A Belügyminisztérium is elengedte a kőszegi hajléktalanszállót

Farkas Bazsi 2023-12-06 18:55:00
30 ezer lakos alatt nem kötelező önkormányzati feladat az átmeneti szállás üzemeltetése. 15 embernek szűnik meg a hajléka.

Megszűnik Kőszegen a hajléktalanszálló - írtuk cikkünkben még november elején. A 15 főnek otthont adó szállás több okból hagy fel működésével. Az önkormányzatra jövőre az átmeneti szállás üzemeltetése 60 millió forintot terhelne. Ez pedig túl sok már a város költségvetésére nézve. Az intézményvezető azt is kiemelte, hogy a szálló jelenlegi 6 fős alkalmazotti létszáma hamarosan tovább csökken. A 4 főre zsugorodó személyzettel pedig lehetetlen lenne a 24 órás ellátás biztosítása.

Mivel a nappali melegedő nem szüntethető meg, így felmerült, hogy éjjeli menedéket üzemeltetne a Kőszegi Szociális Gondozási Központ. Azonban az éjjeli menedék üzemeltetéséhez újabb működési engedélyre lenne szükség, ez pedig hónapokig tartó procedúrával járna a hivatal szerint, valamint ugyanazt a személyzetet kell biztosítani, mint az átmeneti szállónak, és a bezárás egyik fő indoka a szakember, személyzet hiánya, így elvetették az ötletet.

A lakók többsége már több éve, évtizede él ebben az intézményben. Az előterjesztés szerint pedig az a megoldás születhet, hogy az önkormányzat lakásokat alakít ki a mostani ideiglenes szálló helyén, így albérleti díj fejében kínálnának lakhatást a hajléktalanoknak.

Hogy hogyan fordulhatott az elő, hogy a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb csoportja kerül veszélybe, azt Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselője kérdezte meg Pintér Sándor Belügyminisztertől. 

Hogyan a kőszegi helyzet hogyan fordulhatott elő? Értesültek-e arról, hogy finanszírozási nehézségek miatt szűnik meg egy olyan szociális intézmény, ami az egyik legkiszolgáltatottabb embertársainknak ad fedelet a fejük fölé? Tette-e lépéseket a Kormány annak érdekébe, hogy a hajléktalanszállás 2024 áprilisa után is üzemelhessen? Milyen eszközökkel próbál a Kormány harcolni a szociális ágazatban jelentkező munkaerőhiánnyal? Továbbá azt is kérdezném, hogy az elmúlt 5 évben, hány hajléktalanszállást kellett a kőszegihez hasonló indokok miatt bezárni? - írta a képviselő.

Pintér nevében Rétvári Bence, államtitkár válaszolt.

Rétvári arról ír, hogy míg 2010-ben az ágazatra 7 milliárd 500 millió forintot költöttek el, addig 2022-re ezt az összeget 6 milliárd 500 millió forinttal növelték meg. Terveik szerint 2024-ben ez az összeg 14 milliárd forintot fog kitenni.

Az államtitkár leszögezte, hogy a hajlék nélküli személyek ellátásának megszervezése és fenntartása a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény értelmében kötelezően ellátandó önkormányzati feladat, amely népességszámtól függő, differenciált feladatellátás jelent. A törvény rendelkezése alapján a harmincezer lélekszámot meghaladó településeken kötelező biztosítani hajléktalan személyek átmeneti elhelyezését nyújtó szolgáltatást. 

Figyelemmel a lakosságszámra, Kőszeg városában csak hajléktalan személyek nappali ellátását biztosító intézmény működtetése kötelező. 

Vagyis a BM széttárja a karját, mivel nem kötelező feladatról van szó, így az átmeneti szállás lakóit szélnek eresztik. 

A döntés értelmében 2024. április 30-án zár be az átmeneti szállás.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.