Újabb sárvári önkormányzati céggel kötött C.P. Portál szerződések kerültek elő

Farkas Bazsi 2024-07-10 19:00:19
A Városgondnokság irodáit is Varga Jenő cége takarítja, és a gondnokság által kezelt temetőkből is ez a Kft. szállítja el a szemetet.

Csakis közérdekű adat per indítása után, de végül megkaptuk azokat a szerződéseket, amiket a Sárvári Városgondnokság Nonprofit Kft. a C.P.Portállal kötött meg.

A C.P.Portállal több, korábbi cikkünkben is foglalkoztunk. A cég egyik tulajdonosa Varga Jenő, fideszes sárvári képviselő, tulajdonostársai családjának tagjai.

Ez a cég bérli azt a kamiont, amit a sárvári önkormányzat 2018-ban vásárolt. Az adásvételt követően, alig két hét múlva, pályáztatás nélkül vehette bérbe a járművet a C.P.Portál. A bérleti díj 80 ezer forint + ÁFA havonta, a felmerülő összes költséget a tulajdonos önkormányzat fizet meg. Eddig a műszaki vizsgákra, javíttatásokra, és kötelező biztosításokra összesen 3 millió 82 ezer 200 forintot fizetett ki a sárvári önkormányzat.

Ahogy arról is írtunk már, hogy a legutóbb megküldött dokumentumok szerint a Gyógyfürdő takarítását is ez a cég végezte. 2023.08.01-től a strandszezon befejezéséig 8 millió 734 ezer 499 forint + ÁFÁ-ért, a strandszerzon befejezésétől a strandszezon kezdetéig tartó időszakban pedig 7 millió 935 ezer 449 forint + ÁFA havidíjért takarítottak.

Az önkorkormányzati utcák takarítására kiírt közbeszerzést is a C.P. Portál Kft. nyerte el. 

Így 5 évig 150 millió 989 ezer 722 forintért ők végezhetik a közterületek takarítását, valamint 9 millió 295 ezer forint értékben havat lapátolhatnak és elvégezhetik a síkosságmentesítést.

A C.P. Portálnak nem csak a Gyógyfürdővel, de a Sárvári Sportfólió Kft-vel és a Városgondnokság Nkft.-vel is volt szerződése. Ezek mind önkormányzati cégek, így kérdéses, mennyire etikus egy olyan cégnek szerződniük, amelynek egyik tulajdonosa a városvezetéssel egyen színezetű önkormányzati képviselő.

A Sportfólió 2018-ban és 2019-ben is egy-egy évre kötöttek szerződést a C.P.Portál Kft-vel, a piac takarítására. 

A tarifa 30 ezer forint+ÁFA/alkalom volt. 

A létesítményt vasárnap és hétfőn kellett takarítania a Kft. munkatársainak, vagyis egy hónapban 8-9 alkalommal végeztek munkát, ami 240-270 ezer forint + ÁFA összköltséget jelentett a Sportfóliónak.

Legutóbb pedig az derült ki, hogy a Városgondnoksággal is leszerződött Varga Jenő cége. Az önkormányzati cég irodáinak takarítását jelenleg havi 265 ezer 575 forint + ÁFA havidíjért végzik el. 

Egy másik, 2019. január 1-én, szintén a Városgondnoksággal kötött szerződés alapján, a gondnokság által kezelt temetőkből a C.P. Portál Kft. szállítja el a hulladékot. Ez a legutóbbi módosítás szerint 29 ezer 360 forint + ÁFÁ-ba kerül fordulónként.  

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.