Etikai vétség miatt jogerősen marasztalták el a Nyugat.hu-t

Farkas Bazsi 2024-05-13 15:50:15
A határozatban az Etikai Bizottság arra is kitért, hogy az Elnökség nyomást gyakorolt rájuk az új eljárás lefolytatásával.

A MÚOSZ Etikai Bizottsága etikai vétséget állapított meg a „Tragikussá vált a helyzet a szombathelyi Styl-gyárban, 150 ember kerülhet utcára” című anyagnál, a Nyugat.hu portál közlése nyomán. 

Az Etikai Bizottság felhívja a szerkesztőségek figyelmét, hogy maradéktalanul tartsák be a szerző védelméről szóló etikai szabályokat. Jelen állásfoglalás ellen fellebbezésnek nincs helye - írta 2023 decemberi állásfoglalásában a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.

Tavaly november végén jelent meg írásunk a Styl-gyárral kapcsolatban, “Segélykiáltás a szombathelyi Stlytől: ha nem kapunk gyorsan pénzügyi segítséget, akkor 150 ember fog utcára kerülni” címmel. Cikkünket 12 óra 42 perckor jelentettük meg. A Nyugat.hu a fent említett címmel ugyanezen a napon 16 óra 31 perckor közölte írását a témában. 

Mivel nem ez volt az első eset, hogy a Nyugat.hu némi időbeli csúsztatással saját anyagként mutatott be egy korábban az Ugytudjuk.hu-n már megjelent cikket, a MÚOSZ-hoz fordultunk.

A tavalyi határozat végén az szerepelt, hogy fellebbezésnek helye nincs, a Nyugat.hu főszerkesztője mégis elérte, hogy újra tárgyalják az ügyet.

Ezt egyébként az eljárás megkezdésekor nem egyszer kifogásoltuk, a Bizottság mégis végigvitte az újabb eljárást, ebben pedig elsőfokon megsemmisítette a korábbi döntést.

Az idén áprilisban kelt határozat kapcsán éltünk a gyanúval, hogy mivel a Nyugat.hu főszerkesztője és a MÚOSZ elnöke jó viszonyt ápolnak a magánéletben, így urambátyám viszonyok határozzák meg, hogy végül milyen szempontok alapján folytatnak le egy eljárását.

Minden esetre éltünk a fellebbezési jogunkkal, a MÚOSZ határozatát pedig nemrég kaptuk kézhez.

Ebben megsemmisítik az elsőfokú határozatot és a 2023. november 28-án kelt Etikai Bizottsági határozatot helyezte vissza érvénybe, amely szerint a Nyugat.hu etikai vétséget követett el.

Mindezek mellett a határozatban az is szerepel, hogy az ügyben az Elnökség hatáskörét túllépte, és megsértette az Etikai Bizottság autonómiáját. 

(...) a panaszolt többszöri fellebbezése és a MÚOSZ Elnökségéhez intézett levélváltásokban kérte/követelte a felülvizsgálatot. 

Ennek hatására a MÚOSZ elnöksége hatáskörét túllépve megsértette az Etikai Bizottság a MÚOSZ Alapszabályban rögzített autonómiáját -, szintén követelte egy új, megismételt eljárás lefolytatását. 

A szakmai körökben régen látott nagy hullámokat vert az ügy, még az országos média témákkal foglalkozó Média1 is beszámolt róla, sőt egy rádiós beszélgetést is szervezett, ahová bár ígérte, később lemondta részvételét Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke, és Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője.

A beszélgetés IDE kattintva érhető el. 

Címlapon: Roznár Gyöngyi, a Nyugat.hu főszerkesztője és Kocsi Ilona, a MÚOSZ elnöke fotó: muosz.hu.

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.