Figyelmetlenek voltak a táborvezetők, megszökött egy 5 éves gyermek a Győr melletti táborból

ugytudjuk.hu 2024-12-18 07:45:00
Elindult a nagypapához.

A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint lezárták az eljárást két táborvezető ellen, akiknek a figyelmetlensége miatt egy 5 éves gyermek megszökött a táborból

A tényállás szerint az 52 éves és a 27 éves nő 2023 nyarán egy Győr melletti településen vezettek nyári tábort 4- 14 év közötti gyerekeknek.

Egyik nap, az ebédet követően az egyik 5 éves gyermek, egy őt ért sérelem miatt a tábor játszóteréről távozott, úgy hogy a két felügyelő nem is vette észre. A gyermek azt használta ki, hogy a tábor egyik kapuja nyitva maradt, ezen keresztül szökött meg.

A gyermek a szomszéd faluban lakó nagypapájához indult, és már a két település közötti autóút mellett sétált, mikor az épp arra járó rendőröknek feltűnt. Ők kérdezték meg a gyermeket, hogy mit csinál ott, majd visszavitték a táborba. A „kaland” kb. másfél óráig tartott.

A két nő foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét valósította meg, figyelemmel azonban arra, hogy komolyabb baj nem történt az ügyészség megrovásban részesítette őket.

Szólj hozzá!

Egyszerű pilates gyakorlatok otthonra: így kezdj bele!

Nem kell profi felszerelés ahhoz, hogy belevághass a pilates edzésekbe! Sőt, még stúdióba sem feltétlenül kell elmenned, otthon is számos gyakorlatot végezhetsz, amelyek segítenek erősíteni az izmokat, javítani a testtartást és az ízületek mozgékonyságát.

Gyilkosságot akart ismerőse nyakába varrni egy szombathelyi férfi

Kiderült, hogy az áldozatként megnevezett nő halála természetes okból történt.

Az 1 fő önkormányzati főtanácsadó helyett, 4 fős polgármesteri kabinet működik Sárváron

Polgár Lívia, Gagyi Levente, Szabó Zoltán és Pajor András segítik a polgármester munkáját.

A győri kórházban is járt a magát orvosnak kiadó szélhámos

Még injekciót is adott be betegeknek. Műtőket látogatott, és szakmai gyakorlatot végzett.

Szlovéniában fogták el a csöngei szaporítót

Később döntenek arról, hogy a nőt mikor adják át Magyarországnak. 

Beszáll az olasz fociba a trieszti magyar kikötő, az Adria Port

Egyszerre nem is egy, hanem két labdarúgó csapatot is támogat Muggiában az állami cég.

6 hatalmas egészséges fát vágatott ki Győrben egy fideszes önkormányzati képviselő

Most minden, még folyamatban lévő fakivágás ügyét átnézi a városvezetés.

Mindenki nyugodjon meg! Nem marad Porpáczy-lángos nélkül Szombathely

Vadul terjedt a hír, hogy bezár az 50 éve működő lángos manufaktúra.

Mi alapján érdemes a parfümök közül választani?

A parfüm nem csupán egy kiegészítő, hanem különleges eszköz, amely segít kifejezni mindazt, ami belülről fakad.

Asztal fölé kerültek a szombathelyi Uránia udvar szórakozóhelyinek esetleges zavarásai

A lakók és az üzletek üzemeltetői közösen próbálták meg átbeszélni, hogyan lehet megoldani a békés együttélést.

Ismét gázlámpa világít Győrben

155 éve indult meg a közvilágítás a városban.

Nem létező bírósági idézést nyomtatott majd adott át ügyfelének egy győri ügyvéd

Akár 3 év szabadságvesztést is kaphat a kamus jogi képviselő.

Várják a jelentkezőket – legalább 100 000 fát ültetnek el a Nemzeti Faültetés Napján

A szervezők várják minden magyar csatlakozását a 2025 március 1-jén megrendezendő Nemzeti Faültetés Napjára.

A zenehallgatás új dimenziói: fülhallgatók a hétköznapokra

A zenehallgatás mindennapi élményének javítása nem csak a zenészek és a hangmérnökök kiváltsága.

Decibelmérő eszközt vásárolt a győri önkormányzat, hogy kiszűrjék az illegális versenyekhez is használt, szabályellenesen hangos autókat és motorokat

Az új városvezetés közbiztonsági koncepciójában fontos szerepe van az érzékelhető biztonság és az élhető, nyugodt város megteremtésének.

Megdőlt a győri betonbiztos számlagyár

Építési céghálónak álcázva csaltak el több mint 1 milliárd forint áfát a győri bűnszövetség tagjai.

Pintér Bence: nem adtam informálisan sem áldásomat arra, hogy a Győri Művészeti és Fesztiválközpont beolvadjon a Filharmonikus Zenekarba

Előbb a színházat bontotta volna le a fideszes polgármester, most a Művészeti és Fesztiválközpontot szántaná be a kulturális területet felügyelő fideszes tanácsnok.