Nemény András: "Ennek a ciklusnak a végéig tervezek"

Farkas Bazsi 2024-09-12 17:18:00
A szombathelyi polgármester még aszfaltot is törne, hogy zöldebb legyen a város. Nem indul el parlamenti képviselőnek, és ígéretet tett, hogy a ciklus végéig rendezik a felsőcsatári gyermeküdülő helyzetét. Nagy interjú.

Vége a nyárnak, lassan leköszön a régi testület és esküt tesz az új. Kereste már a Fidesz, hogy milyen struktúrában áll fel a következő városvezetés, kapnak-e bizottsági helyeket és hasonló részletek egyeztetése végett?

Engem senki nem keresett tőlük. Volt, hogy városi ünnepségen találkoztunk, de asztalnál leülés és egyeztetés nem volt még. Egy ilyen találkozás alkalmával mondták azt, hogy majd szeptemberben keresnek, de ez egyelőre még nem történt meg.

Párukkal beszéltem, van aki nem teljesen érti, hogy mi történt a szombathelyi önkormányzati választáson, valaki pedig pontosan érti, hogy mi történt.

Mikor lesz az alakuló ülés?

Október első hetében, valószínű csütörtökön. 

A mostani szervezet működési szabályzat szerint a testületben 5 fő kell egy frakció alapításához. A Fidesz-KDNP a következő ciklusban 4 fővel ül bent a közgyűlésben. Az SZMSZ azonban közgyűlési többséggel módosítható. Vagyis, ha az Éljen Szombathely! képviselői úgy határoznak, akkor csökkenthető a frakció alapításhoz szükséges létszám. Tervez ebben változtatást?

Nem. Mégpedig azért mert ez - akár csak a júniusi választási eredmény - a választók döntése volt. Ők határoztak úgy, hogy ne legyen egyetlen körzetben sem fideszes képviselő, nem gondolom, hogy nekünk ezt az akaratot felül kellene írnunk.

Miben látja az elsöprő nyereségük okát?

2019-ben az ellenzéki oldalon a legszorosabb eredménnyel nyertem. Akkor 400 szavazat volt köztem és a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, Balázsy Péter között. Most ez a különbség közel 14 ezer szavazat volt. Ez azt mutatja, hogy rengeteg jobboldali szavazó, Fidesz szavazó is átszavazott. ‘19-ben nekem az volt a célom, hogy hagyjuk el a pártpolitikát és város politikával foglalkozzunk. Az eredmény azt mutatja, hogy azt sikerült elérni, hogy ne politikai tömbökben gondolkodjanak a szombathelyiek, hanem a közösségben. 

Voltak nagyon nehéz válságos időszakai ennek a ciklusnak, de ezeket sikerült kezelnünk, és ez kialakított egy akkora bizalmat irányunkba, ami kitartott a választásokig is.

Ebben a szituációban a választók a városvezetésről mondanak véleményt, nem az ellenzékről, így ez most egy nagyon erős felhatalmazást jelent számunkra. Azt pedig, hogy az egyéni képviselőink is tették a dolgukat, jól mutatja, hogy van két olyan körzet is, ahol a szavazatok közel 70%-át kapta meg a jelöltünk. Két teljesen más karakterű körzetről beszélünk az egyik egy lakótelepi, a másik pedig egy kertvárosi része Szombathelynek.

A választók láthatóan szétválasztották a város politikát, a nemzetközi politikától, hiszen az EP választáson nálunk is tarolt a Fidesz.

Én inkább országos politikának mondanám. És igen itt látszik, hogy kettős volt a választás, mert egyfelől azt szerették volna a szombathelyiek is, hogy a Fidesz folytassa, amit csinál országosan, helyben azonban nem kértek belőlük. Na ezt kell majd a Fidesznek itt megmagyarázni. Gondolom a választókerületi elnöknek, a térség parlamenti képviselőjének nem lehetett kellemes amikor ezt meg kellett magyaráznia.

