Országos ipartörténeti konferenciát tartanak Győrben

ugytudjuk.hu 2024-08-16 16:02:19
Az eseményt a Győri Ipartörténeti Alapítvány szervezi.

Országos Ipartörténeti Konferenciát rendeznek Győrben – adta hírül a GyőrPlusz. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarába, szeptember 19-20-ára meghirdetett program előadásai az ipartörténet-írás módszertanával, a kutatás lehetséges forrásainak számbavételével, az ipari emlékek mentésének, megőrzésének kérdésével, a hagyományos és virtuális értékmentés problematikájával foglalkoznak.

A projekt a GyMS Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott Győri Ipartörténeti Alapítvány szervezésében és finanszírozásában valósul meg. A részvételi díja: 20 000 forint/fő, a napijegy: 12 000 forint/fő.

ELŐADÁSOK

szeptember 19., csütörtök

10:30 Köszöntők

11:00 Az ipartörténetírás helyzete, múltja, jelene
Dr. Germuska Pál DsC, történész
Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala

11:45 A nyugati technológia import szerepe az Ikarus vállalat történetében 1949-1971 között
Bódy Zsombor DsC, történész, egyetemi tanár,
ELTE Társadalomtudományi Kar, Szociológiai Intézet

12:10 A malomipar jelentősége Budapest ipartörténetében, 19-20. század
Klement Judit PhD, dr. habil., történész, egyetemi docens,
ELTE BTK, HUN-REN BTK Történettudományi Intézet

12:35 Hozzászólások

12:50 Szünet

13:30 A Magyar Államvasutak újjáépítésének ipari aspektusai (1945-1949)
Péterffy Gergely Pál PhD, történész MAV Archívum

13:55 Felemelkedés és hanyatlás? A Csepel – RÁBA járműipari kapcsolatok viszontagságai az 1960-évek közepétől
Kiss András PhD főlevéltáros, osztályvezető
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztály

14:20 A győri vasútijármű-gyártás kiemelkedő alkotásai (1897-1980)
Dr. Lovász György okl. közlekedésmérnök

14:45 Bemutatkozik a Győri Ipartörténeti Alapítvány
Mennyeiné Várszegi Judit kurátor
Győri Ipartörténeti Alapítvány

15:10 A győri Richards-gyár építészeti értékei és védelmének lehetőségei
Dr. Veöreös András, tanszékvezető egyetemi docens
Széchenyi István Egyetem

15:35 Hozzászólások
 

SZABADIDŐS PROGRAMOK

16:20 Látogatás a Rába NyRt. Technológiai Centrumába
A cégtörténeti kiállítás látványos módon nyújt betekintést a 127 éves vállalat múltjába

18:00 Győri városnéző sétahajózás a Mosoni-Dunán és a Rábán
A résztvevők idegenvezetéssel különleges nézőpontból fedezhetik fel a város nevezetességeit.

A szabadidős programokat a részvételi díj tartalmazza.


ELŐADÁSOK

szeptember 20., péntek

09:00 Kultúrgyárak, felhagyott ipari épületek, mint kulturális színterek
Varga Piroska DLA egyetemi adjunktus
Széchenyi István Egyetem

09:45 Hozzászólások

10:00 Szünet

10:30 A Graboplast felemelkedése a 20. század második felében
Jancsó Péter igazgatósági elnök
Graboplast Zrt.

10:55 Az ipartörténet-írás néhány módszertani kérdése Honvári János, CsC, habilitált doktor, professor emeritus

11:20 Az iskola és a Győri Ipartörténeti Alapítvány között létrejött partnerségi együttműködés eredményei
Gasparek Ildikó szakirányú oktatásért felelős igazgatóhelyettes
Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum

11:40 Antik belsőégésű meghajtógépek— stabil motorok — magángyűjteménye Dunaszegen
Dr. Papp Zoltán okl. bányamérnök, a miskolci és a győri egyetem tiszteletbeli gépészmérnöke, ny. egyetemi docens
Széchenyi István Egyetem

12:05 Hozzászólások

12:20 A konferencia ajánlásának ismertetése

Szólj hozzá!

Az e-rolleres, a gyalogos és kerékpáros közlekedés áll az idei Biztonság Hete középpontjában

Az év első hat hónapjában 319, személyi sérüléssel is járó baleset okozói vagy elszenvedői voltak az e-rollereket használók.

A paleo étrend hatása a testünkre

Az életmódváltás sosem egyszerű, sokszor még a legkisebb változtatásokat is nehéz beépíteni a mindennapokba, ha már egy sok éve megszokott rutint próbálunk elhagyni vagy teljesen felváltani egy másikkal. A legnehezebb a modern étkezést átalakítani és egy egészséges alternatívára váltani.

Tízedannyi mikroműanyag van a Balatonban, mint a Bodrogban

Ezer liternyi Balaton-vízben 21 mikroműanyag található, a Kis-Balatonban 7-8 körül van ez a szám, míg Magyarország egyik legszennyezettebb vizében, a Bodrogban 214,8 műanyagszemcsét számoltak össze a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatói.

Újból csökken az üzemanyagok ára

Azért még így se olcsó!

Akad olyan szeszes ital, ami sosem fog kimenni a divatból!

Az idők változnak, és az italok világában is markánsan megmutatkoznak különböző trendek, amelyek hatására egyes nedűk korábbi fénye elhalványul, míg mások szinte felragyognak az ismeretlenségből.

Egis Körmend: a begyűrűzött gazdasági válság miatt tovább csökkent a csapat költségvetése

Bebes polgármesternek hiába küldtünk kérdéseket a témában, egyelőre nem válaszolt. 

Új számon lehet elérni a győri kukás céget

A megszokott hívásfogadási időszakokban.

Amit a postai utánvétről tudni érdemes

Sajnos a hírekben és a közvetlen környezetünktől is gyakran hallhatunk olyan esetekről, amikor egy gondosan feladott csomag, aminek az ellenértékét a vásárló előre rendezte, nem érkezett meg a megadott címre vagy a kiválasztott csomagpontra.

Eső után köpönyeg

A Dunántúlon gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést.

Egy 33 éves férfit fogtak el a rendőrök Győrszabadhegyen, aki engedély nélkül vitt el Pannonhalmáról egy gépkocsit

Érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a kábítószer-gyorstesztje is pozitív eredményt mutatott.