Évi 134 millió biztos elmegy az önkormányzati cégvezetők és a városvezetők szolgálati autóinak bérlésére Győrben

Pintér Bence 2023-08-22 07:09:00
Adatigényléseink nyomán számos önkormányzati cég felrakta, hogy milyen autókat bérelnek, de azt nem akarják elárulni, hogy ki használhatja őket.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre!

Évi 130 millió forintba kerül a városvezetők, illetve a nagyobb győri önkormányzati cégek vezetőinek autóbérlése – derül ki a közérdekű adatigénylésünk nyomán frissen közzétett dokumentumokból.

Múlt héten számoltunk be róla, hogy a győri önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal 3,6 millió forintot költ havonta hat Audi bérlésére, amiből csak Dézsi Csaba András polgármester Audi A8 típusú autójáért havonta 930 ezer forintot fizetnek, és amelynek magáncélú használatáért a polgármester 29 ezer forintot fizet. Ugyanekkor arról is írtunk, hogy kikértük számos győri, önkormányzati tulajdonú cég és intézmény hasonló adatait.

Múlt hét végére aztán a legtöbb cég honlapjára felkerültek az általunk igényelt adatok, bár azt sehol sem árulták el, hogy ki használja a cégek, intézmények által bérelt autókat.

Itt szeretnénk leszögezni, hogy önmagában semmi ördögtől való nincs abban, hogy önkormányzati cégek a magáncégekhez hasonlóan autókat bérelnek akár specifikus munkákra, akár a cégvezetőknek – azonban fontos, hogy tisztán lássunk abban, hogyan költi el a város az adóforintokat, vajon valóban szükség van-e ennyi autóra, megéri-e bérelni, muszáj-e pont azokat a típusokat bérelni, amelyeket bérlik. Hogy ezt a közvélemény megállapíthassa, összegezzük az adatokat úgy, hogy ahol tudjuk, linkeljük a vonatkozó dokumentumokat is.

A GyőrPlusz vezérigazgatója, ifj. Knézy Jenő korábban a közpénzből kiadott fideszes propagandalapban illusztrációként is szerepelt a neki bérelt Skoda Kodiaq-kal. Mint a médiacég által közzétett anyagból kiderült, a sportiporter által használt autót áfával együtt havi 450 ezer forintért bérli a cég. Ezen felül egy Skoda Fabia és egy Volkswagen T-Roc bérléséről számolt be a cég, ezekért együtt még bruttó 340 ezer forintot fizet a cég.

Az is megnyugodhat, aki amiatt aggódott, hogy a cikkben a polgármester kabinetfőnökét, Endrődi Pétert nem sorolták azok közé, akiknek jár szolgálati autó, hiszen a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. vezetőjeként feltehetően neki bérelnek egy Audi A6-ost 644 ezer forintért havonta. Ennél a cégnél még bérelnek két Skoda SuperB-et és két Volkswagen Golfot, összesen bruttó 1 millió 341 ezer forintért.

A kukás cég, a GYHG számos munkagépet, teherautót, kukásautót birtokol és bérel, ezek közül az öt személyautót számoltuk össze: a három Skoda Octavia, a Suzuki Swift és az MG ZS bruttó bérleti díja havonta 1 millió 508 ezer forint. A GYHG az autók használatának szabályzatát is közzétette. A városüzemeltető Győr-Szol hasonlóan sokféle autót birtokol és bérel, személyautó az utóbbiak között nyolc darab van. Skodából két Kodiaq, három Octavia, egy Opel Insignia és két Suzuki Vitara. Ezekért összesen havonta bruttó 2 millió 531 ezer forintot fizet a cég. Ők a szabályzatot nem tették ki.

A Városrendészet egy Skoda Superbet bérel 376 ezer forintért – itt nem derül ki, hogy bruttó vagy nettó összegről van-e szó, az viszont igen, hogy a bérbeadó a városházi Audikhoz hasonlóan a CarmenRent Kft. Az összeg más önkormányzati cégek által bérelt hasonló autókat nézve nettó lehet, a valós ár tehát 478 ezer forint. A szabályzatot a honlapon nem leltük, de lapunknak megküldték: ebből kiderül, hogy kell fizetni a magáncélú használatért. Az Útkezelő is megosztotta a szabályzatot, valamint azt is, hogy saját tulajdonú autóik mellett egy Skoda Octaviat bérelnek bruttó 300 ezer forintért havonta. A Győr-Projekt egy táblázatot küldött, amiből az derült ki, hogy személyautót a cég nem bérel.

Az önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az általunk kérdezett cégek tehát összesen havi bruttó 11 millió 192 ezer forintért bérelnek személyautókat, ami évente tehát 134 millió forintjába kerül a városnak.

