A választási eredménytől függően írhatjuk meg, hogy milyen is volt a Savaria Mozi aranykora

Farkas Bazsi 2019-09-09 08:01:00
Meg akartuk idézni az időt, amikor egy mozipremier alkalmával csurig volt a szombathelyi mozi aulája, az intézményvezető szerint azonban ki kell várni ezeket a zűrös napokat.

Furcsa helyzetbe futottunk bele a napokban. Ugyanis az az ötletünk támadt, hogy írunk egy cikket a régi idők mozijáról, vagyis arról a 80-as, 90-es évek korszakról, amikor virágzott a popkultúra, a Savaria Mozi aulájában pedig egy-egy filmpremier alkalmával egy gombostűt sem lehetett leejteni. Sztorikra, furcsa és meghökkentő esetekre voltunk kíváncsiak. Hányan nézték meg a Jurassic Parkot, hányan sikítottak fel a Cápa alatt, vagy éppen mekkora sorok voltak az Indiana Jones jegyeiért. De végül ebből sajnos nem lett semmi.

A Savaria Mozi ugyanis az Agorához tartozik. Ahhoz, hogy bármilyen anyagot tudjunk készíteni, annak igazgatójától, Parais Istvántól kell engedélyt kérni, akit természetesen fel is kerestünk. Az igazgató azonban azt mondta, hogy nem hinné, hogy ezekben a zűrös időkben van a legmegfelelőbb időpont.

Meg kellene ezzel várni az október 13-át, utána majd térjünk vissza rá. 

Az AGORA intézményvezetőjének döntésével kapcsolatban két dolgot jegyeznénk meg. Egyrészt nem gondoljuk, hogy ellenségesek lennénk a Kulturális Központtal, vagy vezetőjével, másrészt nem hagyjuk elhallgatni a tényeket. Például azt, hogy

Másrészt azt sem igazán értjük, hogy a választási eredmény miben befolyásolja a mozitörténeti interjúnk sorsát? Ha nyer az Éljen Szombathely! akkor mehet az interjú, ha a Fidesz, akkor nem?

Bárhogy is, az igazgató elutasító döntése miatt október 13-ig biztosan nem tudjuk meg például, hogy milyen volt a rendszerváltás után rövid ideig működő pornómoziterem a Savariában.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.