9+1 könnyen betartható dolog, amivel te is simán körbebiciklizheted a Balatont

BZ 2019-07-24 13:33:00
Saját tapasztalatok alapján.

Az alábbi tippek, tanácsok teljesen amatőrtől íródtak, saját tapasztalat alapján. Nem vagyok profi bringás, testnevelésből sem voltam ötös, viszont szeretek mozogni, bicajozni főleg. Úgy gondolom, a Balatont körbebiciklizők jelentős részére igazak ugyanezek, így összeszedtem tapasztalataimat, amit legutóbbi szabadságom alatt gyűjtöttem.

  1. Tervezd meg az utat!


Gondold végig, hogy hány nap alatt szeretnéd körbebiciklizni a Balatont. Tudnod kell, hogy több mint 200 kilométeres túráról van szó, így az improvizálás és a tervezett napi etapok be nem osztása felelőtlenség. Gondold meg, körülbelül hány kilométert tudsz egy nap alatt letekerni, természetesen pihenők és ebédszünet beiktatásával.

A 71-es út mentén az északi parton, háttérben a Badacsony

Én két és három nap alatt is megtettem már, de egyáltalán nem szégyen ugyanezt 4-5 napra elosztani. Óránkénti 20 km/h-s átlaggal számolva csomagokkal, kényelmesen tudsz bringázni, így napi 2x2 órányi órányi bicajozással akár 80 km-t is megtehetsz.

  1. Készülj fel a túra előtt!

Bringával dolgozni járni jó alap, de napi 3-6 kilométernyi tekerés még nem feltétlen készít fel. Ekkora túrát nem érdemes divatból telesíteni, tessék a szabadidőből is a mozgásra áldozni! Minden porcikád örülni fog neki, ráadásul idővel annyira hozzászoksz és élvezni fogod a heti kisebb (20-30 km-es) tekeréseket is, hogy végén a Balaton-kör teljesítése már csak egy önigazoló ajándék lesz: megcsináltam.

Rendszeres biciklizéssel két hónap alatt simán eljuthatsz arra a szintre, hogy könnyedén nekivágj egy kétnapos (tehát hosszú szakaszokra tervezett) balatoni túrának.
  1. Megfelelő bicikli választása

Tulajdonképpen bármilyen biciklivel elindulhatsz, a műszaki állapota jóval fontosabb lesz. Persze megkönnyítheted a dolgod, ha túrázásra alkalmasabb eszközt választasz. A balatoni domborzati viszonyok miatt jobb ha többsebességes bicajjal mész.

A többnapos túrázásra a legalkalmasabb választás, ha egy trekking, vagy cross trekking bicajt választasz, de rengeteg országútis bringással is találkozhatunk a Balaton körül.

Ha már meglévő saját, vagy kölcsönbringával mész, úgyis kötve lesz a kezed, ha újat vásárolsz, akkor a szaküzletekben részletesebben elmagyarázzák, melyik típus való leginkább a te céljaidra. Itt még annyit megjegyeznék, a megfelelő vázméret fontosabb lesz, mint az, hogy például teleszkópost választasz-e.

  1. Biciklitúrára való ruházat

A legfontosabb a nadrág. Nem kell különösen részletezni, milyen fontos értékeink találkoznak a nyereggel… (nemtől függetlenül) A szivacsbetétes nadrág legyen annyira alap, mint a jól beállított fék. Már egy 20 kilométeres (pl. Szombathely-Bucsu-Szombathely) kör alatt is rájössz, mennyivel jobb, hosszabb távon meg még inkább. Igen: elsőre furcsa lesz, amikor a boltban felpróbálod, eleinte járni is meglepő benne, de jegyezd meg: ezt a nyeregben ülésre tervezték, ott viszont egy betétes nadrág a legjobb dolog, ami történhet veled. (6000-25000 HUF)

Bringás felső. Hasznos, mert rád simul, elvezeti az izzadtságot és jellemzően nagyon praktikus helyen vannak a zsebei. Elég egyszer kipróbálnod és onnantól hiányozni fog, ha nem ilyenben tekersz. (2000-20000 HUF)

Cipő. Kapni spéci pedálhoz való stoplis, patentos cipőket, országúti bringások nagy előszeretettel használják is. Amatőrként mondom, hogy kezdőknek első alkalommal ez az, ami nyugodtan elhagyható, amit ezen spórolsz, azt úgyis elköltöd majd másra, mert messze a sor vége.

Kesztyű. Védi a tenyered a kormánytól, az izzadságtól (csúszik) és esetleges bukáskor is kevésbé fáj, ha van rajtad. Nem drága tétel, de hasznos.

A Balaton körül bármikor villámgyorsan nyakadba kaphatsz egy zivatart, de ha például az utad felén ér el egy több órás zuhé, még inkább áldani fogod magad, hogy az eső ellen is készültél. Egy egyszerű bringás esőkabát olyan pici helyet foglal, hogy butaság lenne pont ezt otthon hagyni.

