Németh Zoltán szerint Pintér Bence hallgatag lett szemétügyben

Dömötör Gábor 2025-07-23 11:44:00
Érdekes módon ő meg épp most kezdett el beszélni.

Győrben újra fellángolt a vita a hulladékgazdálkodás átláthatóságáról, miután Németh Zoltán, a megyei közgyűlés korábbi fideszes elnöke, egy közösségi posztban nyilvánosan kérdőjelezte meg a GYHG (Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.) és az Arrabona Ökotrans Kft. közötti alvállalkozói gyakorlatot. A bejegyzés célkeresztjébe került a jelenlegi városvezetés is, azonban a riposzt sem késett. Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester kemény hangú posztban emlékeztetett, hogy azokról az ügyekről, amelyekről most Németh aggodalmas posztokat oszt meg, éveken át hallgatott, akkor, amikor még tényleges döntéshozói pozícióban volt.

Képmutatás, politika, kukásautók

A feszültség hátterében a győri szemétszállítás évek óta húzódó problémája áll, túlárazott szolgáltatások, rejtélyes alvállalkozók, kevés nyilvánosság ellenben sok politikai félrenézés, közös hallgatás. Németh most azt kérdezi - némi álságos aggodalommal - hogyan lehetséges, hogy ugyanaz a magáncég végezheti a közszolgáltatás döntő részét évek óta? Csakhogy a korábbi dokumentumok szerint ő maga is olyan időszakban vezette a hulladékgazdálkodási társulást, amikor ezek az alvállalkozói szerződések megszülettek, vagy már érvényben voltak. 

A városért aggódó Németh azt veti Pintér szemére, hogy “a harcias tényfeltáróból hallgatag polgármester lett”, de érdekes módon ez őrá ugyanígy igaz, csak fordított előjellel. A “hallgatag társulási elnökből” most nyilvános vádakat megfogalmazó Facebook-kritikus lett, kár, hogy igazából tét nélkül. 

Fotó: Németh Zoltán Facebook

Pintér Bence válaszában egyértelműen leírta, hogy mióta polgármester lett, átláthatóbbá tette a GYHG működését, nyilvánosak lettek az alvállalkozói szerződések, és 18 új kukásautó is szolgálatba állt, csökkentve az alvállalkozók súlyát, és a működési struktúrában betöltött szerepét. Az viszont tény, hogy júliusban – a fotók és helyszíni tapasztalatok szerint – az inkriminált magáncég, nevesül az Arrabona Ökotrans még mindig részt vett a hulladékgyűjtésben. Németh Zoltán kritikája szerint ez azt jelzi, hogy a változások nem olyan mélyrehatóak, mint amilyennek azokat a városvezetés kommunikálja.

Megváltozott szerepkörök, ugyanaz a probléma

A történet közéleti dimenziója is figyelemre méltó. Mindkét szereplő – Németh és Pintér – korábban egyaránt az ügy másik oldalán állt, előbbi hallgatott, amikor döntési helyzetben volt, utóbbi pedig aktívan oknyomozott, de most már a felelősség súlya alatt, és a zavartalan működés kényszere miatt kénytelen időnként kompromisszumokat keresni. A vita így nem csak a szemétszállítás működéséről, hanem a közéleti hitelesség határairól is szól, felvetődik a kérdés, hogy mit tehet – és mit nem tehet – az, aki újságíróból lesz politikus, vagy aki hatalmi pozícióból hirtelen civilként kezdi el számon kérni a rendszert, melynek korábban tevékeny aktora volt!

A győri hulladékügy ma nemcsak egy városi szolgáltatás működésének kérdése, hanem annak a tükre is, hogyan változnak a politikai szereplők szándékai, ha helyet cserélnek. Az egyik oldalon egy csendes éveket maga mögött tudó politikus, aki most hirtelen ráébred valamire. A másikon egy egykori kritikus újságíró, akinek polgármesterként kötelessége biztosítani a stabilitást, a korábbi rendszerek hibáinak feldolgozása, kijavítása mellett is. Ugyanakkor érdekes aspektusa az ügynek, hogy Németh Zoltán egyetlen fideszes poltikus felelősségét sem említi, annak ellenére, hogy a jobboldal több cikluson át igazgatta a várost, ellenben a 10 hónapja regnáló Pintért számon lehet kérni.

A tanulság ugyanakkor világos, Győrnek nem több posztra, hanem kevesebb online csörtére, és következetes cselekvésre van szüksége. A közpénzből működő szolgáltatások transzparenciája nem kampánytéma, hanem alapelv kellene legyen, függetlenül attól, hogy éppen ki ül a hivatalban. Mi pedig tovább ülünk a lovunk mellett, mert Németh Zoltán hosszú kritikájában egy szó sem esett arról, hogy tervez-e feljelentést tenni a tudomásában lévő visszaélésekkel kapcsolatban. De hosszú még a nyár. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.