Április 4-re már jó előre készülni kellett. A szombathelyi Felszabadulási Emlékmű (ez a hivatalos neve mindmáig) alatt dísztribünt emeltek, ahova a helyi főelvtársak és a hatalmukat biztosító szovjet, valamint magyar fegyveres erők képviselői elfáradtak, hogy integessenek az alant elvonuló, kivezényelt tömegnek. Főleg a munkásoknak és a velük szövetséges (dísz)parasztságnak. Előfordult néhány kósza értelmiségi is, de mivel ez réteg minden hatalom szemében szálka, itt sem kellett igazolniuk, ha távol maradtak.
7
Április 4. Vas megyében volt csak igazán divatos. Ennek oka, hogy a legenda szerint ezen a napon Nemesmedvesen űzték ki a legeslegutolsó fasiszta németet, ennek emlékére később tankot is emeltek az alig pár lakosú településen. A kis falu így bekerült a történelembe, a tankönyvekbe, filmekbe. Célpontja lett például a Battonyáról induló (ez a falu meg az első felszabadító szovjet katonát fogadta) felszabadulási stafétának. Az árnyaltabb történetírás később vitatta a dátum abszolutizálását, de hivatalos kultúrpolitika keményen oda ütött.
7
Az ünnepre minden iskola kötelezően készült, a fiúk formaruhába öltöztek, a lányok úgyszintén. Kék és piros nyakkendős fiatalok tömegei lepték el az utcákat, tereket. A helyi kultúrházakban (csaknem minden faluban volt ilyen államilag fenntartott intézmény mozival, könyvtárral, ifjúsági KISZ-klubbal) „zengje a zének felszabadítónk hősi nevét" típusú, uniformizált kulturális műsorok peregtek. Ahol volt 19-es veterán, azaz 1919-es vöröskatona, azt virággal felkeresték, ahol volt emlékmű, ott koszorúztak a párttitkár és a tanácselnök jelenlétében.
7
Szombathelyen eleinte az emlékműnél, később a Március 15. téri Lenin szobor előtt tartották a központi ünnepséget. Ilyenkor avatták fel a KISZ-eseket, illetve a kisdobosokat, úttörőket. Délután pedig a Művelődési és Sportházban ünnepi nagygyűlést tartottak, szintén kaptafaműsorral. Egy biztos, Lenin mindig és mindenben szerepelt, Kádár viszont nem engedte önmagát tömjénezni, így a buzgómócsingoknak meg kellett elégedniük a „párttal, a néppel egy az utunk" – féle panelekkel. A Savaria Moziban szovjet filmeket vetítettek ingyen, Kocsubej és Csapajev kalandjait, de voltak jobbak is, így az Emberi sors. E napon a város párt-és tanácsi vezetői hálaadó látogatást tettek a Vöröshadsereg úti (ma Huszár) szovjet laktanyában, ahol díszszemlét is tartottak.
7
A 40. jubileumi évforduló országos dekorációs versenyét Szombathely nyerte. A Március 15. tér gyakorlatilag vörösbe öltözött, némi piros-fehér-zöld beütéssel. Szinte minden házon a szovjeteket dicsőítő transzparens lógott. Ez azért már akkor is sok volt, igaz, csak a morgás szintjéig. Sokan kérdezték, hogy miért éppen a Március 15. téren, vagyis a valódi nemzeti ünnepre emlékeztető helyszínen kell a megszállókat ünnepelni?
7
A helyben kiadott Életünk című havilap tovább ment. Lehoztak egy verset, amely március 28-tól április 8-ig csak a dátumokat sorolta, majd egy laza stb.-vel ért véget. A tömeg nem, az elhárítás viszont vette – és olvasta - a lapot. (Fel)jelentésükben leírták, hogy „a vers lázító, kimeríti a közösség elleni izgatás tárgyát, mert ellényegteleníti a nemzeti ünnepet, azt sugallva, hogy április 4. éppen olyan közönséges hétköznap, mint a többi".
Idők múlnak, új demokráciák és diktatúrák jönnek, a politikai étlap változik. Ma már április 4-edike a legtöbb magyar szemében csupán egy olyan dátum, mint volt ebben a bizonyos versben.
