Havonta több millió forintért takarít a sárvári fideszes önkormányzati képviselő cége a Sárvári Gyógyfürdőben

Farkas Bazsi 2024-06-18 18:14:29
A városi piac takarítását is Varga Jenő Kft-je végezte.

Egyelőre rejtély, hogy miért kellett bírósági úton kiperelnie az Ugytudjuk.hu-nak azokat a szerződéseket, amelyeket a Sárvári Sportfólió Kft. 2018-ban, és 2019-ben kötött meg a C.P. Portál Kft.-vel. Az önkormányzati cég csakis a másodfokú bírósági ítéletben született kötelezés után volt hajlandó megküldeni a számunkra a kért dokumentumokat. Mindez egyébként több százezer forintos ügyvédi költség megfizetésével is járt a közpénzből működő cég terhére.

Az adatigénylés eredményeképpen megtudtuk, hogy 2018-ban és 2019-ben is egy-egy évre kötöttek szerződést a C.P.Portál Kft-vel, a piac takarítására. 

A tarifa 30 ezer forint+ÁFA/alkalom volt. 

A létesítményt vasárnap és hétfőn kellett takarítania a Kft. munkatársainak, vagyis egy hónapban 8-9 alkalommal végeztek munkát, ami 240-270 ezer forint + ÁFA összköltséget jelentett a Sportfóliónak.

Varga Jenő

Fotó: Sárvár Lendületben Facebook-oldal

Nem ez az egyetlen olyan a sárvári önkormányzathoz vagy önkormányzati céghez köthető munka, amit az a C.P. Portál Kft. végez el, amelynek egyik tulajdonosa Varga Jenő (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.

Varga egyébként már a 2018-ban megkötött szerződés idején is önkormányzati képviselő volt. 2019-ben és most, 2024-ben is mandátumot szerzett.

Sikeres cég

Az Ugytudjuk.hu nem egy esetben írt már korábban arról, hogy a C.P. Portál Kft. sorra kap megrendeléseket a sárvári önkormányzattól, vagy önkormányzati cégektől:

5 évig 150 millió 989 ezer 722 forintért ők végezhetik a sárvári közterületek takarítását, valamint 9 millió 295 ezer forint értékben havat lapátolhatnak és elvégezhetik a síkosságmentesítést.

A C.P. Portál Kft. bruttó 101 ezer 600 forintos havidíjon bérli azt a kamiont, amit a sárvári önkormányzat vásárolt meg. A felmerülő összes költséget az önkormányzat fizeti a jármű után.

Fürdőtakarításhoz és szauna javításhoz is értenek

Szintén közérdekű adatigényléssel tudtuk meg, hogy a C.P. Portál Kft. a Sárvári Gyógyfürdő Kft.-től is elég sok megbízást kapott.

2019-ben az egész éves éjszakai takarításra kötöttek szerződést, amiért május 1-től szeptember 30-ig 5 millió 373 ezer forint +ÁFA összeget fizetett ki havonta a fürdő. Október 1-től április 30-ig pedig 4 millió 866 ezer forint + ÁFA havidíjat fizettek ki. A fürdő hulladékgyűjtő konténereit 70 ezer forint + ÁFA díjért üríti ki. 

2020-ban ismét a C.P. Portált bízták meg az éjszakai  takarítással, ezért május 1-től szeptember 30-ig tartó 6 millió 71 ezer 500 forint + ÁFA havidíjat, október 1-től április 30-ig pedig 5 millió 498 ezer 500 forint + ÁFA havidíjat számláztak ki.

2022-ben megint csak az éjszakai takarításban már rutinos C.P. Portáltal szerződött a Sárvári Gyógyfürdő. A strandszezon kezdetétől a strandszezon befejezéséig tartó időszakban 7 millió 202 ezer 225 forint + ÁFA havidíjban,  strandszezon befejezésétől a strandszezon kezdetéig 6 millió 543 ezer 275 forint + ÁFA havidíjban egyeztek meg a felek.

2023-ban ismét csak a C.P. Portál takarított a fürdőben (éjszakai takarítás) akkor strandszezon kezdetéig 7 millió 557 ezer 570 forint + ÁFA havidíjat fizettek ki neki, a  strandszezon kezdetétől 2023.06.30-ig pedig  8 millió 318 ezer 570 forint + ÁFA havidíjban állapodtak meg. Ebben az évben a konténereket 85 ezer forint + ÁFA áron ürítették ki alkalmanként.

De tavaly nem ez volt az egyetlen takarítás a fürdő területén, amit a C.P. Portál végzett el. Az óriáscsúszdák takarításáért  - amit emelőkosaras géppel végeztek el - 490 ezer forint + ÁFÁ-t számoltak fel.

A kalandmedencét 205 ezer forint + ÁFÁ-ért tiszították ki.

A strandmedencét 495 ezer forint ÁFÁ-ért kosztalanították.

A kültéri hullámmedencét 300 ezer forint + ÁFÁ-ért tisztították ki.

2023 augusztusában aztán újabb szerződést kötöttek. 2023.08.01-től a strandszezon befejezéséig 8 millió 734 ezer 499 forint + ÁFÁ-ért, a strandszerzon befejezésétől a strandszezon kezdetéig tartó időszakban pedig 7 millió 935 ezer 449 forint + ÁFA havidíjért takarít a C.P. Portál.

2019-ben a fürdő finn szaunáját javította meg a cég. Ezért 2 millió 383 ezer forint + ÁFÁt fizettek ki nekik.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.

Győri az ország idei második legjobb közutas gépkezelője

Benis Martin így is ott lesz a nemzetközi megmérettetésen.

4 milliárd 400 millió forintból újulnak meg az utak Győrben

Több városrészben, egymással párhuzamosan folyik a munka. 

Állami kitüntetést vehetett át Benke Éva

Az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense magas színvonalú munkáját ismerték el.

Kiszínezhető tornazsákot és tanszercsomagot kapnak az elsősök Győrben

A város idén saját költségvetéséből 8 millió forintot különített el erre a célra.

Egyedi matricakészítés prémiumminőségben

Egy gondosan megtervezett és kiváló minőségben elkészített matrica nem pusztán információt nyújt, hanem egyedi márkaélményt is kínál.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Ágh Ernőt

Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe miatt részesül elismerésben a szombathelyi önkormányzati képviselő.

Szombaton Szombathelyre érkezhet Magyar Péter

Az biztos, hogy Vas megyét célozza meg.

Ritka égi jelenség lesz megfigyelhető szerda hajnalban

Három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz augusztus 20-án hajnalban.

50 millió forintba kerülne Ondódra egy új ravatalozó, ennyi pénze azonban egész évre nincs a falunak

A veszélyessé vált épületet a hétvégén társadalmi munkában bontják el. A téglákat lepucolják és az iskolában hasznosítják újra.