Orbán térképén Ukrajna már nem létezik!

Dömötör Gábor 2025-02-24 13:32:22
A hétvégén Orbán Viktor megtartotta hagyományos évértékelő beszédét. Kiderült, hogy a Pride és Ukrajna nem létezik, és persze lesz pénz lóvéra.

Szombat délután a Várkert Bazárban gyülekezett a NER elitje, hiszen a miniszterelnök évértékelője az első fontos esemény a jobboldali politikában. Orbán Viktor ilyenkor határozza meg az adott év sarokpontjait, elemez, kijelöli a fő csapásirányokat és megígér egy sor dolgot. Idén sem volt ez másképp.

A 2024-es évértékelőt a kegyelmi botrány és a két elnökasszony lemondásának árnyékában kellett megtartania a miniszterelnöknek, ezzel szemben idén, egy jóval optimistább klímában szónokolhatott. Trump győzelme úgy gyűrűzik be a magyar politika erőterébe, mintha Orbán nyert volna választást, így beszédének magabiztosság-mérője az egekben volt szombat délután.

Fotó: Orbán Viktor Facebook

2025-öt az áttörés évének ígéri a miniszterelnök, a hangzatos szlogen magyarázata pedig jó szokása szerint vaskos brüsszelezéssel kezdődött. A nyugat, mint főgonosz bántotta kis hazánkat, de hála bölcs és nyugodt vezetőnknek hazánk állta a sarat. „Szenvedés nélkül nincs győzelem, a fájdalom a barátunk.” A tavalyi év egyik kedvenc szava a patrióta, idén is nagy népszerűségnek örvend, Orbán szerint a magyarok keze a világpolitika ütőerén van. Ráadásul míg mi emelt fővel vonulunk a fő utcán, addig a minket támadó sorosista, romlott nyugat, a sáros, kültelki sikátorokban bóklászik. Szerinte ennek köszönhető, hogy a magyarokat meg tudták védeni a háborútól, a rezsidémontól, a gendertől, az eladósodástól, szavait hallgatva tényleg az volt az ember érzése, hogy ez itt a valóra vált Kánaán.

„Tegnap még eretnekek voltunk, ma nálunk kopogtat a fél világ. Azt mondták, mi vagyunk a múlt, kiderült, mi vagyunk a jövő. Örökzöldek vagyunk, mint a Rolling Stones.” A legendás zenekar említésével fűzte tovább megváltó gondolatait a miniszterelnök, és kifejtette, hogy be kell kapcsolni az öveket, mert az idei egy zúzos, rockos év lesz. Trump harcostársunkkal kart karba öltve be kell venni Brüsszelt, fel kell számolni a Soros-hálózat álcivil rendszerét, amit 15 éve azért építenek, hogy elveszejtse hazánkat. Harcos hangulatban ígérte, hogy ennek most vége: „Legyen új törvény, az amerikai Magnyickij-törvény mintájára.” ami megteremti a jogi kereteit a külföldről pénzelt belső bomlasztókkal való leszámolásra.

Fotó: Orbán Viktor Facebook

A metaforákban gazdag bemelegítés után Orbán begyújtotta a nagyágyúkat, jöttek a bejelentések, amik egyenként is szalagcímet érdemelnének. Kínosan hosszú vastaps kísérte azon megfogalmazását, amiben megüzente a Budapest Pride szervezőinek, hogy szerinte idén ne bajlódjanak a szervezéssel, mert nem lesz felvonulás. Sokat elmond ez a fideszes 15 évről, ha egy társadalmi álkeresztény elit még mindig nem tud mit kezdeni a melegekkel, és ennek most újra szomorú bizonyítékát adta a NER elitje.

Ezek mellett Orbán felmondta a kötelezőt: megvédi a nyugdíjakat, a szerinte szuper alacsony rezsit, a gyerekeket a gender-sebészettől, és ha elfelejtettük volna, a régi, jó migránsoktól is. Nem mehetett el természetesen szó nélkül a szomszédban zajló háború mellett sem, és itt is sikerült egy erőset mondania: „A háború halad a maga útján a végkifejlet felé. A háború valójában nem is Ukrajnáról, hanem arról szól, hogy az Ukrajna nevű terület, ami eddig ütközőállam volt a NATO és Oroszország között, vonassék mostantól NATO-felügyelet alá. Hogy miért gondolták az európai és amerikai liberálisok, hogy az oroszok ezt tétlenül nézik, máig rejtély. Az világos, hogy a kísérlet elbukott. Ukrajna, illetve ami marad belőle, ismét ütközőzóna lesz. Nem lesz NATO-tag, de lesz-e az Európai Unió tagja? Azt meg majd a magyarok eldöntik. Magyarország és a magyarok ellenében Ukrajna soha nem lesz az Európai Unió tagja”.

Nincsen évértékelő ígéret cunami nélkül, és ez idén sem volt máshogy. Az áttörés részeként bejelentette a ’100 gyár programot’ ami az évtized végére a technológiai verseny élére repíti hazánkat. Adómentes lesz a CSED és a GYED, illetve a két – és a háromgyerekes anyák életük végéig adómentességet élveznek. Továbbra is támogatják a gyerekszületést, és Nagy Márton gazdasági miniszter harcba indul a nagy élelmiszerláncok ellen, legyűri az inflációt, és talán mannát is szór az égből.

Fotó: Orbán Viktor Facebook

Végezetül az ellenzék kapcsán morfondírozott egy sort és Magyar Péter nevének kiejtése nélkül elmondta: „Sose felejtsük el, hogy a mi igazi ellenfelünk nem a magyarországi ellenzék, hanem az ő gazdájuk. A magyar ellenzék csak kiszolgálja a birodalmi akaratot, ami őt pénzeli, eteti, utasítja. Hányszor láttuk már őket a történelmünkben, változatos alakzatban, megvett, kitartott, birodalmi udvarokban csicskáztatott lakájpolitikusa.”

Magvas gondolatai végén odaszúrt még a térfelet váltó Ruszin-Szendi Romulusznak, igazi váteszként a digitális korban kampányolt a készpénz-használat mellett, és csatába küldte Lázár Jánost és Navracsics Tibort is áttörés sikeréért. A FIDESZ-KDNP rajongótábor végül állva tapsolta meg a vezért, meglapogatta egymás hátát, és azzal a jóleső érzéssel vette haza az irányt, hogy idén is jó kezekben lesz az ország. Nekik legyen mondva.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs. 

TNT-nagykoncerttel, vízi programokkal és fáklyás felvonulással jön a Pinnyédi Hídpiknik Győrben

Augusztus 19-én hatodik alkalommal rendezik meg a családi programot a Rábca partján, a régi pinnyédi hídnál – valamennyi program ingyenesen látogatható.

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.