Az üzemeltetése szívesség a városnak, a pályázók szerint lehetetlen gazdaságosan működtetni - Minek kellett Körmendnek az Ökocentrum?

Farkas Bazsi 2024-05-07 08:40:47
Az Ugytudjuk.hu birtokába jutottak az első körös, tehát meghívásos, pályázati anyagok. Volt olyan pályázó, aki azt írta, az önkormányzat 5-7 millió forintos támogatása nélkül lehetetlen az Ökocentrumot életben tartani.

Régen volt akkora közéleti orkán Körmenden, mint amekkorát az Ökocentrum üzemeltetése vetett. Az üggyel már többször is foglalkozott az Ugytudjuk.hu, röviden:

  • A Széchenyi 2020 programban - vagyis eu-s forrásból - bruttó 578 millió 714 ezer 448 forintért építették újjá a körmendi Ökocentrumot.
  • Bár a városvezetés megtehette volna, a kivitelezés alatt nem írt ki közbeszerzést az üzemeltetésre.
  • Az épületet 2023 októberében szalagátvágással adták át a politikusok, üzemeltető azonban ekkor sem volt.
  • Az önkormányzat idén februárban meghívásos pályázaton három cégtől kért be anyagot. Üzemeltetőt nem tudott kiválasztani.
  • Nyílt pályázatot írtak ki, itt két induló volt.
  • A döntést a Batthyány Örökségvédelmi Központ fogja meghozni.

A nyílt pályázati anyagok kapcsán már született cikkünk. Az anyagokban szereplő ajánlatokat közzé is tettük, emiatt Bebes István (Fidesz-KDNP) körmendi polgármester azt mondta, rendőrségi feljelentést fog tenni, bár mi továbbra is tartjuk magunkat, hogy közadatokról volt szó.

Később egy szerkesztőségünknek adott interjúban Szabó Barna, a kormánypártok körmendi polgármesterjelöltje a következőt mondta el a Ökocentrum kapcsán:

(...) a vissza nem térítendő támogatás - amiből újjá lett építve az Ökocentrum - fejébe nagyon szigorú szabályokat írt ki az üzemeltetésre az állam, bármelyik pályázó is nyeri el végül az üzemeltetést felkötheti a gatyáját, és a városnak igen nagy szívességet tesz ha üzemeltetni fogja, ezekért az összegekért.

Szerkesztőségünk birtokába jutottak azok a pályázati anyagok, amiket meghívásos úton nyújtottak be a körmendi önkormányzathoz. Bár az anyagok között elég nagy eltérés van, szinte mindegyik megegyezik abban, hogy azt írják,

az önkormányzat támogatása nélkül lehetetlen az Ökocentrumot üzemeltetni.

Fotó: kormend.hu

Összesen három lehetséges üzemeltetőt hívtak meg még februárban: a többek között az egervári várkastélyt is üzemeltető Székedli Bertold egyéni vállalkozót, a lukácsházi, többek között a Gencsapáti Pünkösdi Vigasságokat is szervező Nyugat Produkció Kft., és a helyben ismert Alterába Szolgáltató Kft.

Székedli Bertold egyéni vállalkozó

Székedli ajánlata szerint 4 nagyobb programot szervezett volna, viszont a pályázata szerint nem fizetett volna bérleti díjat. Sőt azt is leírta az anyagban, hogy

az önkormányzat évi 5-7 millió forintos rendezvényi támogatása nélkül a létesítményt lehetetlen fenntartani. 

Megjegyezte, hogy ugyan pályázati követelmény volt a felsőfokú végzettséggel rendelkező turisztikai alkalmazott, ám a Székedli véleménye szerint egy ilyen munkavállalót 500 ezer forintos nettó fizetés alatt nem lehet találni, ezt a bért pedig lehetetlen kitermelni. 

Az Alterába Fesztivált helyszínként szívesen fogadom bérleti díj és büfé forgalom ellenében, örömmel tárgyalnék velük, mert az híres rendezvény - áll a pályázatban.

Egy évre közel 1 millió forint nyereséget prognosztizált. 

Nyugat Produkció Kft.

A cég június 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakban bruttó 38 ezer forint havi díjat ajánlott. Az ezen kívüli időszakban nem fizetne bérleti díjat.  

A pályázati anyagban a cég kiemeli, hogy

3 millió 700 ezer forintos önkormányzati támogatással számol

a rentábilis üzemeltetéshez, így közel 15 millió forintos főösszeggel számoltak, ami után nyereség nem maradna.

A pályázatuk szerint 3 nagy rendezvényt bonyolítottak volna.

Alterába Kft.

A cég 11 nagy rendezvényt szerepeltetett a pályázatában. 

Június 1. és szeptember 30. között bruttó havi 50 ezer 800 forintos bérleti díjat, míg október 1. és május 31. között bruttó 12 ezer 700 forintos havi díjat kínált.

Érdemes a fenti összegeket összevetni az Alterába nyílt pályázaton, áprilisban adott bérleti díj ajánlatával:

június 1-től - augusztus 31-ig bruttó 133 ezer 350 forint/hó
szeptember 1-től szeptember 30-ig bruttó 69 ezer 850 forint
október 1-től április 30-ig bruttó 31 ezer 750 forint/hó
május 1-től május 31-ig bruttó 69 ezer 850 forint.

Na de vissza a meghívásos pályázat anyagához! A pályázó szerint bérlő nélkül az önkormányzatnak 500-700 ezer forintjába kerülne havonta az Ökocentrum fenntartása. Vagyis véleménye szerint ez évente 6 és 8 millió 400 ezer forint terhet jelentene a körmendi önkormányzatnak.

A pályázó által felvázolt programok kiadás bevételi oldalait összevetve 3 millió 300 ezer forintos nyereséget prognosztizált, mindemellett azonban további éves 8 és fél millió forintos kiadás terhelné. A pályázó hangsúlyozta, hogy

nyertes pályázat esetén fontos lenne leülni a kiíróval, hogy milyen támogatási formákkal tudná segíteni a létesítmény működtetését.

Csak emlékeztetőül, a képviselő-testület végül a fenti anyagok mindegyikét lesöpörte az asztalról, és nyílt pályázatot írt ki. Bár a pályázatok felbontása körül merült fel szabálytalanság, azok végül mégis a testület elé kerültek. A testületi ülésen nem született döntés, azt az eredeti elképzelés szerint, a kiíró Batthyányi Örökségközpont vezetőjének, Böcskey Attilának kellene meghozni.

A kérdés pedig közben adja magát. Ha az Ökocentrum üzemeltetése szívesség a városnak, ha a pályázók szerint szinte lehetetlen az önkormányzat támogatása nélkül üzemeltetni, akkor minek kellett félmilliárd forintot elkölteni egy látványberuházás miatt, mondjuk néhány helyi utca újraaszfaltozása helyett? 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.