Most a győri Városháza folyosóján lépett meg Pintér Bence elől a GYHG vezérigazgatója

ugytudjuk.hu 2024-05-24 17:19:24
Legutóbb az irodában bújkálva rendőrt hívott, de most sem vette át a Kúria ítéletét.

A győri Városháza folyosóján kísérelte meg átadni a Kúria GYHG-ra vonatkozó ítéletét Pintér Bence, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje Nagy Csabának, a cég vezérigazgatójának.

A vezérigazgató nem vette át az iratot, azt kérte, hogy postán küldjék azt el a cégnek. Közben elismerte, hogy még mindig nem küldték el a közadatokat, amelyeket a Kúria ítélete szerint ki kellene adniuk, majd távozott. Pintér Bence azt mondta, hogy legközelebb Dézsi Csaba Andrást fogják keresni az irattal.

Mint ismeretes, januárban egy év pereskedés után az önkormányzati tulajdonú kukás céggel, a GYHG-vel szemben Pintér Bence által indított közadatperben kimondta a Kúria, hogy a cégnek ki kell adnia alvállalkozóik listáját. El kell árulniuk, hogy mely cégnek, milyen munkára és mennyi pénzt fizettek ki adóforintjainkból 2021-ben és 2022-ben.

A GYHG azonban a kúriai döntés ellenére sem hajlandó ezt elárulni. Ezért Pintér Bence április elején odament a cég telephelyére, hogy személyesen juttassa el az ítéletet. Nagy Csaba akkor nem jött ki az épületből, hanem rendőrt hívott, akik kivezették a polgármesterjelöltet a cég területéről. Később Dézsi Csaba András sem vette át az iratot a polgármesterjelölttől.

A hét elején Pintér Bence sajtótájékoztatón mutatta be, hogy a 2020-ban és 2021-ben a később csőd szélére kerülő GYHG-ból kiáramló százmilliók hogyan kerültek olyan cégekhez, amelyek aztán az áfacsaló tatabányai cégtemetőben végezték; illetve fideszes győri politikusok, például Antal Imre és Borsi Róbert cégeihez.

Pintér Bence azt mondta: megválasztása esetén polgármesterként el fogja rendelni, hogy minden önkormányzati cég tegye ki az internetre a szerződéseket, amiket kötött. „A korrupció kisöprésével megspórolt pénzt pedig az óvónők béremelésére, az utak rendberakására, a színház felújítására fogjuk költeni.”

Szólj hozzá!

Simon Attila: Nem én fúrtam meg Vígh Ferencet

Szurkolói pletykákra regált a labdarúgó edző.

Járműveket szanál a Győr-Szol 

Ha seprőgépet, öreg furgont, vagy konténerszállító-teherautót venne, most licitálhat!

Az airsoft és a szükséges felszerelések

Az airsoft egy izgalmas, taktikai csapatsport, amely az elmúlt évtizedekben világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert.

Magyar–osztrák nyugdíjtanácsadó napokat szervez a Magyar Államkincstár Győrben és Szombathelyen

A rendezvények specialitása, hogy a kihelyezett ügyfélszolgálatokon egyszerre vannak jelen mindkét ország nyugdíjügyintézői, akik segítenek az igénylésben, a jogosultsággal kapcsolatos kérdésekben, és átveszik a szükséges dokumentumokat.

2:1-re legyőzte az ETO FC a Rapid Wien-t a Konferencia-liga play-off első körében

Mindegy mit írtak az osztrák lapok, nem volt ‘megoldása’ a győriek ellen a bécsi alakulatnak. 

21 millió forintból valósult meg több fejlesztés Győrszentivánon, a képviselői keretből

Új játszótér, buszmegálló és felújított óvoda is szerepel a listán.

980 ezer forintért árulják a Haladás NB II-es csapatának levetett mezeit

Ugyanennyi a kikiáltási ára a csapat megmaradt ajándéktárgyainak.

Mi befolyásolja az internetcsomag kiválasztását?

Biztosan te is gondolkodtál már azon, hogy milyen internetcsomag lenne a legjobb számodra.

A Március 15. téren mond beszédet szombaton Szombathelyen Magyar Péter

A nem hivatalos információk szerint 16 órától lehet meghallgatni a politikust.

Ellepték Szombathelyt a visszaváltó üveg gyűjtők

A város 15 pontján helyeztek ki ilyen szerkezeteket.