Te gondoltál már a nyugdíjas éveidre?

ugytudjuk.hu 2024-09-03 16:10:00
Bár a hírekben időről időre foglalkoznak a nyugdíjrendszerrel, illetve annak problematikájával, a legtöbb ember addig nem foglalkozik vele, amíg a saját bőrén meg nem érzi a rendszer hátulütőit.

És akkor még nem is szaladtunk előre az időben, hiszen hazánk népességének az elöregedésével együtt jár az is, hogy a majdani nyugdíjasokra sokkal kevesebb aktív korú jut. Ez persze tovább gyengíti az amúgy is ingatag lábakon álló rendszert.

Éppen ezért hatványozottan lényeges, hogy az öngondoskodás égisze alatt elkezdj mihamarabb megtakarításokat felhalmozni, akár nyugdíj előtakarékossági számla formájában, amely majd kényelmesen ki tudja egészíteni az államtól kapott nyugdíjat. Csak így lesz majd lehetséges az, hogy a pihenéssel töltött éveid alatt is tisztességes életszínvonalat tudj biztosítani magadnak.

De milyen formát válassz?

Ha megnézed a Bankmonitor állami nyugdíjkalkulátorát, akkor bizony a legtöbb esetben elfehéredett arccal kezdesz el azon agyalni, hogy hogyan is fogsz tudni ennyi pénzből megélni. Az életkorod, a nettó jövedelmed és a legmagasabb iskolai végzettséged megadásával egy hozzávetőleges kalkulációt tudsz végezni. Természetesen ez nem kőbe vésett szám lesz, hiszen az évek során rengeteg tényező változhat, de azért egy kiindulási alapnak nem rossz.

Az egyik megtakarítási forma, amely jelenleg viszonylag kevés embert képes megszólítani, az a nyugdíj előtakarékossági számla, éppen ezért mai cikkünkben ezt a lehetőséget vesszük górcső alá. Tesszük mindezt azért, mert komoly változást állt be ennél a megtakarítási típusnál, így akár több ember számára is érdekes lehet.

Mi is az a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ), és hogy működik?

A korábbiakkal ellentétben már az Államkincstárnál is lehet ilyen jellegű számlát nyitni, ám a többi szolgáltatóval (bankokkal, befektetési szolgáltatókkal) ellentétben itt állampapírokba lehet befektetni, ami mint tudjuk, meglehetősen biztos módja a pénz értékének megtartásának, sőt, akár növelésének is.

Amit fontos még kiemelni, hogy az államkincstári NYESZ teljes mértékben díjmentes, így ez egy további vonzó tényezőt jelent azoknak, akik idős korukat nem szeretnék a véletlenre bízni!

Az állampapír mint olyan biztonságos döntés, mentes a kamatadótól, és magas hozamot hozhat, továbbá kiszámítható is – nem csoda, ha egyre nagyobb népszerűségnek kezd örvendeni. A néhány kattintással nyitható számla megnyitását követően, ha tíz adóév után válsz nyugdíjjogosulttá, akkor adómentesen jutsz a pénzedhez, a köztes időben pedig még személyi jövedelemadó-visszatérítés is üti a markodat – méghozzá a lehető legtöbb –, amennyiben kb. 40.000 Ft-nyi összeget megtakarítasz havonta.

Ne halogasd a kezdést!

Bár talán fiatalon nem tűnik olyan égetőnek a kérdés , ám ha a fentebbi számolgatást időben megkezded, akkor gondos tervezéssel akár azt is meg tudod ugrani, hogy a nyugdíjas éveidben akár havi 100.000 Ft pluszt elő tudj teremteni magadnak a megtakarításodnak hála.

Minél hamarabb állsz neki megtakarítani, annál nagyobb gondtalansággal és önfeledtséggel várhatod a nyugdíjas éveket. Ahhoz azonban, hogy ez valóban így legyen, szükséged lesz egy kiváló megtakarításra, amit a Bankmonitor segítségével könnyen ki is tudsz választani!

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.