Zsúfolásig megtelt a Haladás Sportkomplexum konferenciaterme, ahol a Szombathelyi Haladás éppen szurkolói ankétot tart. Itt mondta el Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója, hogy a focicsapatnak 400 millió forintos adóssága van.
Az ankét elején elmondták azt, amit a délelőtti sajtóanyagból már tudni lehetett.

A csapat 82%-a Illés Béláé és a Halmillé, ezt ajándékozással adnák oda a HVSE-nek, akik megszavazták, hogy elfogadják az ajándékot. Csak az NB II-es csapatot adják oda. lllés Béla azt mondja, hogy megállapodás lesz a HVSE és az Illés Akadémia között, hogy az utánpótlás játékosokra opciós jogot formálhatnak.
- Nem kapnak fizetést a játékosok és az edzők - mondja Tóth Miklós ügyvezető. Feljelentést még nem, figyelmeztetést már kaptak a klubvezetők. Addig nem lesz új edző és új játékos, amíg nincsenek kifizetve az eddigi pénzek, hangsúlyozza Tóth.

Indulatos a hangulat. Egy felszólaló azt mondja, hazugság, amit eddig mondtak. Reméli, hogy többet a most kint ülők nem lesznek a Haladás közelében. Ez a kijelentése nagy tapsot kap. Mondandóját azzal zárta, hogy:
Ez is nagy tapsot kap. lllés azzal védekezik, hogy 2007-től ő alattuk fejlődött a klub.
Halmosi és Schimmer nem játszhatott az utolsó NB I-es meccsen a Vidi ellen - közösen zúdul fel a szurkolói tömeg. Illésre csak úgy zúdulnak a panaszok: ki sem mozdul a VIP-ből, nem szerveztek két éve ankétot, jó ideje nem szerveztek edzőmeccset Szombathelyre.

Egyelőre fogalma sincs a HVSE-nek, hogyan fogják fenntartani a labdarúgócsapatot. Ez már a mi kérdésünkre érkező válasz. A HVSE ugyanis most 40 millió forintos önkormányzati támogatást kap, de ez csak a működésük egy része - mondja Bokor Zsolt a HVSE-t képviselve. Nagy az akarás, ennyi biztos. Azt is megkérdezzük, hogy melyik játékosnak nincsen szerződése. Mindnek van - jön a válasz.

Nincs biztosíték arra, hogy az önkormányzat gyorssegélyként adja oda a 150 millió forintot, a klub most ezt így szeretné. Korábban az önkormányzat úgy nyilatkozott, hogy három éves támogatást adna oda egyben, akkor ha az összes tulajdonos előtte befizetné arányosan a saját pénzét a kasszába. A mostani HVSE-ajándékozás azonban sarokba szorítja az önkormányzatot, azonnal kérnék a pénzt.
Illés elismerte: az Akadémia és a Haladás két külön kasszából gazdálkodik. Az Akadémiába befolyt pénzből az NB I-es csapat semmit sem látott. Tóth Miklós azt mondja, elszaladtak a fizetések, ez a mostani adósság fő oka. Hozzátette: sok MLSZ szabály változott, ez is 170 millió forintot “húzott ki” a csapat zsebéből.
Bokor Zsolt azt mondja, hosszútávon az a koncepció, hogy a magot egyben tartsak és néhány jó igazolással a Haladás visszakerüljön az NB I-be. Szerinte ez a következő szezonban nem fog megtörténni.

Az mikor dől el, hogy NB II vagy megyei első osztály? - kiabálja be valaki. Válasz nem érkezik. Halmosi Péternek és Schimmer Szabolcsnak lejárt a szerződése - hogy mi lesz velük, nem tudni. (Egy fél órája még azt mondták, nincsen lejárt szerződésű labdarúgó a klubnál.)
Inkább helyiek maradjanak, mint az idegenek - mondja az egyik szurkoló. Egy idős úr fogja meg a lényeget: két meccset kellett volna megbundázni, és bent marad a csapat.

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
