Bírósággal fenyegették meg a MÚOSZ etikai bizottságát, mire az felfüggesztett egy folyamatban lévő eljárást

ugytudjuk.hu 2024-11-27 20:56:27
Lapunk kezdeményezte a vizsgálatot, de úgy tűnik hiába.

Szokatlan helyet volt, amikor szeptember 20-án, pénteken szinte már késő este csörgött főszerkesztőnk telefonja. A szombathelyi 11-es Huszár úti Waldorf iskola egyik diákjának szülője, az azóta már a nyilvánosság előtt a nevét is vállaló Sárváry József volt a telefon túloldalán. A férfi azt az információt mondta el, hogy magánszemélyként ki fogja fizetni azt a több millió forintos tartozást, amit az iskola halmozott fel.

Lánya ugyanis kisebb kálvária után talált az iskola falai között biztonságot, elfogadást, és támogatást a tanulásban. Ő pedig - mint mondta - úgy érzi, hogy muszáj segítenie az intézményt, hogy a tanárok és a gyerekek az akkor már több hónapja felhalmozott bérleti díj tartozás miatt ne kerüljenek az utcára.

Másnap kerestük a 11-es Huszár úti volt parancsnoki épület üzemeltetőjét az Apáczai Alapítványt, hogy megtudjuk, valóban kiegyenlítették-e a számlát. Az elnök értetlenül állt az előtt, hogy az újság előbb tud róla, mint ők maguk, az érintett fél. Visszahívást ígért.

Szeptember 23-án, hétfőn délután vissza is hívott minket majd közölte a tartozás valóban ki lett fizetve. Másnap, szeptember 24-én kedden reggel valamivel 8 óra előtt aztán publikáltuk is a hírt.

Szeptember 25-én a szombathelyi önkormányzat lapja, a Savaria Fórum másodközölte a hírt. Az írásban megjelölték az Ugytudjuk.hu-t, mint a hír, az információ eredeti forrását, ahogy azt egyébként az újságíró etika megköveteli.

Október 9-én, vagyis több mint két héttel az eredeti hír megjelenése után a Nyugat.hu is foglalkozott a témával “Megmenekült a kisebb szombathelyi Waldorf-iskola, de továbbra is bizonytalan a sorsa” című cikkében.

“Információink szerint az iskolának részben a céges adakozások, részben egy komolyabb szülői adomány segítségével sikerült rendeznie a nyári anyagi gondokat..” - írták.

Mivel nem ez az első eset, hogy a Nyugat.hu - amely önmagát a legrégebbi és legnagyobb vidéki független online újságkét szokta emlegetni - forrásmegjelölés nélkül másodközöl olyan információt, amit az Ugytudjuk már publikát, úgy döntöttünk, hogy ismét a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottságához fordulunk, mint ahogy azt tettük már korábban is eredménnyel.

A MÚOSZ november 20-án délutánra ki is tűzött egy mediációs megbeszélést, majd aznap délelőtt 11 órakor kaptunk egy mailt, amelyben arról tájékoztatnak, hogy az etikai bizottság felfüggesztette az eljárást. Ennek indokáról - ahogy írták - később adnak tájékoztatást.

A megérkezett indokásból (A levél ide kattintva letöthető.) kiderül, hogy a bizottság többek között azért függesztette fel az eljárást, mivel a Nyugat.hu jogi képviselője kilátásba helyezte:

"etikai vétség megállapítása esetére a rendelkezésre álló jogorvoslati fórumokat igénybe fogja venni, mely végső soron, szükség esetén a szövetség szerve által hozott határozat illetékes törvényszék előtti megtámadását is magában foglalja. Ezt meghaladóan fentiek okán a panaszossal (Farkas Balázs főszerkesztővel) szemben quasi hitelrontás miatt keletkező igényét is érvényesíteni kívánja panaszolt (Nyugat.hu)."

A MÚOSZ etikai bizottsága kezét feltartva azzal zár, hogy azt javasolja a felek a törvényszék előtt rendezzék vitás kérdéseiket, majd csak ezután keressék ismét a bizottságot.

Véleményünk szerint elég rossz üzenete van annak, hogy egy etikai eljárás lefolytatását komolyan tudja befolyásolni egyik, vagy másik fél a bizottság felé tett nyilatkozatával. Pláne az, ha belengetett bírósági eljárások etántorítanak egy arra felkent grémiumot, hogy döntést hozzon.

A fent már ismertetett időrendben történt publikálások kristálytisztán mutatják meg, hogy milyen sorrendben történtek a cikkek megjelenései, hogy melyik szerkesztőség előzte meg a másikat és, hogy az egy földrajzi területtel foglalkozó médiumok közül van, amelyik tud, van amelyik pedig nem tud etikusan eljárni és tisztelni kollégája munkáját.

Hadd hívjuk fel az etikai bizottság egy másik kijelentésének faramuciságára is a figyelmet.

A bizottság ugyanis azt írja:

Az eljáró tanács megállapította, hogy a Felek továbbra sem hajlandóak leülni egy közös tárgyalóasztalhoz, ahol a Bizottság hivatása szerint a Feleket újságírókhoz méltó jobb belátásra, kölcsönös elfogadásra bírja.

Csakhogy a bizottságnak fogalma sem lehetett arról, hogy a felek leülnek-e közösen egy asztalhoz. A tárgyalást november 20-án, 14 órára írták ki a MÚOSZ székházba. Az eljárás felfüggesztésének közlése aznap 11 óra 19 perckor érkezett meg emailben.

Az ügyet továbbvisszük! 

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.