Döntött a Választási Bizottság: Itt vannak Szombathely új választókerületei

Farkas Bazsi 2023-11-13 16:38:00
12 lett a 14-ből. 

Ma délután ülésezett a Szombathelyi Választási Bizottság, ahol meghallgatták a Helyi Választási Iroda vezetőjét a kerületek átrajzolásának ügyében.

Mint arról már korábban több ízben az Ugytudjuk.hu beszámolt, mivel Szombathely lakosságszáma 75 ezer fő alá esett le, így csökken a képviselőtestület összetétele. A jelenlegi 21 főről 18-ra. Ez pedig azt jelenti, hogy a korábbi 14 választókerület helyett mindössze 12 lesz.

Károlyi Ákos, a Választási Iroda vezetője mai tájékoztatójában arról beszélt, hogy Szombathely választópolgárainak száma összesen 62 ezer 153 fő. A választókerületek határainak berajzolásánál pedig figyelni kell arra, hogy az egyes kerületek átlagosan 5179 főt foglaljanak magukba. Ettől +/- 15%-val lehet csupán eltérni. A minimum választói létszám így 4402 fő, a maximum pedig 5956.

Az új választási térkép megrajzolásának indoklásánál kitért arra, hogy a peremkerületekben lévő választókerületek egyértelműen nem szüntethető meg, így a “belvárosi” kerültek kerültek csökkentésre, bővítésre illetve megszüntetésére.

Az irodavezető javaslatát a bizottság meghallgatta, az a jogszabályi előírásoknak megfelelt, így azt el is fogadták.

A hirdetmény holnap került fel a szombathely.hu-ra, amely ellen 15 nap van fellebbezni, ezt követően emelkedik jogerőre.

Íme Szombathely új választókerületei:

Az Éljen Szombathely! Egyesület korábbi bejelentése alapján a következőképpen alakul a jelöltek és választókerületek a következőképpen alakulnak:

1. VK László Győző
2. VK Bokányi Adrienn
3. VK Horváth Attila
4. VK Horváth Soma
5. VK nem indít jelöltet az Egyesület, a független Czeglédy Csabát támogatják
6. VK Putz Attila
7. VK Lukács Dániel
8. VK Németh Ákos
9. VK Kelemen Krisztián
10. VK Tóth Kálmán
11. VK Szuhai Viktor
12. VK Gálffy Áron

A Fidesz-KDNP és más jelölő szervezet nem mutatta még be jelöltjeit. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.