Hadd pörgessem gyorsan le a közhelyeket: mi volt az elmúlt 5 éves ciklus legnagyobb sikere, és kudarca?

Mindenképpen az egyik legnagyobb siker, hogy építettünk egy közösséget, és ha baj van, akkor ez a közösség meg tudja mutatni az erejét. Van kihez fordulnia a közösség tagjainak. De ugyanígy az ünnepeket is meg tudjuk élni közösen.

Itt közbe kell, hogy szóljak, mert legutóbb március 15-én derült ki, hogy mégsem tud mindenki együtt ünnepelni. A rendszerváltás óta arra ugyanis nem volt példa, hogy a városi ünnepségen túl, egy szervezet külön is ünnepeljen, a Fidesz idén tavasszal pedig ezt tette.

És meg is lett az eredménye. Hende Csaba azt mondta, hogy ez minden idők legjobb Fidesz-jelölti csapata. Az ő általa kiválasztott képviselő jelöltekkel, és polgármester-jelölttel. Akik mind az általa diktált politikát  képviselték. Volt aki önszántából, volt, aki másképp gondolkodott, de hát ilyenkor katonai fegyelem van. Ez a kudarc valójában Hende Csaba kudarca.

Én pont máshogy próbálom meg építeni a várost, és ha a pártpolitikusok nem is jönnek velük, jönnek sokan mások, akik mögöttük vannak, vagy az adott párt támogatását élvezi. Látják, hogy sokkal fontosabb egy közösséghez tartozni. Ugyan egy közösségen belül vannak különbségek, de ezeket tiszteletben kell tartani. Így tudunk együtt erősek lenni. 

Fotó: Farkas Bazsi

Aztán voltak sikereink a covid alatt, mentettünk életeket a szén monoxid érzékelőkkel. De persze nekünk az a dolgunk, hogy gondoskodjunk a városlakókról.

Nagy kudarcra nem emlékszem. Egészen biztosan voltak rossz döntéseink, bár ez a nagy számok törvénye. Hogy ha valaki sok döntést hoz abba óhatatlanul is belecsúszik, hogy rossz döntést hoz, ez része a folyamatnak. És aztán sokszor olyan dolgokkal is kell próbálkozni, amit az ember lát, hogy szinte biztosan nem fogja tudni megvalósítani. De próbálkozni kell, az utat végig kell járni.

Hogy ebben a ciklusban mit kell tennünk? Kezdenünk kell valamit a felgyorsult klímaváltozással. Szombathelyt fel kell készíteni erre. Amit most tudunk megtenni, azt most kell megtennünk, mert majd számon kérik 10-15 év múlva, hogy miért nem történt mindez meg. A feladat nem az, hogy megállítsuk a klímaváltozást, hiszen mindez csak helyben nem lehetséges. De fel tudjuk készíteni a várost a forró nyarakra, a szélsőséges természeti jelenségekre, hogy ezekre a lehető legjobban tudjon reagálni. Ezt láthatóvá is szeretném tenni, ennek nagyon sok komponense van, ebbe most nem is mennék bele, de ezt tartom az egyik legfontosabb feladatnak.

Azt mondja, hogy ennek lesznek látható jelei. Ez konkrétan azt jelenti, hogy akár aszfaltot is hajlandóak lesznek feltörni?

Több új zöldfelület lesz, ez egészen biztos. Mostani nem zöldfelületek terhére. Ezzel a szemmel nézzük meg a város teljes felületét. Megnézzük a világban fellelhető példákat, és amit csak lehet adaptálni fogunk Szombathelyre. Erőforrásokat akarunk ebbe az irányba vinni.

A másik az egészség. Ebben is elég sokat tudunk tenni önkormányzati szinten. Hogy milyen az étkezési kultúránk, hogy mennyi energiát fordítunk a megelőzésre, szűrővizsgálatokra, erre hatással tudunk lenni. Egy városban szerintem dolga van ezzel a vezetésnek. Ez egyelőre még csak gondolatban van meg, de szeretnék egy programot erre kidolgozni.

