Vajon hogyan látják a színeket az állatok?

ugytudjuk.hu 2024-03-18 08:14:18
Abban biztosak lehetünk: nem úgy, mint mi.

Az állatok színlátásának kutatása mindig is érdekes és izgalmas területnek számított a tudományban – melyben nemrégiben áttörést ért el egy kutatócsoport. Cikkünkben bemutatjuk ezt a forradalmi technológiát és azt is, hogy milyen elméletek voltak régen a téma kapcsán.

Hamis színképek: a klasszikus módszerek és korlátjaik

A hagyományos módszerek során általában az emberek látását vetették össze az állatok látásával. Azonban ez a megközelítés korlátokba ütközik, hiszen minden állat más és más módon képes érzékelni a színeket. Ezt a problémát tűnik úgy, hogy orvosolta egy újonnan kifejlesztett módszer, melyről a Kutyabarát Magazin hírei között olvashatunk.

A hagyományos módszerek lényege, hogy általában a kutatók a színvakság elvét alkalmazzák az állatok színlátásának vizsgálatára. A különböző színekkel való kísérletezés közben megfigyelik, hogy az adott állat melyik színt képes megkülönböztetni, melyiket nem.

Azonban az ilyen típusú kísérleteknek is vannak korlátai, hiszen az emberek és az állatok látása teljesen eltérő lehet. Például, amíg az emberek a három alapszínt (piros, zöld, kék) érzékelik, addig például a méhek akár ezeken belül négyzeteket is meg tudnak különböztetni a virágokon. A kutyák pedig a barna, a kék és a sárga színeket képesek megkülönböztetni.

Új, úttörő módszerek a színlátás kutatásában 

De miben is úttörő ez az új kutatás? A leginkább abban, hogy többé nem csak meghatározó fényviszonyokkal és állóképek kialakításával működnek. A legújabb technológia abban forradalmi, hogy felosztják a fényt két kamera között. Az egyik a látható, a másik az UV-fényre érzékeny. Az UV-fényt egy optikai üvegből készült sugárelosztó veri vissza, de a látható fényt átengedi. Így egyszerre lehet rögzíteni a négy eltérő hullámhosszú tartomány fényét (zöld, vörös, kék, UV). 

E technológia mellett azonban voltak kísérletezések már az elektroretinográfia és a színkomponens analízissel is. Ezek a módszerek szintén lehetővé teszik a színérzékelés mechanizmusainak pontosabb megértését.

Egyre többet tudunk

A technológia fejlődésével az állatok színlátásának kutatása egyre pontosabbá válik. Ez egyben lehetőséget teremt arra, hogy később mindez a természetfilmekben is jobban átadhatóvá váljon. A különböző színérzékeken alapuló technikák lehetővé teszik számunkra, hogy közelebb kerüljünk a természet csodáihoz, és felfedezzük az állatok világát a szemünk számára láthatatlan részletekben is.

Az állatok színlátásának kutatása egy folyamatosan fejlődő terület, amely a technológia segítségével egyre több rejtélyt tár fel számunkra az állatok érzékelésének világából. E kutatások pedig új lehetőségeket nyitnak meg a természetfilmek és más tudományterületek számára is.

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.