Nem hiszem, hogy ez büntetést érdemel"

– mondta a házigazda.

A belga ügyészség szerint a szomszédok hívták ki a rendőröket, mert a bulizók túl hangosan mulattak. Az egyenruhások este fél 10 körül törték be az ajtót. Míg a rendőrök a sokadalom többi tagjával voltak elfoglalva, addig a fideszes képviselő kimászott az ablakon, majd – az ereszcsatornába kapaszkodva – leereszkedett az utcára. A vérző kezű, menekülő Szájer Józsefet azonban meglátta egy járókelő és szólt a rendőröknek. A hátizsákjában a rendőrök drogot találtak, bár Szájer a közleményében azt írta, nem tudja, hogyan kerülhetett oda.

A Blikk emlékeztet: Szájer hátizsákjában minden volt, csak iratok nem. A rendőrök ezért hazafuvarozták, hogy igazolni tudja magát. Ezt a lakásán Szájer a diplomata-útlevelével tette meg. Közleménye szerint kérte a rendőröket, hogy végezzenek rajta drogtesztet, de erre nem került sor. Mindez azért meglepő, mert az ügyészség szerint Szájer ellen kábítószer-birtoklás miatt is eljárás indult – teszi hozzá a lap.

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.