Nálunk a hivatalban már ebben a ciklusban is működött, hogy ha valaki szűrővizsgálatra ment el, akkor azért kapott szabadnapot. Volt, hogy ennek köszönhetően derült ki éppen időben egy betegség. Ha időben lépünk, akkor életet tudunk hosszabbítani és életminőséget tudunk javítani. 

Az egészséges táplálkozás, a mozgás népszerűsítése is dolga egy közösségnek, és nem csak az, hogy betonból öntsünk épületeket. De persze az ígért útfelújításokat meg fogjuk valósítani.

Ezt jó is, hogy mondja, hol tart ez a projekt?

Itt van egy uniós, egy kormány, és egy önkormányzati kötelezettség. Egyelőre mindenben határidőben vagyunk, bár kicsit félünk tőle, hogy a nemrég bevezetett központosított közbeszerzés hátráltatni fogja a folyamatot. 

Most, hogy minden körzetet megnyertünk, minden körzetre van is felelősségünk, semmiféle kibúvót nem engedhetünk meg magunknak. Első sorban a városérdeket nézzük, vagyis melyek azok a nagy forgalmat bonyolító, nagyon elhasznált utak, amik nem egy körzethez köthetőek csak. Meg persze vannak azok a kisebb utak, amik régi adósságaink egy-egy körzetben. Az útfelújítási program meg is van, a megfelelő időben bekerül a közgyűlés elé. Az érkező 8 és fél milliárd forintot egészítik majd ki a saját pénzből tervezett plusz felújítások.

De, hogy konkrétumot is mondjak. A Markusovszky utcát én már régen felújítottam volna, mert sokak által használt és rossz állapotban lévő útról beszélünk. Csakhogy van az úton egy híd is. A kettőt együtt fogjuk felújítani uniós forrásból.

Ha már a pénznél tartunk. Nyáron bejelentette a kormány, hogy plusz pénzt von el Pakstól. Szombathelytől idén 3 milliárd 500 millió forintot vontak el. Foglalkoztatja, hogy mi lesz akkor, ha ez az összeg drasztikusan tovább növekszik?

2025-ben ez az összeg már 4 milliárd 200 millió lesz, ez már most látszik. Ha ez ennél még nagyobb lesz, akkor kell B,C,D tervet készíteni. Egyelőre emiatt még nyugodtan alszok, mert én azt gondolom, hogy a problémát akkor kell megoldani, amikor az előjön. Azért azt feltérképeztem, hogyha egy ilyen helyzet előállna, akkor milyen lehetőségeink lennének.

Két dolgot látni kell már most. Az ország gazdasági helyzete miatt egészen biztosan újabb terhek kerülnek az önkormányzatokra. A másik pedig, hogy a visszaeső fogyasztás miatt a nagy cégeink nem fognak tudni olyan mértékű iparűzési adót fizetni mint korábban.

Nem terveztük túl a bevételt, nagyjából a jövő hónapban ki fog derülni, hogy mennyi pénz folyik be ténylegesen a város kasszájába. Tudok olyan cégről, amelyiknek idén kicsit jobban ment, de olyanról is, amelyiknek nem.

Sokszor találják meg a városvezetést olyan jelenségekkel, amihez semmi köze nincsen az önkormányzatnak. Kiskereskedelmi egységek bezárása, patakmedrek le, pontosabban le nem kaszálása és hosszasan lehetne sorolni még. Mi az, ami igazán bosszanja ilyenkor?

Ezek ellen tettekkel tud tenni az ember. Például, hogy sok esetben ott is lekaszáljuk a gazt, ami nem is a mi területünk. Persze a városlakóknak nem is kell azt tudni, hogy melyik területért ki a felelős, ők azt látják, hogy rendezetlen és szóvá teszik. Hasonló volt a helyzet a városon belül található körforgalmakkal. Korábban megoszlottak volt, hogy az önkormányzathoz tartoztak volt, hogy a Közúthoz. Elkértük az összes üzemeltetését. Most látszik is, hogy mindegyik virágos, rendezett. 

