300 millió forintot kell pluszban adnia a győri önkormányzatnak, hogy a Győr Projekt Kft. végig tudja működni az évet

ugytudjuk.hu 2024-12-02 17:22:16
1 milliárd 438 millió forintra rúg így a cég költségvetése.

1 milliárd 100 millió forinttal tervezte a 2024-es évet a Győr Projekt Kft., ám ahogy az a legutóbbi városi közgyűlésen kiderült, ez a pénz nem lesz elég arra, hogy a Kft. végigvigye az évet. A cég ügyvezetője, Szombati-Serfőző Eszter azzal a kéréssel fordult a testülethez, hogy további 300 millió forintra lenne szüksége a cégnek.

A jelenlegi mutatók szerint 280 millió forint mínusszal tervezték az év végét, így a mostani önkormányzati tőkeinjekciónak elégnek kell lennie ahhoz, hogy a Kft. biztonsággal működhessen. 

A napirendi pontnál nem maradt el a politikai vita. Az is elhangzott, hogy előfordulhatott, hogy a korábbi ügyvezető alul tervezte a cég idei gazdálkodását.

A Fidesz-KDNP azt rótta fel Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármesternek, hogy korábban megvétózta Nagy Gergely László leváltását. 

Pintér azt mondta, hogy neki nem a személy cserével, hanem azzal az eljárással volt problémája, amit a fideszes többségű közgyűlés véghezvitt. 

A témával kapcsolatban azt is elmondta, hogy azért is fontos az általa sokat emlegetett és megkövetelt átláthatóság, hiszen senki nem gondolhatja azt komolyan, hogy közpénzekkel felelőtlenül bánhatnak. A Győr Projekt Kft.-vel kapcsolatban pedig kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP által beterjesztett és elfogadott új Szervezeti Működési Szabályzat szerint például ő, mint polgármester nem kérhet tájékoztatást a cégvezetőktől, az egyes önkormányzati cégek pénzügyi állapotát illetően, mi nonszensz. 

A polgármester erre részleten is kitért legutóbbi Facebook-posztjában:

A győri cégek gazdálkodása továbbra is átláthatatlan, és a Fidesz továbbra is mindent megtesz azért, hogy az is maradjon. Így fordulhatott elő, hogy miközben a Győr Projekt Kft.-ről szeptembertől november közepéig azt közvetítették a fideszes politikusok, hogy minden rendben, a cég új ügyvezetője, Serfőző Eszter november végén pánikolva adott ki közleményt: a cég adósságállománya elérte a 394 millió forintot, a gazdasági társaság folyószámla egyenlege ugyanezen a napon 623 millió forintos negatív értéket (folyószámlahitelt) mutatott.

A polgármester így folytatja: Serfőző Esztert meghívtam a november 28-i közgyűlésre, hogy tájékoztatást adjon a cég helyzetéről. Felelős cégvezető ugyanis először a tulajdonosokat, azaz Győr városát, a város közgyűlését kell, hogy tájékoztassa pánikból kiadott sajtóközlemények helyett. Sem Serfőző Eszter, sem a Fidesz-frakció nem adott érdemi válaszokat Kósa Roland alpolgármesterrel közösen megfogalmazott kérdéseinkre a közgyűlésen:

- miért csak most derült ki a cég pénzügyi helyzete?
- hogy lehet, hogy a korábbi Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság megszavazta szeptemberben a cég féléves pénzügyi beszámolóját azzal, hogy minden a legnagyobb rendben?
- a cég likviditási tervét miért a pénzügyi segítség megszavazása után prezentálja az ügyvezető?
- ha 280 millió lesz a hiány az ügyvezető szerint, miért erre a szép, kerek összegre, 300 millióra van szüksége?
- az átutalt 300 millió forintot hogyan fogja elkölteni Serfőző Eszter?

Ezeket a kérdéseket feltettük a tulajdonosi jogokat gyakorló, a 300 millió forintos segélyről döntő, Antal Imre által elnökölt Közigazgatási és Pénzügyi Bizottság ülésén is. A Fidesz által kitalált új rendszerben ugyanis egy 300 millió forintos városi költségvetési tételről nem a közgyűlés, hanem egy 5 tagú bizottság dönt. Mivel a tulajdonosi jogokat is egy bizottság, nem pedig a polgármester vagy a közgyűlés gyakorolja, így még adatkérésre sincs lehetőségünk, nem láthatunk bele a cégek pénzügyi helyzetébe bármelyik pillanatban.

