Sikeres évadot zárt az idén 45 éves Győri Balett

Dömötör Gábor 2025-06-13 11:51:43
Működik az 5 éve kezdődött brand-építés.

Győr kulturális élete nem teljes a balett nélkül, de amit a város nevét viselő társulat az elmúlt 45 évben letett a színpadra, az világraszóló kuriózum. Az idei évben 160 előadáson, több, mint 35 ezer néző láthatta a magas szintű produkciókat. 

Az évadzáró társulati ülésen Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester köszöntötte a művészeket, és elmondta, hogy minden alkalommal örömmel és büszkeséggel ül be az előadásokra, majd gratulált a hazai és a külföldi sikerekhez. Az alpolgármester szerint az idén 45 éves társulatban az a lenyűgöző, hogy hagyománytisztelő, ugyanakkor mérhetetlenül innovatív karakter is egyben, így jó úton jár az idei évadban újra bizalmat kapott direktor. 

“Ez a hivatás teljes embert kíván, aki a balettnek szenteli az életét, az mindig balettos, éjjel-nappal. A társulat az elmúlt években kilépett a színház falai közül, gyereknek és felnőttnek egyaránt szól, de ami legfontosabb, hogy a balett emberközeli lett. Ez egy olyan szemléletet tükröz, ami kitekint a klasszikus balett szemszögéből. Így lehet generációkon át építkezni, így lehet a 45 éves hagyományt fenntartani, így lehet a digitális média zajban és gyorséttermi-kultúra közegben maradandót alkotni.” - tisztelgett a társulat előtt Kósa Roland. 

Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) kulturális tanácsnok emlékeztetett, hogy a város nyári programsorozatának egyik éke, a hamarosan kezdődő táncfesztivál egyben azt is jelenti, hogy nem ért véget teljesen az évad. “A balett átmenet a táncművészet és a sport között, ami egy szigorú, sok lemondással járó életvitelt jelent. Ami nem is igazi lemondás, hiszen a tánc, itt a Győri Balettben, mindenkinek a szenvedélye.” - dicsérte a táncosokat a képviselő, aki hozzátette, a város roppant büszke, hogy a társulat az elmúlt 45 évben a világ számos pontjára elvitte a ‘Győr’ nevet. Borsi Róbert emlékeztetett: a győri produktum világszínvonalú, amiért köszönet jár a mecénásoknak is, akiktől további támogatást kért. “A legfontosabb, hogy mindenki élvezze azt, amit csinál!” - zárta gondolatait. 

Velekei László a frissen, újra megválasztott direktor is kiemelte, hogy az évad korántsem ért véget, hiszen jövő héten premier és egy osakai vendégjáték vár rájuk. Fontosnak tartotta elmondani, hogy 5 éve, egy másfajta Győri Balettet kezdett el építeni, és úgy szeretett volna maradandót alkotni, hogy egy ódivatú társulatot épít. Az igazgató hozzátette, ahhoz, hogy értékesítésben is választ tudjanak adni a változó világ kérdéseire, brandben kellett gondolkodniuk. Ez úgy tűnik, hogy sikerült, hiszen a MÜPA, a fővárosi Opera után, a Győri Balett a legértékesebb turisztikai brand Magyarországon.  

Veleki László elmondta, ahhoz, hogy ez sikerüljön, ritmust kellett váltani, ki kellett lépni a klasszikus kőszínházi keretek közül. Győrben egy értő, velük együtt lélegző közönség elvárásainak kell megfelelni, korosztálytól függetlenül, a nagyvilágban pedig bárhol vendégszerepeltek, mindenhol hangos ováció kísérte a fellépéseket. Kiemelte ugyanakkor, hogy a 45. jubileumi évad lokálpatrióta kellett, hogy legyen, ezzel tartoztak a városnak, és szerettek volna visszaadni valamit, azzal, hogy megmutatták a Győri Balett más oldalait is. 

“Az ‘ebédelj együtt egy táncossal’ nagy siker volt, ami megmutatta a táncosok érzékeny, intim oldalát, de podcast formában is találkozhatott a balettel a nagyérdemű. Sikeres a Matiné szombat, és a Mini balett, de egy szenior program létrehozásában is gondolkodunk, ami igazi tisztelgés lehet a korábbi táncosok előtt. Közönségből közösséget, közösségből közönséget szeretnénk teremteni!” - zárta gondolatait és az évadot a direktor.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Télikert és négyévszakos terasz: melyik illik jobban az Ön életmódjához?

Fontos már az elején tisztázni, amit sokan télikertként keresnek, arra ma gyakran egy modern négyévszakos terasz a korszerűbb megoldás.

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.