De arra, hogy melyik étterem, vagy üzlet zár be semmi ráhatásunk nincsen. Vagy arra sem, hogy mennyire drágulnak meg az élelmiszerek, mert végülis ugyanarról beszélünk. Ha drága az alapanyag, akkor az éttermek is drágábban tudják adni az ételeiket, amiket az emberek nem fognak tudni kifizetni, így bezárnak. Az ország gazdasági helyzetének kell jobbnak lennie. 

Én azt gondolom, hogy mindenki csinálja a saját dolgát. És aztán az emberek a választáskor ítéletet mondanak a teljesítményről. Szerintem mi jól csináltuk a dolgunkat, mert ha nem, akkor a Fidesz kapott volna 66%-ot, és nem mi.

Felsőcsatári gyermektábor?

Valamivel ma már jobb a helyzet, mint korábban, az épület ugyanis látogatható. Mi betettük volna a szombathelyi TOP + programba, csak hogy  mivel nem Szombathely területén van, így mi nem tehetjük be. A megye azonban pályázhat vele a TOP+ programba. A megyének kellene ebben lépnie. Az, hogy mint AGORA, vagy én mint magánember tettem bele pénzt, hogy a gyerekek táborozhassanak csak tüneti kezelés. 

Akkora összeget sajnos nem tud a város önerőből beletenni, hogy az épület teljes felújítása megtörténjen, erre ugyanis nem elég a költségvetésünk. De ez a ciklus nem érhet véget úgy, hogy ez ne rendeződjön valamilyen módon. Akár úgy, hogy egyezkedünk a megyével, mi megcsináltunk valamit a TOP + programból, ami nekik fontos, ők pedig pályáznak a gyermeküdülő felújítására.

Beszélhetünk 2026-ról? 

Mi most a saját dolgunkat csináljuk. Megalapítjuk az új közgyűlést, elindulunk. Nekünk együtt kell működnünk a mindenkori kormánnyal, már amennyire az engedi. Én egészen biztosan nem fogok indulni parlamenti képviselő-jelöltként. Ezt fontos leszögezni, mert megkeresés már eddig is volt, és biztosan ezután is lesz. Csak az a szavazat, amit én kaptam júniusban, az a falvakkal együtt is parlamenti mandátumot jelentene.

Soha senki nem kapott annyi szavazatot a városban, mint én. Magasabb részvételi arány mellett sem. Ez predesztinálna arra, hogy induljak az országgyűlési választáson, de  azt gondolom, hogy a voksok annak szóltak,  folytassam a polgármesteri munkát. 

Azt gondolom, hogy ha valaki eséllyel akar indulni a kormányzó párttal szemben, akkor mindenkinek a támogatását maga mögött kell tudnia. A legesélyesebb jelöltnek kell indulnia, én ezen leszek.

Ezt befolyásolja valamennyire az, hogy Czeglédy Csaba a napokban bejelentette, hogy jelölt lesz?

Nem befolyásolja. Számomra természetes, hogy ismét megpróbálja az, aki 2022-ben az országban az egyik legjobb eredményt hozta. A 106 egyéni körzet közül benne volt az első 10-ben. Meglátjuk, hogy helyben kinek lesz még ambíciója.Ha többen is lesznek, akik esetleg elindulnának, előválasztás dönthet közöttük..

Korábban úgy nyilatkozott, hogy két polgármesteri ciklusra tervez. Ezután a mindent elsöprő győzelem után is maradt az elhatározás?

Igen,10 év alatt meg lehet mutatni, hogy az ember mit tud. Persze egyelőre még nem látom a második ciklust, de ha csak nem lesz olyan helyzet, mondjuk újra egy kovid járvány vagy hasonló veszélyhelyzet, ahol úgy érezném, hogy azzal, hogy nem indulok ismét polgármesternek, akkor cserben hagyom a városom, akkor igen, én ennek a ciklusnak a végéig tervezek.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hivatalba lépett Győr új polgármestere

Pintér Bence az átláthatóság megteremtését tűzte ki célul.