Ez az új rendszer eredményezte tehát azt, hogy még a Fidesz politikusai is állítólag meglepődve tapasztalták, hogy az általuk kinevezett előző cégvezetés jelentős pénzügyi terhet hagyott hátra a következő, a Fidesz által ugyancsak egyoldalún kinevezett új cégvezetőnek. A Fidesz alkotta új Szervezeti és Működés Szabályzat és cégellenőrzési rendszer tehát totális fejetlenséget és pénzügyi problémát eredményezett, elsőként a Győr Projektnél - húzta alá Győr első embere.

Ráadásul az adósságnak – ahogy arra Szakács András, a Tiszta Szívvel Frakció tagja is felhívta a figyelmet felszólalásában – a közgyűlésen kell, hogy legyen személyi felelőse. Mert kik is csinálták azt az adósságot? Kik alatt keletkezett a több száz milliós mínusz? Ki volt akkor a polgármester? Kik ültek akkor a Közgyűlésben? Kik a tagjai a Felügyelő Bizottságnak? Kik fogadták el a beszámolót? Kik szavaztak meg a folyószámlahitelt? Kik nevezték ki az előző és a mostani cégvezetőket? És ami legfontosabb kérdés: hová lett a pénz?

Az ilyen helyzetek elkerülése miatt is kell a polgármesternek teljes betekintési jogot kapnia. Ideje, hogy a Polgármesteri Hivatal ellenőrzési osztálya öt év szünet után elkezdje vizsgálni a cégek működését. Egyértelmű, hogy a cégeknek kell jusson a főszerep a jövő évi ellenőrzési tervben.

Mindezek után pedig teljesen egyértelmű, hogy felelőtlenség átadni a kultúra, sport, és városmarketing témakörét a pénzügyi kihívásokkal küzdő Győr Projekt Kft-nek és Serfőző Eszternek. Nem szabad, hogy a város jól működő területeit veszélybe sodorjuk, a Győr Projekt először rendezze a problémáit, ezek a tevékenységek pedig legfeljebb utána kerüljenek a céghez - zárt ezzel a győri polgármester.

A testület hamarosan ismét tárgyalja az SZMSZ-t, ekkor lesz lehetőség annak megváltoztatására.

A közgyűlés többsége egyébként megszavazta a Győr Projekt Kft. plusz támogatását is magában foglaló költségvetés módosítást.

Szólj hozzá!

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára. 

Csillagok, hullócsillagok és napfogyatkozás: különleges csillagászati programok jönnek Győrben és Nyúlon

Három estén is az égbolt kerül a középpontba: távcsöves megfigyelések, zenés installációk és lézeres csillagtúrák mellett augusztus 12-én egy látványos részleges napfogyatkozást is megfigyelhetnek az érdeklődők.

Igazi ritkaság: kilenc nappal korábban nyitják meg a felújítás alatt álló Hecsei úti felüljárót

Hétfőn hajnali négy órától ismét minden közlekedő használhatja az átkelőt, az autóbuszok is visszatérnek eredeti útvonalukra.

Kicserélték a győri kórházban meghibásodott transzformátort

Megkezdték az elhalasztott egészségügyi ellátásokat.

Kánikula 2026 - enyhül a hőség, de még nincs vége: szombattól már “csak” másodfokú riasztás lesz érvényben

A július vége óta tartó harmadfokú hőségriasztást mérséklik, de a tartós meleg miatt továbbra is fokozott óvatosságra van szükség.

Két részletben érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, amit nem kell külön igényelni

Az első 50 ezer forintot még a tanévkezdés előtt folyósítja a Magyar Államkincstár, a második részlet novemberben, utalvány formájában érkezik.

Piknik italok: ízek és élmények a szabadban

Ahogy tavaszodik és a nap egyre tovább marad velünk, sokaknak támad kedve kirándulni a természetbe.

Örömhír: tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció Magyarországon

Júliusban mindössze 1,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak, miközben az élelmiszerek ára már csökkent. 

A barokk összes árnyalata és még egy sor kiváló program vár mindenkit ezen a hétvégén Győrben

Középpontban a hagyományőrzés, de lesz Pogány Induló és Majka koncert, jóga szeánsz, “borhajózás” és egy csomó minden más. 

Energiatakarékosság: korábban kezdődik a Győri Audi ETO KC pénteki felkészülési mérkőzése

Az energiaellátás tehermentesítése érdekében másfél órával előrébb hozták a Brest Bretagne Handball elleni találkozó kezdését.

Barokk pompába öltözik a belváros: hétvégén rendezik meg a XXXIII. Győri Barokk Esküvőt

Jubileumi fogadalom megerősítés, történelmi felvonulás, tűzshow és vezetett séták is várják az érdeklődőket augusztus 7–8-án.