Eső után a balatonfüredi Tagore sétányon

Nem kell, de lehet vagyonokat költeni különböző bringás felszerelésre. A városszéli sportáruházakban szerencsére van bőséges választék (árban is), de a kisebb bicikliboltokban is érdemes szétnézni, főleg azért, mert ott olyan tanácsokat is kaphatsz, ami hasznosabb lesz bármilyen újságcikknél. Még ennél is, amit épp olvasol.

  1. Ügyelj a biztonságra!

A miértjét nem részletezem, mert ha a cikkben idáig eljutottál, egyértelmű lesz neked. Bár olvastam már olyan véleményt, ami arról szól, hogy a bukósisak hamis biztonságérzetet kelthet, ez körülbelül annyira igaz, mintha ugyanezt a biztonsági öv használatára mondanánk az autóvezetésnél.

A sisak egy túrán alap és pont.

Már 5000 forint kürül kaphatóak, de itt is igaz, kicsivel többért valóban biztonságosabbat kapsz. Ne erre sajnáld a pénzt! (5000-25000 HUF)

Itt jegyzem meg a megfelelő bringás szemüveget is, véd a naptól, a széltől és ami nyáron a tó körül az egyik szembetűnőbb (hahaha), a szembe kerülő kellemetlen apró rovaroktól. Vállalom: én egy 1500 forintos decathlonos szemüvegben tekertem és a célnak tökéletesen megfelelt.

  1. Ne hanyagold el a bicajod állapotát!

Minden nagyobb túra előtt kötelező átvizsgálni. Fékek, váltók állapota, láncok kenése, abroncs ellenőrzése legyen a minimum. Én egy fiatal bringát használok teljesen panaszmentesen, a szervízben mégis találtak rajta állítanivalót. Hazafelé aztán úgy siklott, mintha húzták volna.

A láncokat havonta érdemes kenni (ne sokat, inkább jól!), ha eső éri a bicajt, akkor viszont azonnal.

A KRESZ szerint kötelező - nem véletlenül -, szóval legyenek a biciklin: első és hátsó prizma, egymástól függetlenül működő első és hátsó fék, első keréken két küllőprizma (vagy fényvisszaverő csíkkal ellátott abroncs), első és hátsó lámpa (ez lehet rajtad, vagy a táskádon is, a lényeg, hogy működjön és messziről látszódjon), csengő. Ha este, vagy rossz látási viszonyok közt tekersz, akkor lakott területen kívül láthatósági mellény is kell.

  1. Ne vigyél magaddal túl sok cuccot, de a fontos apróságok legyenek nálad!

Csak a legszükségesebbeket cipeld magaddal, a századik kilométered után a sokadik emelkedőn így is eszedbe fog jutni, hogy azt a plusz pólót, vagy sminkcuccot nem kellett volna már betenni. Defekt ellen azért készülj fel, mert mindig érhet meglepetés. Egy minimális elsősegély készlet sem árt, illetve szúnyogriasztó, naptej.

  1. Gondoskodj az üzemanyagodról!

Megfelelő folyadék, szénhidrát és ásványi anyagok pótlása legyen annyira fontos neked, mint amikor "leugrasz horvátba" és megtankolod a kocsit.

Nálam itt inkább az vált be, hogy könnyű és gyorsan elfogyasztható müzlit, vagy energiazselét vittem a sok helyet elfoglaló és könnyebben romló szendvicsek helyett. Meg amúgyis, élelmiszert, üdítőt kapni minden településen. Vízzel viszont készülj fel rendesen, a leghasznosabb barátod lesz az úton.

  1. Ne egyedül tekerj!

Sokkal hangulatosabb, és ha egyikőtök a holtponton van épp, egy kis bíztató szó segíteni fog. Arról nem is beszélve, hogyha valami nemvárt dolog történne, nem vagy magadra utalva.

#balatonkör #biciklitúra #ilovebalaton #balatonfűzfő #sailingboat #balaton

89 Likes, 1 Comments - Bonyhádi Zoltán (@bnyhdz) on Instagram: "#balatonkör #biciklitúra #ilovebalaton #balatonfűzfő #sailingboat #balaton"

  1. Számolj az útviszonyokkal és a balatoni körút adottságaival

Lesznek emelkedők, ezért ha van rá mód, ne egysebességes bicajjal indulj. Az északi parton meg fogod köszönni magadnak. Azt tapasztaltam, sokkal jobb, ha a túra elején, még pihentebb lábbal vagyok túl az emelkedőkkel teli oldalon, ezután már szinte ajándék a déli part sík terepe.

A balatoni kerékpárút és a természet találkozása

A balatoni körút többnyire jól ki van táblázva, de azért néhány helyen érhetnek meglepetések. Bár amikor van melletted egy 600 négyzetkilométeres tó, akkor azért nem olyan könnyű eltévedni sem. A több mint húsz éve épült kerékpárút néhány szakaszán csapnivaló az útminőség, de összességében nem rosszabb, mintha bárhol máshol bicajoznál az országban.

A látvány magáért beszél, sehol nem lesz ilyen jó tekerni, mint nyáron a Balaton körül.

Biztos vagyok benne, hogy rutinos bringás rókák még kétszer ennyit tudnának írni, de így is túl hosszú lett ez a cikk. Kommentekben jöhetnek még tanácsok, segítsétek tapasztalatlan társaitokat!

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.