Persze lehet azt mondani, hogy ez a sok tízmilliárdos költségvetésű Győrben nem egy nagy összeg, és nominálisan igaz is. Amikor azonban tavaly hónapokig pénzszűkében volt a város, akkor a jelek szerint a spórolást nem ezen a fronton kezdték meg a város vezetői, hanem például úgy, hogy jól megnyirbálták az óvodáknak, óvónőknek adott juttatásokat. Például eltörölték az óvónők 10 millió forintos ruhapénzét.

A toplista

  • A legtöbb pénzbe Dézsi Csaba András polgármester autója kerül, az Audi A8, ez ugye 930 ezer forint;
  • a második helyen az áll, aki az Audi Q3-at használja – lehet akár polgármesteri főbiztos, Virág-Adorján Andrea, a jegyző, Nagyné Dr. László Edit, esetleg valamelyik alpolgármester –, amit a Polgármesteri Hivatal bérel 655 ezer forintért;
  • a harmadik helyre Dézsi kabinetfőnöke, a GYTP-t vezető Endrődi Péter futott be a 644 ezer forintért bérelt Audi A6-ossal – már ha ő használja az autót –;
  • a negyedik helyen a Győr-Szolnál 608 ezerért bérelt Kodiaq áll, ami talán a céget vezető Prédl Antal használatában van;
  • aztán jönnek a megosztott ötödik helyre valószínűleg alpolgármesterek a valamivel olcsóbb, havi 525 ezer forintos A6-osokkal;
  • őket pedig a Városrendészet (478 ezer) és a GyőrPlusz által (450 ezer) bérelt autók követik – első esetben nem tudjuk, pontosan ki használja az autót, utóbbi esetben ifj. Knézy Jenő.

A cégek egy része egyelőre nem küldte meg az autók használatára vonatkozó belső szabályzatot, azt pedig senki sem akart elárulni, hogy pontosan kik használhatják ezeket az autókat. Ezekre még rá fogunk újra kérdezni.

Iratkozz fel te is a Győr filter nélkül hírlevélre, ahol ez az írás először megjelent! Kövesd a Befejezetlen Győrt a TikTokon! Csatlakozz Győr egyetlen szabad fórumához, a 32 ezer tagot számláló Győr összefog csoporthoz!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.

Valódi biztonságérzet költséghatékonyan: álriasztók és álkamerák szerepe

A mai világban egyre inkább szükségünk van arra, hogy otthonunkat és egyéb ingatlanjainkat nagyobb biztonságban tudjuk.

Nyilvános Orbán Viktor kötcsei beszéde, amiben öt hónap után megfejtette a választási vereség okait: mindenki összeesküdött ellenük, most pedig harcolni kell!

A volt miniszterelnök még mindig Brüsszelről, külföldi titkosszolgálatokról, és a Soros-hálózatról regélt – arról már jóval kevesebb szó esett, hogy neki személyesen mi köze volt a Fidesz földrengésszerű vereségéhez.

Zajlik az Európai Mobilitási Hét - mindeközben megérkezett Győr első kerékpáros lábtámasza

A Baross út és a Szent István út kereszteződésében már a nyeregből sem kell leszállni a pirosnál, szeptember 22-ig pedig több programmal várják a győrieket.

Megszünteti a kormány a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncessziót – a miniszterelnök üzent a yachtozó, pezsgőző bűnözőknek is: az általuk okozott kár megtérítése enyhítő körülmény lesz

A kormány szerint a 35 évre kötött szerződés több mint 23 ezer milliárd forintot érint, az állam pedig lényegesen olcsóbban tudná működtetni az autópályákat.

November végéig érkezik az iskolakezdési támogatás második, 50 ezer forintos része

Az utalványokat jövő március közepéig lehet majd felhasználni.

Kiállítás, koncert, sport és városnézés – mutatjuk, mit lehet csinálni a hétvégén Győrben

Picasso-grafikák, színház, családi sportprogramok, hajózás és különleges városi séták is várják a győrieket szeptember 18. és 20. között.

Az Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman: azt tisztáznák, alapvető jog-e mindenhol a készpénzes fizetés

Egyre több üzletben, rendezvényen és szolgáltatásért már csak elektronikusan lehet fizetni.

Új tanösvényen fedezhetjük fel a győri Püspökerdő titkait 

A tölgyektől az énekesmadarakig, a holtfától az erdő talajának lakóiig sok mindenről mesél az új útvonal.

Kettészakadt az autó a szombathelyi balesetben, maradandó fogyatékosságot szenvedett egy 17 éves utas

A fiatalkorú sofőr a vád szerint túl gyorsan hajtott bele egy veszélyes kanyarba, majd az árokban egy beton kandelábernek csapódott.

Új kerékpáros központot alakítanak ki a győri Virágpiac téren, ami várhatóan 2028 tavaszán nyitja meg kapuit

Kölcsönző, szerviz, kerékpártároló és e-bike-töltő is lesz a több mint 600 ezer eurós fejlesztésben.