Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Vitáznál velünk? Küldd el az írásod nekünk!
Jó pár cikket, összeállítást, riportot írtam már a győri droghelyzetről, azon belül a pikó nevű szer terjedéséről. Így hát, mikor arról értesültem a Győr összefog helyi Facebook-csoportban, hogy az Iparkamara Szent István úti épületével szembeni parkban többen rosszul lettek, mentő vitte el őket, rendőrök is jöttek a helyszínre, majdhogynem reflexszerűen a pikóra vagy más effajta hatóanyagra gyanakodtam. Ehhez képest, amikor rákérdeztem a hatóságnál, a megyei főkapitányságtól ezt válaszolták:
„Tájékoztatom, hogy a győri Iparkamara épületével szembeni park, illetve játszótér területén állampolgári bejelentés alapján két ittas személlyel szemben történt rendőri intézkedés 2022. június 10-én a délutáni órákban. A két személynél illegális tudatmódosító szer fogyasztásának gyanúja nem merült fel, erősen ittas állapotuk miatt orvosi ellátásra szorultak, ezért őket a mentők kórházba szállították”
Pedig nincs ok a meglepődésre e téren, sőt. Ha megnézzük, egy péntek vagy szombat este hány orvosi beavatkozás, rendőri intézkedés történik drog, és mennyi az alkohol miatt, nem valószínű, hogy a szesz jóval lemaradna az illegális tudatmódosítók mögött. Mit több, sanszos, hogy toronymagasan vezet.
Ahogy a gorbacsovi szesztilalom idején született rendszerváltáskori vicc is tanúsítja, melyben három magyar turista Moszkvában teszteli a Vörös téri visszhangot.
Gorbacsov! – kiáltja az első, de semmi.
Peresztrojka! – üvölti a másik: néma csönd.
Alkohol! – harsogja a harmadik. Hol, hol, hol? – válaszol rá a téren nyüzsgő sokaság. Ami bizonyítja: ha inni kell, ránk, magyarokra lehet számítani.
Fotó: Pixabay
Mint azt a győri önkormányzat drogstratégiájában leírják: „...annak ellenére, hogy az első alkoholfogyasztás kezdőkora pár hónappal későbbre tolódott, az első berúgás átlagos kora nem változott az elmúlt 5 évben. Elmosódott a fiúk egyértelmű veszélyeztetettsége a kipróbálás és néhány alkalommal történő lerészegedés kapcsán
a lányok felzárkózása következtében.
Ugyanakkor a visszatérő és rendszeres lerészegedés továbbra is inkább a fiúkat jellemzi. A fiatalok jelentős részének túlzottan megengedő az attitűdje a rendszeres alkoholfogyasztással kapcsolatban”
– mutatnak rá a dokumentumban, ahol az is kiderül: a Győrben élő nők alkoholfogyasztással összefüggésbe hozható korai halálozása, szignifikánsan 10 százalékkal, az alkoholos májzsugorodás miatti halálozásuk 30 százalékkal a hazai referencia szintet meghaladó. Az idős férfiak alkoholos májzsugorodás miatti többlethalálozása is 30 százalékot meghaladó.
De nem akarok én itt papolni, prédikálni, hogy bezzeg az én időmben. Nem is tehetném, mivel az én időmben, a 90-es évek második felében, vagyis tizenéves korszakom végén, illetve húszas éveim elején rengetegszer piáltam magam seggrészegre, ittam le magam hányásig.
Úgy, hogy igazából még jól sem esett.
Valószínűleg nálam csak azért nem jött a tudatvesztéses piakóma (aztán a mentő), mert hamarabb kidobtam a taccsot, minthogy ezt a szintet elérhettem volna. Így se éreztem tőle jobban magam, az alkohol inkább lehozott az életről, depresszióssá tett.
Akkor miért ittam meg az első feles után a másodikat, a harmadik sör után a negyediket? Ugyanazért, amiért sokan mások is. Elárulom a titkot: rengetegen nem azért piálnak, mert odavannak az ízéért, a szagáért vagy a hatásáért. Ha tényleg csak azok rúgnának be, akik élvezik, jóval kevesebb alkoholista lenne. A magamfajták, én és a sorstársaim megfelelési kényszerből ittunk. Úgy véltük, ha ennyien szeretik, biztosan kell legyen valami nagyon jó benne. S ez egyfajta beavatási szertartás: ha a menők közé akarsz tartozni, úgy kell piálni, ahogy ők. Az iváshoz a könnyed, laza, szexi egyéniséget társítja az erre szocializált tudatunk.
Fotó: Pixabay
A Toxikóma kritikájában (ahol részletesen taglaltam, mi mindenre próbáltam hasonló okokból rászokni), leírtam, hogy: az emberek jelentős részénél legalább úgy van, hogy kezdetben azért jó hatással van rá a pia, drog, bagó, miegymás, csak utána jönnek a kellemetlen dolgok. Nekem ez soha nem jött össze: ittam, cigiztem, aztán a többiek arcát figyeltem, mit kéne éreznem, hogyan is kéne ettől feldobva lennem? De csak szarabbul lettem. Nem adtam fel, évekig próbálkoztam szívósan, míg rájöttem: nekem ez nem megy. Nem is bírom, nem is szeretem.
