A kutyák nem tudják, hogy a szavak minden hangja számít

Vágvölgyi Bálint 2020-12-11 08:26:35
Ez lehet az egyik oka annak, hogy a legtöbb kutya élete során csak kevés szót tanul meg felismerni.

Annak ellenére, hogy a kutyák hallása kiváló, mégsem figyelnek a szavak közötti különbségekre, ha azok csak egy beszédhangban térnek el. A négylábúak ilyen jellegű figyelmi beállítódása lehet az egyik oka annak, hogy a legtöbb kutya élete során csak kevés szót tanul meg felismerni - a többi között ezt állapították meg az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai kutatócsoport munkatársai új tanulmányukban, amit a Royal Society Open Science nevű folyóirat december 9-i számában publikáltak.

A kutyák meg tudják különböztetni a különböző beszédhangokat (például "k", "u", "ty", "a") és vannak hasonlóságok a szavak idegi feldolgozásában kutyák és emberek között. A legtöbb kutya ennek ellenére csak kevés szót képes megtanulni élete során még akkor is, ha emberekkel együtt, emberi nyelvi környezetben él. Ezért Magyari Lilla posztdoktori kutató és kollégái azt vizsgálták, hogy mennyire figyelnek a kutyák a beszédhangok közötti különbségekre, amikor szavakat hallgatnak -  olvasható az ELTE kutatásról beszámoló csütörtöki közleményében.

A beszámoló szerint ahhoz, hogy ezt az hipotézist tesztelni tudják, a kutatók kifejlesztettek egy eljárást arra, hogy fájdalom- és beavatkozás-mentesen mérni tudják éber, nem betanított, családi kutyák elektromos agyi aktivitását. A klinikumban és az alapkutatásban is gyakran használt módszer az elektroenkefalográfia (EEG), amit csillapított, alvó vagy éber, de betanított kutyákon is sikerrel alkalmaznak. De ebben a kutatásban olyan éber kutyákat vizsgáltak, akik semmilyen tréningen vagy beavatkozásban sem vettek részt.

A kísérletet az idegtudományi laborban folytatták le, ahol a kutyák gazdáikkal együtt voltak jelen. Először a kutya szabadon mozoghatott a laborban, majd a kísérletvezetők megkérték a gazdát, hogy foglaljon helyet egy matracon, ahol a kutyája is mellé tud feküdni, mintha pihennének. Majd a kísérletvezetők tapasszal rögzítették az elektródákat a kutya fejbőrén. Amikor az elektródák felkerültek, a kutyáknak szavakat játszottak le hangszórókból. A szavak között volt olyan instrukció, amit ismertek (például: "gyere"), volt az instrukciókhoz hasonló, de értelmetlen szó (például: "gyare") és volt teljesen más értelmetlen szó is.

A kutyák agyi aktivitása azt mutatta, hogy a kutyaagy gyorsan megkülönböztette egymástól az ismert szavakat a nagyon különböző értelmetlen szavaktól már 200 millszekundummal azután, hogy a kutyák meghallották a szavak kezdetét. Ez a hatás hasonló a humán eredményekhez, amelyek szerint az emberi agy már a szavak kezdete után néhány száz millszekundummal eltérően válaszol a jelentésteli és az értelmetlen szavakra.

A kutyák agya ugyanakkor nem különböztette meg egymástól az általuk ismert szavakat azoktól az értelmetlen szavaktól, amelyek csak egy hangban különböztek. Ez az eredmény a 14 hónapos csecsemőkkel végzett vizsgálatok eredményeivel áll összhangban. A csecsemők ugyanis 14 és 20 hónapos kor között kezdik el hatékonyan feldolgozni a szavak fonetikai részleteit, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a szókincsük kifejlődjön.

"Azt gondoljuk, hogy a csecsemőkhöz hasonlóan a kutyáknál sem perceptuális korlátok állnak annak a hátterében, hogy az agyi aktivitásuk nem különbözteti meg az ismert a hasonló, de értelmetlen szavaktól. Inkább a figyelemmel kapcsolatos és a szófeldolgozáshoz kötődő folyamatokról lehet szó. A kutyák valószínűleg nem figyelnek a beszédhangok részleteire, amikor szavakat hallgatnak. További kutatások tudnák felderíteni, hogy ez lehet-e az egyik oka annak, hogy a kutyák nem képesek egy nagyobb szókincs elsajátítására" - összegezte a kutatás konklúzióját Andics Attila, az MTA-ELTE Lendület Neuroetológiai Kutatócsoport vezető kutatója.

Szólj hozzá!

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.