"A közalkalmazotti státusz munkavállaló barát volt, az átalakítások munkáltatóbarátnak tekinthetőek"

Farkas Bazsi 2020-05-11 06:15:00
Ez a szombathelyi AGORA vezetőjének, Horváth Zoltánnak a véleménye a tervezetről. Előfordulhat, hogy minderre azért van szükség, hogy a veszélyhelyzet miatti leállás után könnyebben lehessen kirúgni a kulturális dolgozókat.

Jelenleg is zajlik a kulturális dolgozók jogi státuszának átalakítását javasló törvénytervezet országgyűlési vitája, melyben a közalkalmazotti státusszal rendelkező közművelődési, közgyűjteményi, előadóművészeti dolgozók a munka törvénykönyve alá kerülnének. A javaslattal kapcsolatban Horváth Zoltánt, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatóját kérdeztük.


 Az intézményvezető elmondta, hogy a kulturális szervezetek Magyarországon jelenleg rendkívül sokféle tevékenységet látnak el, sokféle fenntartási háttérrel. A közgyűjtemények és közművelődési intézmények esetében jellemzőbb az állami, vagy önkormányzati intézményi működtetés, bár a legnagyobb közművelődési intézmények között a nonprofit kft.-k is nagy számmal vannak jelen. Az előadóművészeti szervezetek esetében gyakoribb már a céges forma (rájuk így eddig is a munka törvénykönyve vonatkozott). Kisebb számban, de a szektorban jelen vannak civil szervezeti háttérrel működő szervezetek is.


A közalkalmazottak kedvezményei az elmúlt évtizedekben jelentősen leépültek (mára már csupán a 12 alkalmas utazási kedvezmény maradt), a közalkalmazotti bértábla gyakorlatilag érvényét vesztette azzal, hogy a garantált bérminimum magasabb lett a bértábla legmagasabb összegeinél. Ezt kapja a közkultúrában dolgozók jelentős része, azonban ez is iszonyatosan kevés pénz, kulturális illetménypótlékkal együtt is nagyjából

nettó 150 ezer forint körüli összeg.

Ezen a területen nem vezettek be semmilyen életpályamodellt. A gyakran este, éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon is dolgozó kulturális munkatársaknak az alacsony fizetés és társadalmi megbecsültség mellett a közalkalmazotti törvény jelentett minimális védelmet. Ez gyakorlatilag megszűnik.

Míg a közalkalmazotti státusz munkavállaló barát volt, addig az átalakítások munkáltatóbarátnak tekinthetőek.

Nagyobb rugalmasságot ad az esetleges átalakításokkor az intézményvezetők kezébe. Erre a veszélyhelyzet miatti leállás következtében szükség is lehet, hiszen minden kulturális intézményt meglehetősen nehéz helyzetbe hozott a rendkívüli állapot.

Valószínűleg erre is reagált a kormányzat a javaslattal, azonban a jelenlegi bizonytalanságban, így még jobban féltik a jövőjüket a kulturális ágazatban dolgozók, akiknek bár megígértek egy 6%-os fizetésemelést (és ez nyilván mindenkinek jól jön), ez nem oldja meg az anyagi problémájukat még. Továbbra is félni kell attól, hogy magas szakmai tudással rendelkező munkatársak hagyják el a pályát.

Horváth szerint az AGORA kulturális központként azért van a többieknél némileg jobb helyzetben, mert más városokban működnek hasonló típusú szervezetek nonprofit kft-ként, így van minta arra, hogy ezeknél a településeknél, hogy működik a nem közalkalmazotti munka. Az igazgató szerint a kulturális kormányzat egyik célja a kezdeményezéssel az is lehet, hogy azoknál a szervezeteknél, ahol ez megoldható átálljanak a nem profitorientált céges működésre.

Nemrég Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatója, a KDNP önkormányzati képviselője is  - némi spéttel - kifejtette véleményét a változtatásokkal kapcsolatban.

 

Melega Miklós: A közalkalmazotti jogviszony kivezetéséről szóló bejelentés időzítése nem volt a legszerencsésebb választás

Több hete húzódik már, hogy megtudhassuk Melega Miklós, KDNP-s önkormányzati képviselőnek, a Vas Megyei Levéltár igazgatójának véleményét a közalkamazotti státusz megszüntetéséről, ami a közgyűjteményben és a kultúrában dolgozókat érinti. Az erről szóló törvényjavaslatot Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök helyettes nyújtotta be. Melegát korábban hiába kérdeztük, nem nyilatkozott az ügyben.

 

Melega Miklós: fáj a közalkalmazotti státuszom tervezett elvesztése

Ahogy arról már korábban írtunk nagy átalakítást tervez a kormány a kulturális szektorban. Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök helyettes javaslatára ugyanis megszűntetnék a közgyűjteményekben és kultúrában dolgozók közalaklmazotti státuszát és piaci alapra helyeznék azt. A szakszervezet nemrég élesen kritizálta a kormány álláspontját. A szakemberek leginkább azt féltik, hogy közalkalmazotti státuszuk megszűnésével a mostaninál még kiszolgáltatottabbak lesznek.

 

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.