A tigris farka, na meg a herka
Azt mondják, az az igazán jó film, ami már a kezdetnél előhoz belőled valami személyeset, ami a cselekmény során egyre fokozódik. A Toxikoma esetében velem pont ez történt. Néztem, ahogy a drogról való lejövetelének történetéből mozinyersanyagot kanyarító Szabó Győzőt alakító Molnár Áron a koncert után belövi magát a WC-ben.
Csomó fiatal így szokik rá az alkoholra. Mintha megakadt volna a lemezen futó tű Horváth Charlie Jég dupla whiskyvel című dalánál. Egy a társaság miatt....azán még egy, meg még egy, és még egy.
A szociális ivás a kapcsolatok cementje.
Egészen addig, míg az ivás beidegződött rítussá válik, pavlovi reflexszé. Aztán mentális oldószerré, hogy azzal próbáljuk kezelni a stresszt, a gátlásokat, a szorongást, s úgy egyáltalán mindent. És nem mindenki olyan szerencsés alkat, mint én, aki előbb rókázik, mint hogy kiütné az ital, s hamarabb megundorodik tőle, hogy igazán rá tudna szokni.
Fotó: Pixabay
És tudom, milyen nehéz a kortárs közeg nyomásával szembeszegülni. 45 éves vagyok, úgymond komoly, dolgozó házasember, állással, lakással, de ha egy társaságban én vagyok az egyetlen, aki egy korty alkoholt nem iszik (s ez már nagyon régóta így van) szinte én érzem magam kínosan: mert jóformán azt kell megmagyarázni, hogy miért nem iszom. Hisz az a természetes, hogy az ember többet vagy kevesebbet, de iszik.
Ám attól függetlenül, hogy én momentán fogyasztok-e alkoholt, ehhez a kérdéshez is (mint a többi dologhoz) liberálisan állok hozzá. Nem gondolom, hogy pusztán azért, mert én valamiről leszoktam, illetve megundorodtam tőle, mindenki mástól is teljesen el kéne zárni.
Hiszen én sem azért tettem le a poharat, mert rendőri erővel kényszerítettek.
Miként az alkoholtilalom csődöt mondott szerte a világon, ugyanúgy hiába a rendszerváltás utáni liberálisabb drogpolitikát felváltó, az illegális szerek fogyasztóit, a szenvedélybeteg embereket is büntető NER-szigor.
Az utóbbi években írott riportjaim, a bűnüldöző hatóságoktól származó adatok, a fogyasztókkal, illetve a hozzátartozókkal folytatott háttérbeszélgetések mind azt bizonyítják: a pikó virágzó üzlet Győrben, pedig 12 éve Fidesz-kormány van, s több mint másfél évtizede fideszes a városvezetés. Nyilván nem gondolom, hogy minden, jelenleg illegális szert legalizálni kéne (a pikót mondjuk biztosan nem szabadna), de azt sem, hogy a drákói büntetés volna a megoldás.
Hogy a jelentős hányadában alkoholista és/vagy gyógyszerfüggő hazai társadalom komoly része vevő a rendpárti, kriminalizáló demagógiára, abban átlagmagyar mentalitás egy darabja villanik fel itt, mely egyik kezével Börtönbe a drogosokkal! feliratú transzparenst emel, a másikkal pedig épp seggrészegre issza magát. A legbénább érvet még a '90-es évek végén, a legelső Orbán-kormány idején álltak elő, a drogfogyasztót miért kell rabosítani, az alkoholistát pedig miért nem: öreg alkoholistát már láttunk, öreg drogost nem. Ami egyrészt nem igaz, másfelől semmit nem igazol. Ja, van öreg piás, így néz ki:
Fotó: Pixabay
Az e hétvégén berúgó fiatalokra én a magam részéről nem rendőrt akarok küldeni. Annyit kérek mindössze tőlük, azt a kérdést tegyék fel, mielőtt az első feles után a másodikat, pár korsó sör után a sokadikat megisszák:
Biztos, hogy ezt magamért csinálnom? Azért, mert ez nekem jó?
Vagy én is, mint annak idején az a negyvenes, szemüveges, szakállas, mindenbe belepofázó újságíró az Ugytudjuknál, csak a többiek arcát figyelem, mit kellene éreznem, elég menő vagyok-e már? Nincsenek persze illúzióim: ha egy fiatal be akar baszni, ugyanúgy be fog, mint én húszéves koromban, annyira lehet ebben megakadályozni, mint hajdanán engem.
Így sokkal inkább azokat a velem egykorú felnőtteket kérem, akikkel negyedszázaddal ezelőtt együtt részegedtünk le: ne ítélkezve forduljunk utódaink felé a piálás frontján. Hanem megértéssel, humorral, iróniával, toleranciával - s a lebuktatás, megszégyenítés, büntetés helyett segítséggel. Több fiatalt szoktatunk le így az alkoholról, higgyétek el, egykori szesztestvéreim.
Címlapkép: Pixabay.
