András herceg szexbotránya miatt a háttérben dolgoznak a brit királyi család tagjai

ugytudjuk.hu 2019-12-30 19:27:00
Sok mindenen dolgoznak, de ebből most keveset látunk.

Idén is sokat dolgozott a brit királyi család, bár András yorki herceg, II. Erzsébet királynő fia a körülötte burjánzó szexbotrány miatt felfüggesztette minden közéleti tevékenységét.

Tim O'Donovan, a királyi család aktivitását 1979 óta, vagyis éppen negyven éve minden esztendőben részletesen összegző műkedvelő statisztikus az idén is összeállította kimutatását az udvar hivatalos közlönye, a Court Circular adatai alapján a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap számára.

A hétfőn ismertetett összesítés szerint a királyi család az idén összesen 3567 - vagyis naponta átlagosan csaknem tíz - hivatalos programot teljesített.

Az uralkodó 99. évében járó férje, Fülöp edinburghi herceg, aki korábban a legaktívabb családtagok között volt, immár két éve visszavonult a közéleti szerepléstől, így ő nem szerepel a statisztikai adatsorban.

Az új lista szerint II. Erzsébet királynő - aki februárban kezdi uralkodásának 69. évét, áprilisban pedig 94. születésnapját ünnepli - az idén összesen 295 hivatalos eseményen jelent meg.

Ő az egyetlen azonban a királyi család magas rangú aktív tagjai közül, aki csak hazai programokon vett részt, ugyanis már évekkel ezelőtt felhagyott a külföldi utazásokkal, és főleg a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség távoli népeivel fenntartott kapcsolatok ápolását bízza gyermekeire, illetve unokáira.

Az idén Károly trónörökös, a királynő és Fülöp herceg 71 esztendős elsőszülött fia és Károly húga, Anna hercegnő, a királyi pár egyetlen leánygyermeke volt a legszorgalmasabb. Károly herceg 521 programot teljesített, közülük 148-at külföldön.

Anna hercegnő 506 hivatalos eseményen képviselte a királyi családot, ebből 53 volt a külföldi programok száma.

Vilmos herceg, Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia - aki majdan maga is az Egyesült Királyság uralkodója lesz - az idén 166 hazai és 54 külföldi hivatalos programot teljesített.

Vilmos öccse, Harry herceg 201 hivatalos eseményen vett részt, 93 alkalommal külföldön.

András yorki herceg, a királynő harmadik gyermeke a hétfői statisztika szerint az idén 190 hazai és 84 külföldi programon képviselte a királyi családot, de ez egyelőre minden bizonnyal hivatalos megbízatásainak végét is jelzi. Az udvar ugyanis már a múlt hónapban bejelentette, hogy az 59 éves herceg visszavonul a brit királyi család magas rangú tagjaként végzett közéleti tevékenységétől.

Ennek előzményeként András - aki jelenleg a nyolcadik a brit trónutódlási sorban - óriási hazai és nemzetközi botrányt kavaró interjúban igyekezett magyarázni kapcsolatát egy elítélt szexuális bűnözővel, az amerikai Jeffrey Epsteinnel, aki a börtönt is megjárta fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések miatt.

Epsteint a nyáron ismét őrizetbe vették hasonló vádakkal, de augusztusban öngyilkosságot követett el börtöncellájában.

Szexuális üzelmeinek egyik volt áldozata, a jelenleg 35 éves floridai Virginia Giuffre - akkori nevén Virginia Roberts - szerint Epstein 2001-ben és 2002-ben több alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel.

A nő 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított.

András herceg a BBC televíziónak adott, novemberben közvetített interjúban kategorikusan tagadta, hogy valaha is szexuális kapcsolata lett volna Virginia Roberts-Giuffre-val, sőt kijelentette: arra sem emlékszik, hogy egyáltalán találkozott volna vele.

A brit uralkodó fia tagadta azt is, hogy bármit tudott volna Epstein bűncselekményeiről, mielőtt a néhai mágnást elítélték e bűncselekmények miatt.

A herceg udvari forrásokból származó nem hivatalos médiaértesülések szerint azért egyezett bele a BBC-interjúba, hogy tisztázza magát a hosszú évek óta parázsló ügyben. Széles körben cinikusnak ítélt kijelentései azonban pontosan az ellenkező hatást érték el: az interjú egyre nagyobbra dagadó botrányt kavart, és András közéleti szereplőként betöltött státusa végül tarthatatlanná vált.

(MTI)

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.