Ásóval és fejszével esett neki két férfi egy gyalókai férfinek

Fehér Buda 2020-12-25 09:03:42
Mindezt szenteste napján.

Tegnap érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint 11 óra körül Gyalókán két férfi - előzetes szóváltást követően - bántalmazott egy helybéli lakost. A sértett a helyszínre érkező járőröknek elmondta, hogy a háza előtt szerelte autóját, amikor egy furgon nagy sebességgel elhajtott mellette. Ő a jármű után intett, amire az autó fékezett, majd abból két férfi szállt ki ásóval és fejszével a kezében. Vitatkozni, kiabálni kezdtek egymással és ő is felkapott egy vascsövet. A veszekedés során a furgonnal érkezők egyike felé ütött a kezében tartott ásóval, majd az autóba visszaülve elhajtottak, írják a rendőrség honlapján.

A rendőrök a lefolytatott adatgyűjtés, tanúkutatás eredményeként megállapították, hogy két szakonyi lakos közlekedett a járművel, akiket az egyenruhások lakóhelyükön megtaláltak, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a két férfit garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Szólj hozzá!

Orbán nem fog vitázni Magyar Péterrel Győrben

“Én, Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben”.

Két éven át tartó lopássorozat miatt álltak bíróság elé az elkövetők Győrben

A nyolc fős, munkanélküli banda áruházakban és benzinkutakon garázdálkodott. 

Tovább szárnyal az OTP - sikeres harmadik negyedévet zártak

Bencsik László szerint a bankcsoport idei menetelése folytatódhat, és 2026-ban is erős növekedés várható.

A Szovjetunió felbomlása címmel tartanak előadást az Esterházy-palotában

A  Múzeumi Találkozások sorozatának következő vendége Kolontári Attila történész lesz.

Focicsapatot vegyenek! Székesfehérvár önkormányzata kiírta a pályázatot a Videoton FC értékesítésére

Csak azok jelentkezzenek, akik 5 éven keresztül legalább egymilliárd forintot tesznek a csapatba.

Magyar–amerikai nukleáris megállapodás született Washingtonban

Szijjártó Péter és Marco Rubio új nukleáris együttműködést írtak alá – amerikai fűtőelemek érkezhetnek Paksra, és modern tárolási technológiát is vásárol Magyarország.

Korrupciós bűncselekmény elkövetése miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség egykori ügyészét

Jogtalan előnyért cserébe egyes büntetőeljárásokról információkat szolgáltatott különböző személyek részére.

Bringalámpát, libát és jó zenét ígérnek a hétvégi győri programok

A Márton-nap közeledtével libás menük, koncertek, színházi előadások és még egy Halloween utódiszkó is várja az érdeklődőket.

Csalót fogtak el a rendőrök Vasban

Pénzt és ékszereket csalt ki egy idős nőtől.

27 méter magas óriáskerék lesz az idei szombathelyi adventi vásár dísze

Fradi-kamion, Magashegyi Underground, Caramel, Brand Nyúl, és Vastagh Csaba is emeli majd az advent fényét.

A szombathelyi majálison verekedőket ítélete el a bíróság

4 fiatal felnőttnek kellett felelnie garázdaságért.

Minőségi alkoholos italok – Neked mi a kedvenced?

Az alkoholos italok fogyasztása évezredek óta kíséri végig civilizációnk fejlődését.

Marihuána termesztővel szemben emeltek vádat a vasi ügyészek

Felfüggesztett szabadságvesztéssel büntetnék.