A járvány alatt egyre többen határozzák el, hogy leszámolnak a belső démonaikkal

Fehér Buda 2020-11-27 12:00:48
Sokak számára a kijárási korlátozások idején vált világossá, hogy ideje elmenni egy pszichológushoz.

A koronavírus nélkül megannyian évekig éltek volna még együtt a negatív érzéseikkel, írja az Azonnali egy riportban, amiben arról számolnak be, hogy a járvány alatt megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik pszichológushoz fordultak. A lap több pszichológust is megkeresett, hogy felmérjék, mennyivel ugrott meg azoknak a száma, akik a pandémia alatt döntöttek úgy, hogy szakemberek útmutatásával nézzenek szembe a démonaikkal.

Érdekes módon azonban a pszichológusok segítségét kérők száma nem akkor ugrott meg, amikor tavasszal hosszánk is begyűrűzött a járvány, sőt a Budai Pszichológus Központ például arról számolt be, hogy az első hullám idején jelentősen visszaesett a rendelőjükbe jelentkezők száma. Ennek is megvolt a böjtje, a kora őszi időszakban figyelték meg a szakemberek, hogy többen keresik fel őket.

A pszichológusok kora ősszel érezték meg a járvány hatásait

Az Azonnali szerint emögött rendkívül sok ok húzódhat, erre Skultéti-Szabó Katalin Budai Pszichológus Központ szakorvosa világított rá. Egyrészt a személyes kontaktustól való félelem annyira megnőtt tavasszal, hogy a többség inkább félretette a pszichológiai foglalkozásokat, és online keretek között sem akarták igazán folytatni azokat. De gazdasági vetülete is volt a dolognak, hiszen a legtöbben pont nem akkor fognak pszichológusra költeni, amikor a megélhetésük miatt kell aggódniuk egy ilyen bizonytalan helyzetben.

Egy magánpszichológus, Péter szerint, aki azt kérte az Azonnalitól, hogy az nevét ne hozzák nyilvánosságra a riportban, a tavaszi lockdown alatt sokaknak lett ideje arra, hogy többet foglalkozzanak magukkal. Sokakban ekkor született felismerések vezethettek oda, hogy egy kevésbé veszélyes időszakban szakemberrel közösen folytassák önmagukon végzett munkát. 

Szücs Renáta egészségpszichológiai szakpszichológus jelölt szerint azonban

"trendszinten inkább az figyelhető meg, hogy akiknek vannak lelki nehézségei, azoknál ezek a koronavírus-válság alatt sokkal erőteljesebben jelentkeznek, és a növekvő szenvedésnyomás következtében keresnek fel szakembert." 

Tehát azok, akik a járványtól függetlenül is szenvedtek a magánytól, ebben a szituációban még jobban szenvednek. Sokak a mentális egyensúlyukat a járvány előtt például bulizással, koncertre járással tudták fenntartani, nekik elveszett ez a támasz, megborulhat az egyensúlyuk.

Jelentősen megnehezedett a munkája a pszichológusoknak a járvány alatt

Sokan azt várhatták, hogy a kijárási korlátozások ideje alatt eljöhet az online pszichológia kora. Ez azonban nem így történt, a legtübben még mindig face to face szeretnék átbeszélni a szakemberekkel az újra felszínre kerülő, erőteljesebben jelentkező szorongásaikat, félelmeiket. A szakemberek munkáját viszont az is nehezíti, hogy személyes találkozások közben a maszkok miatt egyik fél sem tud információkat szolgáltatni a másiknak és olvasni a vele szemben ülő mimikájából, míg online keretek között a testbeszédből származó információk nagy része veszik el.  

Szücs Renáta szerint a járványidőszak arra is jól rávilágított, hogy

a magyaroknak mennyire nincsenek eszközeik arra, hogy az érzelmeiket felismerjék, megéljék, feldolgozzák, és elfogadják. Abban, hogy ez változzon, a pszichológia szakmának is felelőssége van.

Éppen ezért a pszichológia egyik legnagyobb tanulsága a Covid-helyzetből az lesz, hogy a jövőben – akár más szakmákkal összefogva – a pszichológustársadalom erőteljesebben edukálja a tömegeket a mentális egészség megőrzésére.

A társadalom számára is változásokat hozhat a pszichológiával kapcsolatban a járvány, Popovics Judit, a Budai Pszichológus Központ egyik pszichológusa szerint valamennyire még ma is tartja magát – főleg az idősebb korosztály körében – az a pejoratív elképzelés, hogy pszichológushoz fordulni gáz, hiszen hozzájuk csak az őrültek járnak. Éppen ezért szerinte generációváltásra van szükség ahhoz, hogy ez a kép végleg eltűnjön a fejekből Magyarországon – ehhez pedig némileg hozzájárulhat az, hogy most korosztálytól függetlenül mindenki megtapasztalhatja, mennyire sérülékeny a mentális védelme ilyen extrém, pandémiás körülmények között.

Az Azonnali teljes riportja itt olvasható:

 

Nem a járvány okozza a legsötétebb gondolatokat. Az csak felerősíti őket

A koronavírus nélkül megannyian évekig éltek volna még együtt a negatív érzéseikkel. A pandémia viszont annyira letaglózta a társadalmat, hogy sokan elhatározták: ideje leszámolni a démonaikkal, és elmenni pszichológushoz. Tényleg a vírus miatt érezzük rosszul magunkat, vagy más áll a háttérben? És megváltozhatnak-e a mentális problémákat övező előítéletek most, hogy mindenki szenved a járvány hatásaitól?

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.