Egy kiskorú kislányt vágtak meg Jánosházán a helyközi autóbuszjáraton

Vádat emeltek az elkövető, fiatalkorú férfival szemben.

Közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket találtak a pénzügyőrök egy győri piacon

A közlemény szerint rutinellenőrzésen akadt fenn egy 23 éves férfi, aki egyebek között boxert, ólmosbotot, bozótvágót, pillangó- és rugóskést kínált a vásárlóknak.

Vas megyében a szombathelyi Együtt Olivérért Alapítvány kapta idén a legnagyobb összeget a felajánlott adó 1%-ból 

Egyetlen állatvédő egyesület fért be az egészségügyi alapítványok közé a top 5-be.

Kamu károkkal csalt ki 30 millió forintot biztosítóktól egy szombathelyi férfi

Esetenként 500 ezer és 14 millió forint közötti kártérítéseket igényelt.

Két és fél év alatt közel hétmillió forintot sikkasztott egy Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzati ügyintéző

Az összegeket részben kivette a házipénztárból, részben levette a település bankszámlájáról.

A megfelelő árnyékolástechnika kiválasztása

Az elmúlt hónapok kifejezetten meleg napjai, hetei megmutatták, hogy a megfelelő árnyékolástechnika használatára minden otthonban szükség van. A hírek is tele voltak azzal, hogy naponta dőltek meg a melegrekordok. A jövő sem sejtet derűsebb képet, ennél csak melegebb nyarakra számíthatunk.

Ezért éri meg a fotónyomtatás – fotókönyv készítéssel együtt

Akár a fotónyomtatás, akár a fotókönyv elkészítése remek lehetőség arra, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk, vagy éppen egy maradandó emléket készítsünk. Azonban a fotókönyvvel együtt egy vászonképet is tervezhetünk, amiről még egy kicsit később beszélünk.

A győri Fidesz újabb elképesztő húzása: ellehetetlenítik a város működését

Pintér Bence győri polgármester szerint Fidesz úgy alakítja át a város működtetésének szabályait, mintha egy kistelepülésről beszélnénk, nem pedig egy megyeszékhelyről.

Látványos megjelenés minden rendezvényen: a tökéletes roll-up titkai

A marketing világában egyetlen sikeres rendezvény, kiállítás vagy promóciós esemény sem képzelhető el anélkül, hogy a márkánkat ne képviselnénk egyedi, látványos eszközökkel. Az egyik ilyen hatékony és népszerű megoldás a roll-up, amely egyszerűsége és hordozhatósága miatt ideális megoldást jelent a figyelem felkeltésére.

Zöld Minősítést nyert az AGORA Savaria

A díjat azok a szolgáltatók kaphatják meg, akik teljesítik a minimum követelményeket.

Összeverekedtek két szomszéd Szentgotthárdon

A közös udvaron mérkőztek meg.

Rekordot döntött a vonulásra összegyűlt kék vércsék száma a Kárpát-medencében

11 ezer 751 éjszakázó kék vércsét számoltak 49 különböző helyen.

Áldozatsegítő Központ nyílt Győrben

Az áldozatok 20-25 százaléka, vagyis minden negyedik-ötödik ember jut el az áldozatsegítő központokba.

Régi álmunkat válthatjuk valóra egy gondozásmentes kerítés megépítésével

Talán éppen most is azon gondolkodnak páran, hogy miért kell ennyit foglalkozni a kerítések felújításával, javítgatásával. Elképzelhető, hogy akár évente is újra kell csiszolni és festeni. 

Behajtott a vasúti átjáróba a 8-as úton egy külföldi sofőr, letörte a sorompót

A járási ügyészség a vádlottal szemben közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta.